A katasztrófák országává lehetne nyilvánítani Romániát, egyetlen nap sem telik el szerencsétlenség nélkül. Nem soroljuk most fel, mindenki látta, olvasta a híreket. Ezért is tűnik csodának, hogy a múlt szombaton békésen emlékezhettek a székelyek az úzvölgyi katonatemetőben, annak ellenére, hogy pár nappal korábban a mindig szolgálatos randalírozók vezetője a Nemzet Útja nevében utasította támogatóit, hogy idén is zavarják meg a rendezvényt. Videóüzenetben biztatta híveit, hogy „jól látható módon” vegyenek részt a szombati megemlékezésen. A szervezőket ugyanakkor megfenyegette: ha baja esik az általuk (illegálisan) elhelyezett 150 fakeresztnek, minden eszközzel és módon tiltakozni, sőt tüntetni fognak a polgármesteri hivatal és a megyei tanács előtt, mi több, beperelik a temető tulajdonosát a magyar honvédeknek állított keresztek miatt.
Ám ezúttal nem talált meghallgatásra, a máskor teljes mellbedobással randalírozó hívei távol maradtak. Ezúttal bölcsebbnek bizonyultak vehemens nacionalista vezetőjüknél. Az úzvölgyi megemlékezés koszorúzással ért véget.
Az extrém nacionalista érzelmektől fűtött politikusokat, sajtósokat azonban nem könnyű elhallgattatni. Kolozsváron egy újságíró azokra az erdélyi liberális politikusokra és önkormányzati vezetőkre szór átkot, akik nem az annak idején gyakorolt Funar-féle nagy-romániás politika hívei.
Az illető azt követeli, hogy a PNL változtassa meg a nevét, mert az általa nevesített politikusok, köztük Kolozsvár és Nagyvárad polgármestere, illetve a Bihar Megyei Tanács elnöke, „elárulják a román értékeket”, például azzal, hogy átköltöztetnek egyik helyről a másikra román személyiségeket ábrázoló szobrokat, illetve „promoválják a magyar kisebbség szimbólumait”.
Ezért azt mondja, hogy a Nemzeti Liberális Párt elnevezésből ki kell venni a „nemzeti” szót, mert az már minden, csak nem nemzeti. Szomorú amiatt, hogy azt az alakulatot, „amelynek vezetése alatt vívták ki az ország függetlenségét, és valósulhatott meg az 1918-as egyesülés”, most egy „értelmi szempontból középszerű társaság” vezeti. Példa, hogy Nagyváradon Mihai Viteazu szobra helyére Ferdinánd szobrát állították fel. Ráadásul a magyar László királynak is szobrot állítanak. Miközben – visszatérő motívum – Vitéz Mihai szobra egy lerakatban porosodik. Végül felteszi a költői kérdést: „Nem létezik már szégyen ezen a világon?”
Veszhet a világ, csak – példának okáért – László király szobra ne álljon Nagyváradon.
