Forró tél elé nézhetünk. Általános sztrájkra készülnek a szakszervezetek az adórendszer módosításai, főleg a társadalombiztosítási járulékok egészének a munkavállalókra való áthárítása ellen.
Forró tél elé nézhetünk. Általános sztrájkra készülnek a szakszervezetek az adórendszer módosításai, főleg a társadalombiztosítási járulékok egészének a munkavállalókra való áthárítása ellen. Ilyen készülődésekről eddig is esett szó, de amikor az egyik legnagyobb, nyíltan szociáldemokrata kötődésű munkavállalói szövetség is elkezdte az aláírásgyűjtést az általános sztrájk meghirdetéséhez, azt már illik komolyan venni. De mások is készülnek befűteni az ígéretei csapdájában vergődő kormányzatnak.
Amely igyekszik védeni a mundér becsületét, a munkaügyi miniszter számolni tanítaná a szakszervezeteket, a pénzügyi tárcavezető pedig olyant is javasolt, hogy az adótörvénykönyvben tiltsák meg a munkáltatóknak a nettó bérek csökkentését. Saját választási ígéreteik verméből szabadulni igyekezve, a kormány egyes tagjai szekérderéknyi humoristának adnak évtizedig is elég kenyérrevalót naponta a nyilatkozataikkal, de a valóságot, azt, hogy nincs pénz a beígért mértékű állami béremelésekre, nem tudják elkendőzni. A társadalombiztosítási járulékrendszer átszabása legfeljebb arra jó, hogy az állami szektor alkalmazottai papíron fognak több fizetést kapni, nem kézbe, aztán kifizetik őket esti tévémesékkel. De azt senki nem tudja garantálni, hogy a magánszférában ezzel a szabályváltozással több százezer, egyelőre minimálbér felett kereső ember számára ne drasztikus bércsökkenést hozzon az új esztendő. Ezt csak egyféle módon lehetne biztosan elkerülni: államosítással, de az még az ilyen vállalkozó kedvű kormányzat számára sem járható út.
A szakszervezeti szövetségek mellett a családorvosok is megelégelték a kormány áldásos tevékenységét és az egészségügyi rendszert bénító krónikus pénzhiányt, sőt, még az elnök is felébredt álmából. Tegnap az eddigi nyilatkozataihoz képest szokatlan vehemenciával ment neki a kormány adóreformterveinek, az éles hang talán azt próbálja leplezni, hogy a nyári kormányváltás óta sokkal gyakrabban kellett volna reagálnia a kabinet gazdasági ámokfutására. De jobb későn, mint soha, főleg, hogy adatokkal megfelelően alátámasztott volt az államfői üzenet. Kérdés, hogy a fokozódó nyomás alá kerülő kormányzat hajlandó-e visszalépni átláthatóan ki nem dolgozott, széles rétegek számára azonnali, de a gazdasági kockázatok révén minden adófizetőnek komoly csapást jelenthető terveitől. Ugyan az eddigiek alapján nem észből került a legtöbb a tarsolyba, de az engedés nem csak a választóik érdekében lenne okos húzás. E „reformok” nyomán a szenvedésből nem csak a szamaraknak jutna ki.
