2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jogos? Indokolt? Igazságos? Diszkriminatív? Megosztó? Egy biztos: vitatott az országos katasztrófavédelem azon döntése, miszerint csak a személyzet átoltottságától teszik függővé a jelenléti oktatás folytatását hétfőtől a tanintézetekben. Jogosságát a munkatörvénykönyvre alapozva megkérdőjelezik a tanügyi szakszervezetek. Indokoltságára számos érv felsorakoztatható, de elég, ha csak a koronavírus negyedik hullámának „fekete” statisztikáját nézzük. A nemzetközi adatok szerint október 8. óta a világon lakosságarányosan Romániában követeli a legtöbb áldozatot a járvány.

Bár az országos 35 százalékos átoltottsághoz képest a tanügyben 60 százalék körüli az arány, ez nem elég, hiszen az adatok régiónként, sőt kistérségenként igen eltérőek. Nagy a szakadék a városi és a vidéki tanintézetek között. Igazságos-e a tanárokkal kezdeni a szigorításokat, miközben az állami alkalmazottak oltási kötelezettségére vonatkozó törvénytervezetet éppen a napokban utasították el a szenátusban, ami azt jelenti, hogy sem az önkormányzatok alkalmazottai, sem a köztisztviselők, sem az egészségügyi dolgozók nem kötelesek az uniós digitális Covid-igazolvány felmutatására, sem pedig ennek hiányában a saját pénzen történő tesztelésre. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége például nem tartja „a közös teherviselés elvének szelleméhez méltónak, hogy a pedagógusok csoportja az egyedüli szakmai-társadalmi kategória, amely esetében alkalmaznak jogi eszközöket az oltakozási kedv növelése érdekében”, amelyek a szakmai szövetség szerint „tovább mélyítik azt szakadékot, amely a pedagógusok társadalmi megbecsülése terén keletkezett a világjárvány beköszöntétől”. 

Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az iskolák könnyen gócpontokká válhatnak, hiszen sem a személyzetet, sem a diákokat nem tesztelik hivatalból, rendszeresen. A kormány által ígért ingyenes nyáltesztek még nem érkeztek meg, a heti két alkalommal történő tesztelés így nem kivitelezhető, a szülők nagy arányban – főleg vidéken – elutasították a 12 év feletti gyerekeik beoltatását. 

Az iskolai jelenléti oktatás újrakezdésének egyedüli feltételeként az iskolai személyzet beoltottsági arányának meghatározása mellett igen fontos volna figyelembe venni a közösség fertőzöttségi mutatóit, és villámsebességgel bevezetni a heti kétszeres tesztelést az iskolákban, valamint a vidéki tanintézeteket is felzárkóztatni olyan szintre, hogy biztosítható legyen a higiéniai és egészségügyi intézkedések betartása. Az oktatási miniszter szerint ugyanakkor a személyzeti vagy infrastrukturális gondokkal küszködő tanintézetek továbbra is kérhetik, hogy az oktatás az átoltottsági aránytól függetlenül online formában történjen, fertőzött diák esetén pedig online oktatásra válthatnak. Ha Bukarestben 27 tanintézet döntött az online tanrend mellett, bár személyzetük körében az átoltottság meghaladja a 60 százalékot, akkor előreláthatólag sok iskola fog hasonlóképpen eljárni. A szomorú az egészben az, hogy annyi próbálkozás után sem sikerül egy egységes, pontos, minden érintett által elfogadott protokollt kidolgozni az oktatás módjára vonatkozóan. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató