Utazótársak vagyunk. Találkozásunk első pillanatától, sőt már jóval korábban egymásba kapaszkodtunk, valahol, a kívánságok várótermében, amikor még meg sem épült az első állomás.
Utazótársak vagyunk. Találkozásunk első pillanatától, sőt már jóval korábban egymásba kapaszkodtunk, valahol, a kívánságok várótermében, amikor még meg sem épült az első állomás. Lelkünkre sínpárt kovácsolt az idő, azon indultunk egymás felé.
Anyaként, gyermekként nap mint nap megélhetjük ezt a csodát. Az egymásra találás biztonságát, az önfeledt együtt létezést, a szándékos vagy akaratlan eltávolodást, amit mindig követnie kell az újabb találkozásnak.
Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeltük, és velük együtt önmagunkat, az életet. A közös utazást. Bármennyire közhelyes, minden napnak erről kellene szólnia. Menetrendszerű felhajtás, figyelmeztető sípszó, fegyelmezett rózsacsokrok nélkül, az út tiszta örömével.
Anyaként gyakran megtapasztalom, mekkora ereje van a lélek apró mozdulatainak. A fájdalmat enyhítő, hideg vizes törülközőnek, amelyet meglepetésként csavarnak fejemre a lassan kamaszodó, okos kezek, vagy a pár szál piros virágnak, amelyet az utcán eldobva talált, és váratlan ajándékként hozott haza gyermekem. Az ő korában bennem elrejtőzött, igazi arca helyett szégyenlős grimaszt mutatott a világnak a szeretet, talán ezért jelentenek számomra kimondhatatlanul sokat ezek a gesztusok.
Sokszor talán úgy érezzük, közös kalandunk egy végtelen körút. Először csak a nagyszobát, aztán az egész lakást kerüljük meg együtt diadalmasan, később kilépünk a megszokott térből, tágulni, hatalmasodni engedjük a kört, míg végül már abban sem vagyunk biztosak, hol is volt a kiindulópont, hova kell visszatérni. Különös, de az úttal együtt magunk is megváltozunk, és közben helyet, helyzetet is cserélünk. Az óvó kezekbe kapaszkodó gyermek az egykori felnőtt fölé magasodik, most már ő hajol le hozzá, terelgeti az akadályok között. Aki pedig korábban a védelmező szerepét töltötte be, gyermekszemű, tétova léptű védetté válik. Úgy gondolom, ez teszi megismételhetetlenül széppé ezt az utazást.
Nemegyszer késtem le vonatot, és az is előfordult, hogy rossz szerelvényre szálltam fel az utolsó pillanatban. Van azonban olyan út, amelyről nem lehet lemaradni. Nem magunk választjuk ki ezernyi kedvező ajánlatból, árleszállítással és extra szolgáltatásokkal, nem időzíthető és le sem mondható. (L)égipostán érkezik hozzánk a lehetőség, örök szavatosságú ajándékként. Azt hiszem, ez benne a legcsodálatosabb. Anyák napja múltán is boldog, szép utazást kívánunk minden édesanyának az időnek értelmet adó kis-, kamasz és felnőtt gyermekek szerető társaságában.
