2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közkívánatra október 19-én újra ellátogat Marosvásárhelyre a legismertebb magyar gyermekpszichológus, dr. Vekerdy Tamás. A neves szakember utoljára két évvel ezelőtt járt a Nyitott Akadémia sorozat keretében városunkban, ahol zsúfolt telt ház fogadta, előadása pedig óriási sikert aratott.


Közkívánatra október 19-én újra ellátogat Marosvásárhelyre a legismertebb magyar gyermekpszichológus, dr. Vekerdy Tamás. A neves szakember utoljára két évvel ezelőtt járt a Nyitott Akadémia (akkor még Mesterkurzus) sorozat keretében városunkban, ahol zsúfolt telt ház fogadta, előadása pedig óriási sikert aratott. Vekerdy azóta számtalan megkeresést kapott Erdélyből, hogy jöjjön el újra, hiszen előadásaira legutóbb be sem fért minden érdeklődő, akik pedig ott voltak, szeretnék tovább hallgatni bölcs, humoros eszmefuttatásait.

Vekerdy idei látogatásának apropóját az adja, hogy a pszichológusnak szeptember végén jelent meg új, Érzelmi biztonság című könyve, amely azóta folyamatosan vezeti a Bookline sikerlistáját. A szakember a téma kapcsán igyekszik minél több helyre személyesen is eljutni, hiszen olyasmiről van szó, amivel minden felelős szülőnek érdemes foglalkoznia.

– Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megóvjuk gyerekeinket a sodródástól, a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól és a személytelen, ezért személyiséget romboló kapcsolatoktól. Aki testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az minden életkorban jóval eredményesebben tudja megoldani és egészségesebb lélekkel átvészelni az élet nehézségeit. Erről szeretnék beszélni a marosvásárhelyi közönségnek is – mondja Vekerdy.

Mivel a pszichológus látogatásának időpontjában a Nyitott Akadémia állandó helyszínén, a Kultúrpalotában éppen más program lesz, az előadást kivételesen a Maros Művészegyüttes előadótermében hallgathatjuk meg, este 7 órától. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a szokásosnál kevesebb résztvevő fér be az előadásra – aki tehát szeretne ott lenni, annak érdemes minél előbb gondoskodnia a jegyéről, nehogy lemaradjon a programról.

A helyszínen szokás szerint kedvezményes árú könyvvásár várja az érdeklődőket, Vekerdy Tamás pedig előadása után szívesen dedikálja Érzelmi biztonság című új művét.

Az október 19-i Vekerdy-előadásra jegyek kaphatók a Kulcslyuk könyvesboltban, a Kossuth utca 5. alatt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató