2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei tanács, a megyei mezőgazdasági kamara, Nyárádgálfalva Polgármesteri Hivatala, a Bekecs Juhtenyésztő Egyesület szombaton Kovács Sándor nyomáti tetői farmján szervezte meg az V. juhszemlét.


A megyei tanács, a megyei mezőgazdasági kamara, Nyárádgálfalva Polgármesteri Hivatala, a Bekecs Juhtenyésztő Egyesület szombaton Kovács Sándor nyomáti tetői farmján szervezte meg az V. juhszemlét. A tenyésztők az anyajuh, tavalyi jerke, berbécs kategóriákban mérették meg egyedeiket.

 Mindenképpen elismeréssel kell adózni a szervezőknek a kiállítás létrejöttéért. Elismerést érdemel a Nyárádgálfalvai Polgármesteri Hivatal, a Mezőgazdasági kamara, a civil szervezetek, azért, hogy sikerült támogatniuk a juhtenyésztőket a bemutató megszervezésével. Fábián Attila a megyei mezőgazdasági kamara nyárádszeredai központjának mérnöke ezúttal is alaposan kivette részét a szervezésből. Az előbbi négy kiállítás is, Kovács Sándor farmján zajlott, akit már jól ismernek a szakmabeliek és a vásárlók is nem csupán a Nyárádmentén, a megyében is. Több száz juhot és anyajuhot tart, berbécsállománya pedig a legjobb genetikai értékű. És ami méltányolandó, hogy a farmnak utódai is vannak. A juhász fiai már nemcsak besegítenek, hanem kezdenek önállóvá válni a tenyésztésben. A farm területe mindenféle szempontból eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek egy ilyen rendezvény szervezéséhez szükségesek.

Összesen 12 juhtenyésztő hozta el egyedeit a bemutatóra. Kevesebben, mint az előző években, a gyatra gazdasági helyzet mellett ennek másik oka talán az, hogy a rendezvényt idén kissé későn hirdették meg. A jelen lévő szakemberek együttes véleménye – közöttük a dr. Suba Kálmáné az Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatal igazgatójáé – szerint le a kalappal a megjelent tenyésztők előtt, mert szakmai szempontok alapján szép állatokat mutattak be. Évről évre tapasztalható a tenyésztők előrelépése. Ez elsősorban az egyedek testtömegében, küllemében, a tejtermelésben mutatkozik meg.

A kiállítás egyik látványossága volt az a két bárány, amely szombaton reggel született a székelysárdi Frunza József gazdaságában. Ő már több mint 30 éve juhászkodik, az összállomány 504 egyed. Szerinte az elég rendkívüli késői bárányzás oka a múlt őszi szokatlan időjárás. Ezek a bárányok különleges figyelmet igényelnek, mert nem úgy fejlődnek, mint az előbb születettek. Frunza József elmondta, hogy a több mint 30 éves juhászkodása idején egyszer megtörtént az is, hogy a nyírás után az egyik bárány nem ismerte meg szülőanyját, annak ellenére, hogy a kisállatok szaglása kitűnő. A juhászkodásban is adódnak előre nem látható gondok, amelyeket a juhásznak meg kell oldania.

Odébb, egy másik ketrecben a szovátai Csorba Tibor mutatta be immár lenyírt juhait.

Elmondta, hogy évekkel ezelőtt 200 juhval kezdett juhászkodni, az állományát mára 700-ra növelte. Időközben egy új húsfajta a Merinolandschsaf – tartásába is belekezdett, ezeket hozta el a kiállításra. Mivel ezt a fajtát a megyében nem tenyésztik, utánanézett a tartástechnológiának, és a tenyésztés során jó tapasztalatokra tett szert: ennél a húsfajtánál a bárányok rövid idő alatt elérik a 30-40 kilogrammos súlyt; 2 év alatt háromszor is ellenek. A kérdésre, hogy milyen évet zárt 2011-ben, elmondta: jó év volt. Kedvező volt a kereslet a bárányok iránt, a bőrökből is valósított meg jövedelmet.

Csorba Tibor a díjkiosztáson, mivel ilyen fajtához tartozó egyedekkel csak ő rendelkezett, rendkívüli bemutatói díjat vett át.

Mindenik kategóriában a díjak egyformán oszlottak meg: I. – 150 lej, II.-100 és III. – 50 lej . Anyajuh kategóriában: I. Kovács Sándor (Nyomát), II. Kovács Levente (Deményháza), III. Jankó István (Mikháza). Tavalyi jerke kategóriában: I. Frunza József (Székelysárd), II. Kovács Sándor Barna (Székelysárd), III. Szente Attila (Koronka), Berbécs kategóriában: I. Kovács Sándor (Nyomát), II. Kovács Zsombor (Nyomát), III. Frunza József (Székelysárd). A juhnyíró verseny díjazottjai: I. Kovács Sándor Barna, II. Mikó József (Székelysárd), III: Kovács Zsombor (Nyomát).

Végül dr. Suba Kálmánt, a Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatal igazgatóját kértük arra, hogy szakmailag véleményezze az V. nyomáti juhbemutatót.

– Véleményem szerint a bemutatott állatokról több információt kellett volna közölni, hogy minél jobban megközelítsék a valós pontszámokat . Például a 12 gazda közül csak 10-nek a juhai vannak termelésellenőrzésben, ezek közül csak négynek volt kitéve a származása és egyéb jelentős mutatói, mint például a termelési eredményeik. Tehát a szakmai hátteret biztosító szervezőktől (hangsúlyozom: nem a helyi tanácstól, az anyagi hátteret biztosító szervezőktől) vártam jobb, több hozzáállást, hogy az egyedekről minél több szakmai információ jusson el a látogatóhoz – vélekedett dr. Suba Kálmán. A kiállításon részt vett Antal Lehel, a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Hivatal igazgatója is, aki az érdeklődők pályázatokkal, pályázati lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseire válaszolt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató