2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Útra kelt az új nemzedék

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának 278 végzőse búcsúzott a diákévektől szombaton délelőtt az egyetem központi tanévzáróval egybekötött, nagyszabású ballagási ünnepségén, a koronkai campus zsúfolásig telt aulájában. 


   Fotók: Vajda György



Az eseményt megtisztelte jelenlétével Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, díszvendég volt továbbá Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke.

A tanintézet életében méreteiben mérföldkőnek számító együttlét a tanulmányaik végéhez ért fiatalok utolsó névsorolvasásával kezdődött, majd az ökumenikus hálaadó istentisztelet után dr. Tonk Márton, az egyetem rektora szólt az ünneplőkhöz és ünnepeltekhez. Az intézményvezető felidézte a rektori tisztség tavalyi, év eleji átvételekor tett fogadalmát, miszerint a tanévzáró ünnepség díszmeghívottja lesz Potápi Árpád államtitkár mindazért a támogatásért, amelyet az elmúlt időkben a Sapientiának nyújtott. Dr. Tonk Márton másik nagy elhatározása a Kárpát-medencei magyar tanintézmények mellett a hazai román egyetemekkel való együttműködésre irányult, ezért külön kiemelte dr. Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem rektora jelenlétének fontosságát. A 2021–22-es tanév egyik legnagyobb sikerének a jelenléti oktatásra való szeptemberi visszatérést nevezte, amelyért külön köszönetet mondott az egyetem minden érintettjének, majd – a pozitívumoknál maradva – az oktatók teljesítményarányos, nagymértékű bérfejlesztéséről szólt, amely motiváló erő lehet abban, hogy a régió ügyei mellett elkötelezett tanintézet szakmai téren a nemzetközi színvonalnak feleljen meg. A rektor a sikerélmények számbavételekor természetesen arra is kitért, hogy az egyetem 21 éves működése óta először kapta meg a román felsőoktatási minőségbiztosítási ügynökség (ARACIS) legmagasabb szakmai besorolását: a kiemelt bizalmi minősítést. 

– Ez az eredmény nemcsak büszkeség, hanem kötelesség is – hangsúlyozta a Sapientia rektora, aki a mérlegkészítés végén a búcsúzó évfolyamokhoz fordult, az egyetem idei legnagyobb sikerének nevezve, és lelki-szellemi útravalóval látva el őket.


Dr. Tonk Márton



A harmonikus növekedés záloga

– A Sapientia huszadik tanévzárója arra figyelmeztet bennünket, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem működése lassan egy emberöltőhöz közeledik. Arra indít bennünket ez az ünnepi alkalom, hogy számot vessünk az eltelt időszakkal, az elért eredményekkel, és fontoljuk meg, hogy milyen célt tűzünk ki magunk elé a továbbiakban – hallhattuk Potápi Árpád János államtitkártól. A magyar kormány képviselője az ARACIS-minősítés kapcsán kiemelte:

– Minden magyar érdeke, hogy ezek a sikerek még sokszorosan gyarapodjanak, és kísérjék a Sapientia életét minden időben. Ehhez Magyarország kormánya nemcsak a nagyobb építkezések, hanem a mindennapi források támogatása révén is hozzájárul.  

Az államtitkár az egyetemen kinevelt értelmiségi-nemzedékek itthon maradásának fontosságára is felhívta a figyelmet:

– A szülőföldön való megmaradás a legfontosabb sikere a Sapientiának, mert ez azt jelenti, hogy a magyarság boldogul ősei otthonában. A szülőföld nyújtotta gazdagsággal való megelégedés a harmonikus növekedés záloga.

Beszéde végén Potápi Árpád János azt kívánta az életpályájuk elején lévő fiataloknak, hogy ismerjék fel szülőföldjüknek azt a szépségét, amely a magyarság minden tagját Erdélybe vonzza. 





Életet teremtő értelmiség

Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke az egyetem megszületését egy négy évszázaddal korábbi jeles eseménnyel állította párhuzamba, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megalapította a gyulafehérvári akadémiát. 

– Az akkor megfogalmazott célok 21 évvel ezelőtt ott voltak előttünk, mindazok előtt, akik ezt az egyetemet létrehozták. Fontos volt az anyanyelvi oktatás teljes skálájának biztosítása, Erdély értelmiségének a szülőföldjén való nevelése, oktatása, egy olyan, Európában elismert értelmiség képzése, amely meg tudja teremteni ennek a régiónak a gazdasági, kulturális, közösségi életét – hangsúlyozta az alapítványi elnök, majd a magyar kormány folyamatos, programszerű támogatásáról szólt, amelynek köszönhetően az egyetem mindent megkapott, amire a fejlődéshez szüksége volt.

A jelenlegi járványtól és háborútól sújtott világban elinduló új nemzedéknek Kató Béla azt üzente: szükségük lesz egymásra, embertársaikra és egy transzcendens erőre is, amely megtartja őket. Köszöntőjét a püspök Bethlen Gábor bibliai jelmondatával zárta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Dr. Domokos József, a Sapientia marosvásárhelyi karának dékánja reményét fejezte ki, hogy az egyetem alkalmas közeg volt a 13 alap- és négy mesterképzés végzősei számára az érdeklődésüknek megfelelő szakmai tudás elméleti részének elsajátítására és a tanultak gyakorlatba ültetésére, majd hozzátette, hogy az itt szerzett ismeretanyaggal mind a továbbtanulásban, mind a munkaerőpiacon megállják a helyüket az újdonsült öregdiákok.

„Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz, de elsősorban maradj ember” – intette a fiatalokat a szeretet filozófusaként ismert ókori görög gondolkodó, Hioszi Tatiosz szavaival a dékán.

Az egyetem szenátusának elnöke, dr. Dávid László videóüzenetben köszöntötte a ballagókat, egyebek mellett Abraham Lincoln gondolatát tolmácsolva, miszerint „a jövő megismerésének legjobb módja, ha ti magatok valósítjátok azt meg”, úgy, ahogy annak idején a Sapientia megálmodói is tették minden leküzdhetetlennek tűnő akadály ellenére.





„…megtart, mint egy háló”

A továbbiakban az egyetem kolozsvári karának táncművészet szakos diákjai mezőségi táncokat mutattak be, majd a tanszékvezetők köszöntek el a három-négy évig gondjaikra bízott fiataloktól. Ez alkalommal a tanulásban vagy közösségépítésben jeleskedő hallgatók neve is elhangzott, és néhány ösztöndíjat is kiosztottak.

„Féltve őrzött álmunk mindig visz tovább, megtart, mint egy háló” – énekelték rövid zenés műsorukban a sapientiások, majd a végzősök nevében Vajna Erika fordító és tolmács szakos diák búcsúzott az egyetemtől, ahol megtalálta önmagát, végül Kelemen Irénke, a Hallgatói Önkormányzat elnöke kívánt sikereket a ballagó évfolyamnak.

Az ünnepség egyik legemelkedettebb pillanatában a végzősök átadták a jelképes búzakalászt az utánuk következőknek, majd nemzeti imánk, a székely himnusz, végül az Ó, én édes jó Istenem kezdetű ősi székely himnuszunk töltötte be az egyetem auláját. Ezt követően a végzősök a Gaudeamus dallamára járták körbe a koronkai campust.

A háromnapos – csütörtökön a várost átszelő, hagyományos kocogással kezdődött – búcsúünnepség a vasárnap esti kosaras bállal zárult.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató