Újra együtt a Contactus jegyében

Harmadszor gyűjtötte egybe a Contactus felcím alatt a festőművészeket és közönségüket a Marosvásárhelyi Festészeti Szalon. Kálmán B. Enikő, a 2026. szeptember 24-én nyílt kiállítás kurátora és segítőtársai újra számos alkotót tudtak mozgósítani, több mint félszázan neveztek be a rendezvényre. Tíz megyét képviselnek, ami jól hangsúlyozza a távlati törekvést: egyre nagyobb súllyal jelen lenni a piktúra országos körforgásában. A bukaresti, iași-i, konstancai, galaci, suceavai jelenlét az erdélyi – kolozsvári, bihari, szatmári, aradi, csíkszeredai – részvétel mellett máris hangsúlyozza a jövőbeli kilátásokat.

Természetesen anélkül kell vagy érdemes ezt a célt elérni, hogy gyengülne a tárlaton a marosvásárhelyi jelleg, a helyi dominancia. Most 19 Maros megyei hivatásos festő bemutatkozásának örülhetünk, ami meghatározó, és az összetételt tekintve nem kis létszám. A város erőteljes festészeti múltját jól ismerőkben mégis mutatkozhat némi hiányérzet. Néhány nagyra becsült és közkedvelt festői univerzum, ami sosem hiányozhatott a korábbi közös kiállításokról, sőt meg is határozta azokat, eltűnt. Hiába keressük Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Datu Victor, Kuti Dénes képeit, nincsenek a Szalonban. Magától értetődő a nemzedéki őrségváltás, mégis fájlaljuk, ha a joggal nagyra tartott „öregek” és alkotásaik eltűnnek a szemünk elől. Persze jön, jelen van az utánpótlás, örülünk nekik, új fuvallatot hoznak magukkal, és ez megmutatkozik az érdekes, változatos, esetenként újszerű látványban is. A színvonalra azonban mindenképpen ügyelni kell! Az idei Contactus ígéretesen válaszol az elvárásokra. (N.M.K.)

Alábbiakban a tárlat egyik aktív részvevője, a megnyitó méltatójaként is megszólaló Căbuz Andrea gondolatait közöljük.

Kedves művészek, kedves vendégek!*

Ismét a Kontaktus festészeti tárlaton köszönthetjük egymást! Találkozunk egymással, a művekkel és magunkkal.

De mit is jelent a kontaktus? Hogyan jön létre egy kapcsolat? Minden évben felteszik maguknak ezt a kérdést az alkotók.

Ez egy nagyon tág fogalom, és talán éppen ezért különösen hálás témája egy festészeti kiállításnak. Hiszen a kapcsolat, a kontaktus valójában az alkotás egyik alapja:  az alkotó, az alkotás és a néző között létrejövő kapcsolat, egy körforgás egyben. Egy érzelem, gondolat, megélés, érzés fizikai formát vesz fel az alkotó által a műalkotásban, amely utána ismét kivált egy hasonló belső reakciót a befogadóban is.

Minden alkotás valamilyen találkozásból születik. Emberként folyamatos kapcsolatban vagyunk a külvilággal, az élettel, a körülöttünk lévő dolgokkal, és mindemellett jelen van a saját belső világunk. Nap mint nap valami megérint, inspirál, elindít bennünk egy gondolatot vagy érzést. Ez a mindennapi életünk. De a művészben az, ami eleinte még megfoghatatlan élmény, lassan formát keres, ötletté, majd alkotássá válik. Annak mind tudatában vagyunk, hogy ez az alkotási folyamat alapját képezi. Majd, amikor egy mű megszületik, egy újabb kontaktus jön létre:  a néző is kapcsolatba kerül az alkotással. Ami a művészben érzés, gondolat formájában, megtapasztalásként létezett, egy műben fizikai formát ölt, de ezzel korántsem zárul le, hanem tovább él mindenkiben másként. Így az alkotás tulajdonképpen lélektől lélekig közvetít. 

Úgy gondolom, hogy mint emberi lény az határoz meg, attól vagyunk emberek, élők, hogy képesek vagyunk érezni, és valami újat teremteni, ami még nem volt. Bármennyire is fejlett a technológia, továbbra is képtelen érezni, és képtelen igazán újat létrehozni! Csakis másolja, újraértelmezi azt, ami már létező. De nincs belső megélése, nincs kreativitása, és nincs kapcsolata a láthatatlan világgal! Abban a világban, ahol bármi gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban létrehozható, egyre nagyobb értéke van annak, amit kézzel hozunk létre, megfontoltan, türelemmel, szívvel.

A művek technikai kivitelezése nagyon sokszínű. Szemtanúi lehetünk a klasszikus festői és a kísérletezőbb, kortárs technikák találkozásának. Láthatunk egyfelől akadémikus felület- és ecsetkezelést, vibráló, impresszionista felületeket, sfumato technikát, hagyományos eljárásokat, másfelől kollázsokat, érdekes, játékos, kísérletező anyagtársításokat.

Tematikában és kompozícióban ugyanolyan színes a paletta, ahol vannak  klasszikus témák  – tájképek, csendéletek, életképek, portré, ábrázoló jellegű munkák –, és vannak absztrakt, geometrikus, illusztratív, szürreális vagy akár fantáziaszerű alkotások. Gyakori a konceptuális témafelvetés a szalon keretében.

Mindezeken a technikákon és tematikákon keresztül kapcsolat jön létre a művész és saját belső világának különböző rétegei között is: a gyermeki énnel, az emlékekkel, a belső vívódásokkal, a félelmekkel és a legmélyebb, sokszor nehezen megfogalmazható, elrejtett érzésekkel, gondolatokkal. Olyan alkotások is vannak, amelyek a körülöttünk zajló világra reagálnak, képileg ragadják meg, közölnek vagy megfogalmaznak, átértelmezve. Mások mélyen személyesek és érzelmekkel telítettek, inkább a lélek vallomásai. Vannak, amelyek erős érzéseket váltanak ki, mások egyszerűen csak gyönyörködtetnek, és olyanok is, amelyek kérdéseket hagynak bennünk. Mindez megfér egymás mellett, mert a kapcsolódás (a kontaktus) milyenségéről és sokszínűségéről adnak vallomást.

Köszönet minden alkotónak, mert azon tiszteletben részesít, hogy megossza személyes világát, őszintén megnyílik, és kimutatja azt, ami eredendően emberi, ami sokszor bátorságról tanúskodik. Amikor nyíltan megmutatkozunk mások előtt, akkor a válasz kiszámíthatatlan. Ebben is látom a nemességét az alkotásnak, mert emberi az, hogy őszinték legyünk, maszkok nélkül megmutassuk, amit bensőnkben rejtünk, és vállaljuk a reakciót, bármilyen is az! Ebben látom az emberi kapcsolódás lényegét, ami sokkal ősibb, mint a médium, az műalkotás, önmaga!

Căbuz Andrea

* Elhangzott 2026. szeptember 24-én a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában