A magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztésre irányuló programját kezdte a napokban firtatni egy – számos témakörhöz profin közelítő – ellenzéki hírportál. Kicsit a kilencvenes évekre jellemző honféltő nacionalista módon, amit az ő esetükben aktuálpolitikai nézetkülönbségekkel meg lehet magyarázni. Ám ezt a gondolkodásmódot kéne kinőni, ha szeretnénk jobban is vinni valaha.
A kérdéskör egyrészt nemzetpolitikai, másrészt gazdasági.
Az első összetevő esetén az a lényeg, hogy egy adott ország politikuma hogyan viszonyul azokhoz a honfitársaihoz, akik bármely néven nevezendő ok miatt kívül sodródtak az országhatárokon. Egy értelmes politikum nemzettársakat lát ezekben a közösségekben, és erőforrásokat fordít a segítségükre, pláne, ha az adott közösségek kisebbségi sorban élnek, ami számos hátránnyal jár. Kevésbé értelmes közéleti vezetők legfeljebb négy-ötévente választási ágyútölteléknek tekintik a külföldön élő honfitársaikat, még akkor is, ha azok bizonyítottan milliárdokkal járulnak hozzá mostoha hazájuk felvirágoztatásához. Bár a viszonyulásokban még annak is lehet szerepe, hogy egy olyan ország, amelyet alig száz éve darabokra szaggattak a nagyhatalmak, nagyobb empátiával tudja kezelni az ügyet, mint egy olyan, amelynek élére egy másodrangú német hercegi családból kellett uralkodót importálni, hogy megpróbálják működőképessé tenni, s még ennyi idő elteltével is sántikál.
A második összetevőjét nézve a dolognak, nem kéne elfelejteni, hogy már több mint egy évtizede egy államközösségben élünk, amit főleg gazdasági megfontolásból hoztak létre. Ez közös piacot és az érdekelt országok többsége részére közös pénzt is jelent, aminek nincs nemzetisége. Ha bármely oknál fogva is valaki elég jó helynek találja az országunkat, hogy ide fektessen be, annak örvendeni kellene, mert az a beruházás itteni nyersanyagot dolgoz fel, és mezőgazdaság esetén az itteni piacon talál magának legnagyobb eséllyel vevőt is, hiszen a kontinens egykori gabonatermelőjének tartott szép hazánk manapság a saját szükségletére valót sem képes előállítani. És a termőföldtől a kereskedő pultjáig terjedő láncból itteni adófizetők keresik meg a mindennapi betevőjüket, ráadásul még adóznak is egy olyan államnak, amelyik felelőtlenül kezeli a pénzüket. Főleg ez utóbbi, gazdasági szemszögből nézve kéne már kinőni az ilyen köldöknézegetést, mert amíg itt ilyesmire fordítjuk az időt és energiát, az okosabbak inkább fejlesztik a portájukat ugyanazzal az erővel. Az fontosabb a kukacoskodásnál, mert az élet attól lesz jobb, nem attól, hogy ferde szemmel lessük a szomszédot.
