Villáminterjú egy magyar szívű svájci tudóssal

• 2013-11-08 14:04:42

A kelet-európai embert évszázadok óta csábítja a Nyugat. Százak és ezrek indulnak el, hogy egy nyugati országban dolgozzanak és tanuljanak. Mára ez teljesen megszokottá vált. Viszont azonnal felkapjuk a fejünket, ha arról hallunk, hogy nyugatról ide hozzánk, Kelet-Európába jön el valaki tanulni és tanítani.

Jan Andrea Bernhard

A kelet-európai embert évszázadok óta csábítja a Nyugat. Százak és ezrek indulnak el, hogy egy nyugati országban dolgozzanak és tanuljanak. Mára ez teljesen megszokottá vált. Viszont azonnal felkapjuk a fejünket, ha arról hallunk, hogy nyugatról ide hozzánk, Kelet-Európába jön el valaki tanulni és tanítani. Jan Andrea Bernhard castrisch-i (Svájc, Graubünden kanton) lelkipásztor és egyháztörténész azon kevesek közé tartozik, aki Svájcból Kelet-Európába jött el, hogy tanuljon. Egyháztörténészként kitartóan kutatja a magyar protestánsok történelmét. Számos erdélyi és anyaországi konferencián tartott előadást. Tudományos tanulmányokban elemzi és mutatja be a fejedelem kori erdélyi viszonyokat. Megtanulta a sokak által rettentően nehéznek tartott anyanyelvünket. Az évek folyamán szoros összeköttetést alakított ki magyarországi és erdélyi főiskolákkal és egyetemekkel, tanított a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben is. Baráti kapcsolatot ápol több magyar lelkipásztorral és református gyülekezettel. Gyülekezetében magyar estélyeket szervez, segélyeket gyűjt erdélyi református gyülekezetek és intézmények számára, és nem utolsósorban kertelés nélkül hozza a svájci közvélemény tudtára az erdélyi magyar kisebbséget ért jogsérelmeket. A tudós lelkipásztorral abból az alkalomból beszélgettünk, hogy ez év október 14-én tartotta meg a zürichi egyetem aulájában egyetemi székfoglaló beszédét.

– Svájcban születtél, Svájcban nevelkedtél. Honnan származik ez a szenvedélyes érdeklődés Erdély és a magyarság iránt?

– Legkorábban 1993-ban, egykori fuvolatanáromtól, a máramarosszigeti Nagy Istvántól hallottam a vasfüggöny mögötti Romániáról és Erdélyről, erről a többnemzetiségű országrészről. Tanárom úgy tudott mesélni az itteni viszonyokról, Erdély történelméről, hogy ezzel felcsigázta érdeklődésemet és szimpátiámat az itt élők iránt. Később, már egyetemi hallgatóként, 1997–1998-ban Emidio Campi és Eric Bryner professzorok vezetésével a zürichi egyetememen Bullinger Henrik magyar gyülekezetekhez írott leveleit elemeztük. Akkor már javában írtam a graubündeni teológus és egyháztörténész, Rosius a Porta életéről és munkásságáról szóló disszertációmat, akiről ámulva fedeztem fel, hogy kitalálta a „fordított peregrinációt”. Németország és Hollandia helyett Magyarországon és Erdélyben tanult teológiát 1753–55 között. Ez már önmagában is erős ösztönzést adott ahhoz, hogy én magam is elinduljuk elődöm – én is graubündeni vagyok – nyomdokain. Isten különös kegyelméből pontosan ebben az időben kaptam az első erdélyi meghívást egy Bod Péterrel kapcsolatos konferenciára, melyet Olthévízen tartottak 1999-ben. Miközben az előadásra készültem, döbbentem rá, hogy Rosius a Porta ismerte Bod Pétert, felkereste őt magyarigeni otthonában. Lehet ennyi égi jelet figyelmen kívül hagyni, ezek után nem hozzáfogni és megtanulni magyarul? Ma is hálás vagyok az akkori olthévízi lelkipásztornak, aki 1997–1998-ban szintén Zürichben tanult, és akivel a Bullinger kollokviumon ismerkedtem meg, hogy meghívott arra a konferenciára. Itt találkoztam olyan erdélyi történészekkel és teológusokkal, akik sokat segítettek abban, hogy ma itt lehessek.

– Az elmúlt években kitartóan készültél a mai napra. Minden egyes előadásod és tanulmányod egy-egy mérföldkő volt azon az úton, amely a mai napon érkezett el céljához. Egyetemi székfoglaló beszédedben arról értekeztél, hogy milyen hatással voltak a graubündeni reformációra a zürichi hitvallások. Miért pont ezt a témát választottad?

– Amikor először jártam Erdélyben, ámulva fedeztem fel, hogy a vallásos oktatásban milyen komolyan veszik itt a Heidelbergi Kátét. A hitvallások vészterhes időkben születtek, és segítettek abban, hogy az emberek hitükben megerősödjenek, hogy tisztán lássak: amiben hisznek, az nem valami új hit, hanem az, amit Jézus Krisztus örökségül ránk hagyott. A hit megvallása ma is nemcsak lehetőség, hanem feladat is. A katekizmusok, amelyeket Luther Márton a „laikusok Bibliájának” nevezett, a legfontosabb hittételeteket foglalják össze tömören, bevonnak bennünket az elődeinkkel való közösségbe és abba a „régi igaz hitbe”, amelyre a reformátorok oly gyakran hivatkoznak. Minket, lelkipásztorokat pedig segítenek megérteni azt is, hogy nem minden tőlünk függ…

– Gyülekezeti lelkipásztorként készültél fel arra a feladatra, hogy tudásodat az egyetemen add át. Mit jelent számodra ma a hitet megvallani?

– Azon túlmenően, hogy az Igét ma is tisztán kell hirdetni, a hit megvallása számomra azt jelenti, hogy a lelkipásztornak vállalnia kell a közösséget azokkal, ahol a szolgálatot végzi. Az én életemben ez úgy jelenik meg, hogy mivel egy rétoromán vidéken vagyok lelkipásztor, és bár itt mindenki beszél németül is, megtanultam az itt élők nyelvét, rétorománul prédikálok, és ide járatom gyermekeimet is iskolába, még akkor is, ha az itteni vidéki iskolák oktatási színvonala sok kívánnivalót hagy maga után. A rétoromán közösség Svájc legkisebb államalkotó nemzete, többségük igen kicsi falvacskákban lakik. A rétoromán nyelvet az ország lakosságának alig egy (!) százaléka beszéli. Számomra nemcsak kihívás, hanem Istentől kapott szép megbízatás is az, hogy egy kicsiny faluban lehetek lelkipásztor, és nagyon egyszerű embereknek szolgálhatok.

– Bár már korábban is tartottál a zürichi egyetemen előadásokat, mától hivatalosan is az egyetem privátdocense vagy. Milyen változást hoz ez most az életedbe?

– Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy a kis faluból, ahol lelkipásztor vagyok, felköltözöm-e pezsgő életű egyetemi városba, akkor a válaszom határozott nem. Nyilván sokkal gyakrabban kell majd ezentúl Zürichbe utaznom. De számomra az igehirdetés, az egyszerű falusi emberekkel való törődés, röviden a lelkészi szolgálat a létező legszebb és legszentebb hivatás a világon.

– Ennek a hivatásnak a betöltéséhez és egyetemi feladataid elvégzéséhez is kívánom neked Isten gazdag áldását.

Veress László