2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei liberálisok mintha most ébrednének fel Csipkerózsika-álmukból. Úgy mutatják be tanácsosaik által a marosvásárhelyi, illetve a megyei tanácsban támogatott terveiket, prioritásaikat, mintha valami szenzációs újdonsággal rukkolnának elő. Egy-két kivételtől eltekintve olyan ez, mint amikor többedik alkalommal is felmelegítik azt a bizonyos levest. Hiszen mindenki számára régóta egyértelmű, hogy Maros-hidat kellene építeni, sürgős a parkolóházak építése is, elsősorban a kórháznál, de főként a lakónegyedekben. A félig elvégzett munkát folytatni kellene a Koronka–Nagyernye terelőúton, és körgyűrű kell Segesvárnál, valamint Szászrégennél. Ismét előszedték a ratosnyai gátat, aminek a megépítését be kellene már fejezni. A megyei liberális vezér, Ciprian Dobre már 2005-ben, prefektusként is a gáttal „foglalkozott”, a retorikát most átvette a jelenlegi liberális prefektus, aki szerint folyamatosan kapcsolatban vannak a bukaresti hatóságokkal e nagyberuházás kapcsán. Hát, mint mondhatnánk… 1988-tól „alakul” a gát, és fogalmunk sincs, mikor lesz készen. Csak reménykedünk, hogy az utóbbi évek aszályos nyarai miatt felértékelődött a víz ügye… 

A liberálisok által bejelentett prioritásokat szerintem minden párt annak tartja. Egy-két, a PNL-sek által bekonferált érdekességet azonban megéri megemlíteni. Ott van például a Szívgyógyászati Intézetnek szánt új székhely, arra való hivatkozással, hogy magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást kell biztosítani a pácienseknek. Eddig sem a korábbi liberális egészségügyi miniszter, Eugen Nicolăescu idejében beharangozott regionális kórház nem épült meg, sem pedig az égési sérülteknek szánt kórház vagy a jó pár éve meglebegtetett sejt- és szövetbank létrehozása nem valósult meg (akkoriban a liberális vezér már megyei tanácselnök volt). A fenti tapasztalatok ismeretében elég bizonytalannak tűnik egy vadiúj Szívgyógyászati Intézet megépítése. De végül is nem attól lesz színvonalas az egészségügyi ellátás, hogy új épületbe költözik… 

A másik igen eredeti ötletük (bocsánat: „projektjük”): a 15-ös országút Marosvásárhely–Szászrégen közötti szakaszát négysávossá alakítani. Csak tudnánk, hogy hol szélesedne négysávossá az út, amikor a lakóházak oly közel vannak az úttesthez, hogy a falvakon átvezető, jelenleg kétsávos úton áthaladó kamionok miatt beremegnek az épületek falai. Persze tapasztaljuk, hogy rettenetesen zsúfolt a forgalom ezen az úton, ha Sáromberkénél a hídon lezárnak egy sávot, Marosszentgyörgyig ér a lépésben haladó kocsisor. A megoldást a terelőutak, körgyűrűk képezik, ezek vezethetnék ki a nehézforgalmat a településekről. 

Nagyokat mondani lehet, és az a baj, hogy ugyanazok az emberek más-mást mondanak politikusként, illetve közigazgatásban dolgozó vezetőként. Igazából azt gondolom, hogy elkezdték a kampányt és az ennek megfelelő retorikát. Ennyi. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató