2024. május 19., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

New Yorkról állítják rajongói és a hivatásos idegenvezetők, hogy ez az a város, uraim és hölgyeim, amely sohasem alszik.

New Yorkról állítják rajongói és a hivatásos idegenvezetők, hogy ez az a város, uraim és hölgyeim, amely sohasem alszik. A nap és az éj minden percében történik valami izgalmas, ami az őslakosok, bennszülöttek és jövevények, a turisták és kereskedelmi utazók jelentős részének szeméből elűzi az álmot. Ezzel nagyjából, válaszolhatom, minden jelentősebb település így van: vannak hétalvók, akik csak este ébrednek fel és belevetik magukat az éjszakába. Ha megtehetik. Vannak korán kelők, munkások és bolti kiszolgálók, rakodók, piaci árusok, halaskofák és hajnali buszvezérek, akik viszont az éjszaka közepén indulnak el, hogy a korai munkakezdéssel felpörgessék a város életmenetét. Aztán vagyunk mi, a középrétegek – valószínűleg a legvékonyabb, de azt gondoljuk magunk felől, hogy mi adjuk meg a város arculatát –, akik kb. hétkor kelünk, nyolcra becammogunk/loholunk dolgozni, közben elvisszük a gyereket az óvodába, bölcsibe, iskolába, útra bocsátjuk az egyetemi hallgatót, a férjet, a nagyobb gyerekeket, még menet közben bevásárolunk a nálunk korábban kelőknél, megengedünk egy kimerítő mosolyt az eladónak, hogy szép sonkát adjon, vagy
elveszetten állunk egy percig a szuper-, hiper-, extra-, infra- és ultramarketben, te jó isten, mit is mondott Oszkár, mit kell vennem, borotvahabot vagy tejszínhabot ma estére?

Mi gyúródunk a buszokon és tülkölünk a reggeli csúcsban, ködben, félhomályban, és mi megyünk végig az utcákon, azt gondolva, hősként ünnepelve magunkat – ma is sikerült idejében felkelni, letudni a feladatokat, elmosogatni, uzsonnát kenni, kisminkelni magunkat, kávét főzni, meginni a tévé előtt, még a hatórás híreket is elcsíptük, válaszoltunk kilenc e-mailre, ne kérdezd, mit is írtunk, levágni orcánkat a háromnapos sörtéről – szóval azt hisszük, mi törtük meg az utca éjszakai nyugalmát elsőnek, na jó, jobb helyeken az utcaseprők és kukafosztogatók, holott már elloholt előttünk a gyárba tartó – már ahol még termelnek a gyárak és akad munka –, elfutott, autóbuszra várt, aki számot akar váltani a belgyógyászati szakrendelésre, nyugdíjas, aki kisántikált az újságért, három kifliért, hogy reggelire feladhassa a vajas kiflit a kakaó mellé (polgári jólét romjai egy rohanó világban – mondhatnánk közhelyesen), az iskolás, akinek hétre kell menni, mert nincs elég üres osztályterem…

Minden városban mindig akadnak, akik nálunk is korábban kelnek. Átellenben titokzatos idegenek laknak, akik sohasem alszanak, bármikor felébredünk, kicsit megemelkedünk az ágyban, látjuk, hogy a szomszédos tömbben az első emeleten még/már ég a villany (izzik az izzó), biztosak vagyunk, hogy nem a konyhában; először azt hittük, egyetemi hallgató biflázik vizsgára, szigorlatra készül, aztán azt, hogy álmatlan ember gyötrődik, próbál olvasással úrrá lenni a vánszorgó időn és az égő szemeken, végül, hogy nagybeteg fekszik, akinek az esete már reménytelen, kiadta a kórház otthoni ápolásra, meg sem műtötték, és villanyfénynél érzi csak, hogy még él…

Vagy tényleg a konyhában sertepertél, elmosogat, az este ui. vendégek voltak, elhúzódott a kártyaparti, csak ötbanis alapon játszanak, nem vészes, kávét főz, így kezdődik minden nap, pedig nem is kell már munkába mennie vagy tíz éve, teát főz, válogat a sokféle szárított herba között, végül bevet egy szívnyugtatót, pedig nincs mitől izgulnia, mindene megvan, nem függ többé a központi fűtéstől, a fűtőházi szeszélyektől és szabályrendeletektől, mégis spórol, csak 7 óra után kapcsolja föl a bojlert, addig házikabátban jár-kel, pedig hogy utálta, egykor az apjának volt egy barna düftinkabátja steppelt fényes gallérral. Olyan arisztokratikus, mondta apa, és nevetett hozzá. Tényleg, apa, bemegy, előhúzza a fiókból a fényképeket, kívülről tudja, mit hol fog találni, mégis előszedi, megnézi, elábrándozik.

Arra gondol, amikor még tízig lustálkodhatott, közben a felnőttek már felkeltek vagy le sem feküdtek, kész a reggeli, befűtöttek a nagy fehér cserépkályhákba, a fürdőszoba vörösréz kazánjában ott a meleg víz, nem is hallotta, amikor apa bement a fürdőszobába, csak azt, hogy valamit fütyöl, talán a fantasztikus szimfónia első tételéből…

Még mindig csak fél hat van. Megvárja, amíg a közeli fűrészüzem megfújja a ködkürtöt, a balladai szirénát, csak úgy megszokásból, mert már évek óta bezárták.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató