2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Vekerdy Tamás 2009 őszén járt először a Nyitott Akadémia (akkor még Mesterkurzus) sorozat keretében Erdélyben. A neves gyermekpszichológust minden városban zsúfolt telt ház fogadta, kiváló előadásai pedig olyan sikert arattak, hogy azóta is rendszeresen kapja a kedves invitálásokat, hogy adjon ráadást, jöjjön el újra Erdélybe.


Dr. Vekerdy Tamás 2009 őszén járt először a Nyitott Akadémia (akkor még Mesterkurzus) sorozat keretében Erdélyben. A neves gyermekpszichológust minden városban zsúfolt telt ház fogadta, kiváló előadásai pedig olyan sikert arattak, hogy azóta is rendszeresen kapja a kedves invitálásokat, hogy adjon ráadást, jöjjön el újra Erdélybe.

Ennek a látogatásnak két év után most érkezett el az ideje. Apropóját az adja, hogy Vekerdy Tamásnak szeptember végén jelent meg régen várt új könyve, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként alakíthatjuk ki gyermekeinkben az érzelmi biztonságot, s óvhatjuk meg őket a sodródástól, a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól és a személytelen, ezért személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.

– A könyvem és az előadásom legfőbb üzenete az, hogy: nyugi! Nem kell annyi minden az életben való beváláshoz, mint azt a világ ma erőszakosan igyekszik elhitetni velünk! Van azonban valami, ami csakugyan nélkülözhetetlenül fontos az érvényesüléshez: ez pedig az érzelmi biztonság, amit a család, a szülő adhat meg a gyereknek. Aki testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az minden életkorban jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit. Ha úgy tetszik: sikeresebb, boldogabb ember válik belőle. Erről szeretnék beszélni Marosvásárhelyen is, mert – napjainkban különösen – ezt a témát érzem a legfontosabbnak – mondja a szakember.

Dr. Vekerdy Tamás a legismertebb ma is élő magyar gyermekpszichológus. Könyvein generációk nőttek fel, önálló rovata pedig mind a mai napig óriási népszerűségnek örvend a Nők Lapjában. Nagy tudású, végtelenül humánus szakember, akinek előadásai még nagyobb élményt jelentenek, mint írásai, hiszen bölcs, gyakorlatias tanácsaival és fergeteges humorával mindig meghódítja a közönséget.

Mivel a pszichológus látogatásának időpontjában a Nyitott Akadémiának rendszeresen otthont adó Kultúrpalotában éppen más program lesz, az előadást a Maros Művészegyüttes előadótermében hallgathatjuk meg. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a szokásosnál kevesebb résztvevő fér be az előadásra – aki tehát szeretne ott lenni, annak érdemes minél előbb gondoskodnia a jegyéről, nehogy lemaradjon a programról.

A helyszínen szokás szerint kedvezményes árú könyvvásár várja az érdeklődőket, Vekerdy Tamás pedig előadása után szívesen dedikálja Érzelmi biztonság című új művét.

Az október 19-i Vekerdy-előadásra jegyek kaphatók a Kulcslyuk könyvesboltban, a Kossuth utca 5. alatt.

Dr. Kádár Annamária

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató