Vágyakozás a tosca és a szentjánoskenyér után a budavári Édes napokon

Divatjamúlt nosztalgiával vádolhatnak a lap fiatalabb olvasói, hiszen minduntalan visszatérek a hajdani vásárhelyi emlékeimhez.

Divatjamúlt nosztalgiával vádolhatnak a lap fiatalabb olvasói, hiszen minduntalan visszatérek a hajdani vásárhelyi emlékeimhez. Ám mentségemre most egy nagyon vidám előjelű esemény juttatta eszembe azt, hogy többek közt mi nincs már a városom – bankok, esetleg mobiltelefon-üzletek uralta – főterén. Történt, hogy nagy Budavárában a Savoyai Teraszon, szeptember 20. és 23. derűs napjain Édes napokat rendeztek, azaz csokoládé- és édességünnepet. Az egyre terebélyesedő csokoládé- és édességipar szakmai bemutatóin kívül a Várkert és a Sándor Palota határolta nagy térségen sok-sok pavilonban kínálták a finomságaikat, díszes dobozos bonbonjaikat a csokoládémanufaktúrák, kivonultak a patinás vagy újonnan létesült cukrászdák, a valódi lekvárfőzők, a teázók, a különleges ízű kávékat kínáló, hazai vagy külföldi séfek vezette kis bisztrók. Bőkezű és jól elképzelt program várta az ideérkezőket. Volt is vásári sokadalom, zene, de üdítő, nyugalmas kóstolókat, pihenő kávézást, fagyizást kínáló alkalom is.

E hosszas bevezető után jöhet a nosztalgia, hogy az Édes napokról mi jutott eszembe. Először is a főtéren a háborúig létező Cukorka király, valahol a mostani kereskedelmi bank utáni üzletsorban, egy udvari bejáratra és mindig színes, hangulatos kirakatára emlékszem. Volt ott minden elképzelhető cukorkafajta, selyemcukor, savanyúcukor, medvecukor, szőlőcukor, vajszínű sziklatömbben krumplicukor, apró szemű, színes málna- és citromízű cukorka, és kedvencem, a tosca, lehet, úgy írták: toszka. Ez a barna, selymes, de nem ragadós cukorka porított csokoládés, kakaós töltetű édesség volt, hosszan olvadozott a szájban. Valószínű olasz eredetű édesség lehetett, akkor sem fogrontó hatása nem érdekelt, csak az, hogy minden moziba vagy színházba menetelkor szüleim betértek a Cukorka királyhoz és zizegő zacskóban megkaphattam kedvenc cukorkámat magától a tulajdonostól, a minden édességek királyától. Való igaz, meghűlésre és torokfájásra is itt vásárolták a mentolos cukorkát, teába a sárgacukrot, és hogy megerősödjem, a vanília- vagy pisztáciaízű török csemegét, a halvát. Kár, hogy ma interneten sem találnám a Cukorka király nevét, bár korabeli újságokban ő is értesíthette kedves vevőit, milyen finomságok érkeztek üzletébe. Más reklámra nem lehetett szüksége, jól ment az üzlet, akárcsak a Bolyai utcában Olasz bácsi és Olasz néni gyönyörűen rendezett édesség- és déligyümölcsboltja, amely a Gecse utca, a Borsos Tamás vagy a Kazinczy utca lakóinak, de főleg a Kollégium kis- és nagydiákjainak kínálta finomságait. Fügét, mazsolát, datolyát rejtett a diákcsemege-zacskó, Olasz néni kínálta mindig nagy szeretettel. De nem feledkezhetem meg a főtéri elegáns édességboltról, a negyvenes évek elején nyílt meg, a mostani OTP bank vagy a biobolt helyén, és Stühmernek hívták. A legfinomabb szaloncukrot és csokoládét árulták, különleges alkalmakra gyönyörű dobozokban vagy kis herendi porcelán bonbonierekben. Elérhető ára volt még így is, mert születésnapra, névnapra kaptuk. Azóta is keresem a régi Stühmer-ízt, megjelent a boltokban a nagy doboz, a szaloncukor is, létezik a cég, csokoládéja a drágák közé tartozik, de nem fedeztem fel benne a legjobb csokoládéízt, mintha nem volna a régi. Ehhez az a néhány születésnapi, karácsonyi hangulat is hozzátartozott, amikor először kibontottuk a dobozát.

