2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vas Blanka a 62. helyen zárt, négy másodperc döntött összetettben

  • 2024-08-21 13:00:00

  • -

A friss olimpiai negyedik, csütörtöki szakaszgyőztes Vas Blanka a 62. helyen zárta a női Tour de France országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, a címvédő Demi Vollering nyert, az összetettben azonban négy másodperccel elmaradt Katarzyna Niewiadomától.

Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny vasárnap a legendás Alpe d’Huezen zárult, a majdnem 150 kilométeres távon az SD Worx-Protime 22 esztendős magyar bajnoka három csapattársával került be egy 22 fős szökevénycsoportba. Eközben címvédő kapitányuk, a holland Demi Vollering arra készült, hogy ledolgozza a csütörtöki bukása nyomán kialakult 1 perc 15 másodperces összetettbeli hátrányát az éllovas és így sárga trikós, a legutóbbi két kiírásban harmadik lengyel Katarzyna Niewiadoma mögött. Két nehéz emelkedő, a Col du Glandon és a záró Alpe d’Huez, illetve több mint 3700 szintemelkedés tette keménnyé a záróetapot és kínált lehetőséget a különbségek ledolgozására. Vasnak nem volt ideális a terep, csapata egyetlen célja pedig az volt, hogy Vollering a szakaszt és az összetettet is megnyerje. Az U23-as világbajnok és a többi társ abban a reményben tekert elöl, hogy a Glandon teteje és az utolsó mászás kezdete közötti szűk negyven kilométeren tudnak segíteni a címvédőnek. Az esélyesek csoportja nagy tempót diktált, még a Col du Glandonon beérték és le is hagyták a szökevények jelentős részét, az egész versenyen sokat dolgozó Vas sem tudott hosszan a mezőnnyel tartani.  Vollering már ezen az emelkedőn megindult egy meredek részen, a sárga trikós nem tudott vele tartani, ahogy a többi rivális sem holland honfitársa, Pauliena Rooijakkers kivételével. Kettősük gyorsan „levadászta” a legtovább kitartó szökevényeket, a ködbe burkolózó csúcsnál már 55 másodperccel tekert Niewiadoma csoportja előtt. A különbség a lejtmenetben 1 perc 20 másodperc fölé is nőtt, a záró, 13,7 kilométer hosszú mászás megkezdésekor a sárga trikós 45 másodpercre zárkózott Volleringék mögé. Az utolsó kilométereken ide-oda módosult a különbség. Végül a szakaszt meg tudta nyerni Vollering, az összetettet azonban nem, mivel négy másodpercet megőrzött előnyéből Niewiadoma, akinek csapatánál Szabó Ádám volt az egyik sportigazgató. 

Érdekesség, hogy tavaly Vollering a Vueltán kilenc másodperccel maradt el Annemiek van Vleutentől az összetettben, akkor egy rossz ütemben végrehajtott egészségügyi szünet miatt összeszedett hátrányt nem tudott ledolgozni.

Vas 38 perc lemaradással a 76. lett a szakaszon, az összetettben pedig a 62. pozícióban zárt. A sprinterek pontversenyében ötödik helyen végzett a magyar bajnok. (MTI)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató