2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Villanyfűtéssel forrósodik a következő kormány hátsó fele alatt a bársonyszék. A napokban az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a rendeletet, melyben a kormány még 2022-ben különadót vetett ki az energiacégekre. Ez pillanatnyilag még semmi változást nem jelent, de később a kormány mellett ennek még a fogyasztók is megérezhetik a hatását.

A talárosok döntése kapcsán a médiában és a szakberkekben már kitört egy nyilatkozatvihar, de mögötte még nincs semmi komoly. Amíg nem teszik közzé az ítélet részletes indoklását, addig konkrétumokról nincs mit beszélni. Egyelőre az sem világos, hogy mennyi pénzt szedett be a kormány ebből a különadóból, és vissza kell-e fizetnie a pénzt az érintett cégeknek. Az egyik energetikai egyesület szerint 27 milliárd lej ütötte a kormány markát ebből az adóból, és az alkotmánybíróság előtt panaszt emelő multik egyikének ügyvédje szerint vissza kell adni az illetéktelenül behajtott adót. A szakminisztérium szerint viszont csak 13 milliárd lejt szedett be a kormány ebből a forrásból, és legfeljebb csak azoknak a cégeknek fognak valamennyit visszaadni, amelyek panaszt emeltek a taláros testületnél a szóban forgó rendelet ügyében. Ennyiből is látható, hogy minden érintett fél az érdekeinek leginkább megfelelő kimenetelt vizualizálja az ügyben, a politikai döntéshozók pedig egyelőre nem mondtak semmit. Érthető, kampányidőben a vívmányokat szokás fényezni, nem a kudarcokat, és bármilyen következménnyel csak a következő kormánynak kell szembenéznie. Ha ma tennék közzé azt a bizonyos indoklást, amíg az alkalmazás jogi részleteit kibogoznák, túl lennénk már a parlamenti választásokon, ám az alkotmánybíróság nem szokta így elkapkodni a dolgokat, a döntésen is két évet malmozott.

Mindenesetre érdekes, hogy a gyakran a kormány politikai pörölyeként viselkedő alkotmánybíróság hozott ilyen döntést. Mert az indoklás ismerete nélkül is biztos, hogy ennek komoly következményei lesznek. A különadóból befolyt pénzből a kormány a plafonált energiaszámlák költségterhét fedezte a szolgáltatók számára. A számlák kompenzációs rendszere jövő tavaszig még érvényben van, viszont ha a különadó illegális, akkor eltűnt mögüle az anyagi fedezet. Ez a fűtési szezonban több milliárdos súlyú kérdés. Ami a cégeknek esetleg visszajáró fizetnivaló nélkül is újabb csapás az államháztartásnak, amely már így sem a padlón van, hanem több emelet mélyen a pincében. Ez a fejlemény is csak azt erősíti tovább, hogy a választások után a következő kormánynak rendesen meg kell szorítania a nadrágszíjat, és emelni az adókat. Attól nekünk, az adófizetőknek lesz melegünk, lehet, hogy még a fűtési szezon lejárta előtt.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató