2025. június 16., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európa legromantikusabbnak tartott sétányát csak úgy lehet megóvni a láncfűrészektől, ha védetté nyilvánítják. 

Európa legromantikusabbnak tartott sétányát csak úgy lehet megóvni a láncfűrészektől, ha védetté nyilvánítják. Marosvásárhelyen 109 öreg nyugati ostorfa alkot összefüggő fasort a Vár sétányon, egyediségük éppen ebben áll. A bulevárd százéves, de akár 200 évet is elélő árnyas fái alatt sétálva nehezen hihető, hogy valaki(ke)t nem a szépségük, hangulatuk érint meg, hanem sötét terveket sző(nek) arra, hogy hogyan lehet betonrengeteggé „varázsolni” ezt a teret is. És mégis. Megpróbálták, mindeddig csak részsikerrel. Azon a címen, hogy a várost turisztikailag fejleszteni kell, sétateret, parkolót kialakítani, és állítólag a polgármesteri meghívásra idelátogatott angol kertészeknek sem tetszettek az ostorfák. Sem a formájuk, sem a méretük. Fölöttébb különös...
A Vár sétány helyi érdekeltségű természetvédelmi övezetté nyilvánítására májusban nyújtott be határozattervezetet Peti András volt alpolgármester, ezt megelőzően igen heves vita volt a tanácsban erről az ügyről. A környezetvédők által támogatott álláspont szerint a különleges ökoszisztémát alkotó, összefüggő fasorban tilos az elöregedett fák esetében alkalmazott drasztikus tisztító vágásokat végezni, ehelyett fasebészeti módszerekkel kell kezelni az ostorfákat. A tervezet sérülékenynek tűnő pontja egyrészt a nyugati ostorfák állapotának felmérésére kijelölt módszer kiválasztása lehet: faröntgen-készülékkel vagy szakemberek által végzett vizsgálat jöhet szóba. Előbbit már évek óta követelik a környezetvédők, a tanácsosok egy része szorgalmazza, utóbbi „természetesen” – a megrendelő kívánsága szerint – alakulhat, árnyalódhat. A 10 százalékos kivágási korlát sem teljesen világos, hogy időben hogyan tartható meg úgy, hogy a fasor jellege megmaradjon, hiszen ismerjük a városvezetés fairtási kedvét-lendületét. Továbbá az ostorfacsemeték utánpótlását is adott esetben meg kell oldani. 
Mindezektől eltekintve az a legfontosabb, hogy végre a testület elé kerülhet egy olyan határozattervezet, amelyet ha a képviselők elfogadnak, az országos természetvédelmi területekre vonatkozó törvény értelmében a Vár sétány helyi érdekeltségű természetvédelmi övezetnek számít majd. A jelenleg dendrológiai parkként való besorolás (ez érdekes módon egészen friss információ) ugyanis nem nyújt kellő védelmet az ostorfáknak, a Vár sétány védett övezetté nyilvánítása talán megállásra – de legalább megtorpanásra – készteti a polgármesteri hivatalt. Mert komoly szankciók ez esetben is híján vannak. Pár ezer lejes bírság kifizetésével „megváltható” egy százéves fa néhány perc alatti elpusztítása. Van, akinek ez egy elfogadható alku. 

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató