Változás Franciaországban – megingó Európa?
2012-04-24 14:11:39
- Kósa András
Vasárnap köztársaságielnök-választás első fordulójára került sor Franciaországban, melynek eredményeként a szocialista François Hollande 1,5 százalékos előnyre tett szert a hivatalban lévő Nicolas Sarkozyvel szemben. Mit is jelent egy esetleges államfői váltás a gazdaságpolitika számára?
Vasárnap köztársaságielnök-választás első fordulójára került sor Franciaországban, melynek eredményeként a szocialista François Hollande 1,5 százalékos előnyre tett szert a hivatalban lévő Nicolas Sarkozyvel szemben. Mit is jelent egy esetleges államfői váltás a gazdaságpolitika számára?
Kezdjük mindenekelőtt azzal, hogy Sarkozy és a német miniszterelnök, Angela Merkel az elmúlt időszakban olyan tandemet mutatott, amely a súlyos eladósodástól szenvedő Európában az erőskezű vezetők szinonimájaként jelent meg. Ténykedésük a lakosság számára az újabb és újabb megszorító intézkedéseket jelentette, a befektetők számára pedig az államadósság letörésére tett közös európai törekvést. Vagyis mindazt, ami a népet nyúzza, a befektetőket pedig megnyugtatja. Ha marad minden a régiben, Sarkozy megnyeri a választásokat, akkor várható az európai integráció további mélyülése, a nemzeti szintű gazdaságpolitika szuverenitásának egyre drasztikusabb visszaszorulása, amely ellen a végeken már tiltakoznak.
Ehhez képes François Hollande már a kampányban is egyértelművé tette, hogy az úgynevezett „európai aranyszabályt” – a költségvetési hiányok alkotmányos limitálását – megtorpedózza, amely visszalépést jelent a fiskális politikai fegyelem terén. A szocialista politikus tulajdonképpen az európai integráció mélyítése és az euró megerősítése ellen kampányolt, saját bevallása szerint megválasztása esetén a fiskális paktum életbeléptetésének blokkolását fogja kezdeményezni.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül – a két nagy eredményének összevetése mellett – hogy a franciaországi választásokon a szélsőjobboldali Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje, aki édesapja, Jean-Marie Le Pen mindenkori eredményét felülmúlva 18% fölötti eredményt ért el (az idős Le Pen éppen egy évtizede Jacques Chiraccal egyetemben – a felaprózott baloldali szavazatoknak köszönhetően – bekerült az elnökválasztás második fordulójába, azonban ekkor sem ért el ekkora sikert). Továbbá a vasárnapi voksoláson tíz százalék fölötti eredményt még a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon kapott. Vagyis a szélsőségek összességében több voksot kaptak, mint a két nagy jelölt egyenként.
Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy eredetileg Sarkozy kihívója egy világgazdasági szervezetvezető, Dominique Strauss-Kahn lett volna, akinek világgazdasági elképzelése távolabb áll Hollandétól, mint a Sarkozyétől.
Ami pedig Európát illeti, az olasz és spanyol államadóssági problémák voltak címlapon az elmúlt héten, hétvégén pedig a kormánybukások sora folytatódott: előrehozott választások lesznek Hollandiában és a cseh hárompárti koalíció április 27-én adja vissza mandátumát.
A hétvégi történések – köztük legnagyobb súllyal természetesen a franciaországi választási eredmények – hétfőn a tőzsdék meredek esését eredményezték. Vagyis a piacok nem értékelték Hollande integrációlassító diskurzusát, s veszélyben látják az európai konstrukciót.
Persze, van olyan közgazdasági modell, amely azt mondatja, hogy a társadalmi nyomáson túl is alátámasztható François Hollande gazdasági elképzelése. Recessziós időszakban az állami kiadások növekednek, míg a bevételek csökkennek. Ez az egyszerű matematikai egyenlet akkor korrigálható, ha az államok gazdaságélénkítő programokat vezetnek be, ami azonban tovább növeli az eladósodottságot, viszont a gazdaság esetleges beindításával hosszú távon ez korrigálható. Ezt nevezik keynes-i vagy anticiklikus gazdaságpolitikának. Az ilyen gazdaságpolitikai élénkítéssel felhalmozott adósságállományt eddig elinflálták. Ma azonban a jelentős pénzromlás nyolcvanas évekig tapasztalt – nálunk a hiperinflációt megéltük alig több mint egy évtizede is – gyakorlata ugyancsak társadalmi feszültségeket eredményezhet, hiszen a munkanélküliségi ráta emelkedéséhez, illetve a pénz vásárlóerejének csökkenéséhez vezet.
Ezzel szemben a monetáris politika igyekszik fenntartani a stabilitást azzal, hogy az infláció letörését jelöli ki fő céljaként. Vagyis a prociklikus gazdaságpolitika mellett tör lándzsát.
Május 6-án kiderül, hogy ki vezeti Franciaországot, akkor pedig már a választási kampány szlogenjein túl is lépnie kell a hivatalba kerülőnek. A bizonytalanság addig kitart, a piacok pedig beárazzák a legsötétebb szcenáriót is. Kérdés az, hogy innen már csak jobb lesz, vagy a szélsőséges jelöltek 30%-os eredménye már egy forrongó Európa előképe.