Visszatérés a várbeli édességvásárhoz

A nem túl olcsó belépőhöz egy tábla kakaóbabos fekete csokoládét is kapunk, a csak erre az alkalomra készült Tibi csokoládé valóban nagyon finom, különleges. Szemléletes az erre az alkalomra kiadott Fidelio szám, térképen jelöli számokkal a kiállító csokoládé vagy más cégek pavilonjainak helyét, a négynapos programot, a híres előadókat, a bemutatkozások pontos idejét. Megtudjuk, hogy a maják már 3.000 éve felfedezték a kakaóbabot és a csokoládét. Az Istenek ajándékának nevezték, és először csak a papjaik, a királyok és a hadvezérek fogyasztották. A csokifesztivál díszvendége volt Chloé-Doutré Roussel, aki valóságos akadémiai szinten tartott előadást a csokoládéról. A legismertebb csokoládéházak, így a Szamos marcipán, a Cukorka–Sweet Fabric, a Rózsavölgyi csokoládé, a Belga praliné, a Choco Card és a híres cukrászdák (Pataki, Zádori) pavilonjainak polcain, hűtővitrinjeiben ott sorakoztak a bemutatásra és eladásra szánt finomságok. Volt, ahol tálcákon vagdalták a kóstolódarabokat. Nem lehetett ellenállni a forró csokoládénak, a habos tejben, pálcikán olvadó csokoládéitalnak. Azt szürcsölgetve igazán még szebbnek tűnik ez a rendezvény. A Tchibo cég kitűnő kávéját is megisszuk, és kifelé tartva megnézzük még a Kinder csoki kisebb birodalmát, hatalmas tojásház a bejáratánál, mint a mesében, a gyerekek pedig kis asztaloknál rajzolják a Kinder-tojás meglepetésfiguráit, ehetnek a Kinder-termékekből. Van itt tejszínes szelet, krémes piskóta és számtalan tojás. A veresegyházi csokimanufaktúra antioxidáns csokoládét, equadori kakaóbabból készült tejcsokoládét hirdet. A cukorlabor fehér köpenyes tanulói mártogatják, sokféle formába öntik a csokimasszát, készül egy színes csokoládétélapó is. Nem ritkák a lekváros pavilonok sem, itt vannak a mézesek, sőt tokaji bort is lehet kóstolni vagy különleges gyümölcspárlatitalokat vásárolni. Nem láttam azonban krumplicukrot, sem mézeskalácsot. Pedig jó volna egyszer igazi tordai pogácsát enni, mert annak sem feledhető az íze. Mintha a sokféle finom mézeskalács nem tartozna az édességek közé. Megállok még egyik kedvencemnél, a Ziegler ostyánál, amelyet bőkezűen kínálnak sokféle változatban, sokféle töltelékkel. Látom, hogy a külföldi turistacsoportok lassan elhúzódnak a kerti vendéglőbe, ahol inkább káposztás, paprikás meleg ételekkel, friss kenyérrel várják őket. Hiszen a jó levegőn, a kellemes napsütésben megéhezik az ember, nem csak édes nyalókát kíván.

Édességboltok, trattoriák, üzletházak, cukrászdák szórólapjaival térek haza. A Trattoria Toscana 300-féle bort hirdet, de vajon ismerik-e a valahai, toscának nevezett cukorkát?

A gyönyörűen feltárt és rendezett vásárhelyi várnegyedben is elképzelek valamilyen édes napokat, csörögefánkkal, tordai pogácsával, sokféle elfelejtett hazai finomsággal, és csak cukormázas, igazi kürtőskaláccsal, birsalmasajttal, örmény zölddió-befőttel, de ennél többre nem merek gondolni, sőt a nosztalgiázásban sem megyek tovább.