2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tizenhét éve elhunyt Balogh Dénes (1933. március 15 – 2005. december 10.), a népdal és a magyar nóta közkedvelt helyi előadója, az 1956. október 1-jén megalakult Állami Székely Népi Együttes, majd az ebből lett Maros Művészegyüttes egykori szólistája emléke előtt tisztelegnek neves népdalénekesek, előadók december 10-én (halálának évfordulóján) este 7 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyszínpadán.

Mint Jakab Melinda, Balogh Dénes fogadott lánya, ugyanakkor a műsor szervezője elmondta, az előadás alkalmával a múlt és a jelen kapcsolódik össze, hiszen olyan kiváló előadók, szólisták lépnek fel, mint Ritziu Ilka Krisztina, Szekeres Vígh Ágnes, Vajas Evelin, Ábrám Tibor, dr. Buta Árpád Attila és Zsombori Róbert – akik mindenkori kedvenc magyar népdalokat, nótákat énekelnek –, de mellettük fellépnek a Bekecs Néptáncszínház táncosai is. Konferál Kacsó Ildikó, aki hosszú éveken át ápolta, őrizte és összegyűjtötte hanganyag formájában az eddigi emlékestek művészeivel készült interjúkat és előadásokat. A tréfás jeleneteket Gyepesi László adja elő. Muzsikál, néhai Széllyes Sándor mókamester ismert rigmusait felelevenítve, a kolozsvári Tokos zenekar, amely 2014-ben a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyen a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában többszólamú énekkel és szászcsávási muzsikával érdemelte ki a zsűri elismerését. Tagjai nem csak több hangszeren játszanak, hanem több szólamban énekelnek is. 

– Előadásunkkal tisztelegni szeretnénk egykori kollégánk, a csodálatos hanggal megáldott vérbeli székely, betyáros kiállású, de ugyanakkor rendkívül melegszívű Balogh Dénes előtt – mondta el a Népújságnak a műsor szervezője. 

A 72 éves korában elhunyt „szálfaembert” egyébként teljesen véletlenül fedezte fel a szakma: húszesztendősen az út mentén kaszált és dalolt egymagában, amikor egy arra járó személygépkocsi fékezett, és az abból kiszálló személy Marosvásárhelyre hívta énekelni. Így lett Balogh Dénes az 1956. október elsején megalakult Székely Népi Együttes alapító, majd örökös tagja. 

A színpadon az évek során többek közt olyan ismert karmesterekkel, koreográfusokkal és énekszólistákkal dolgozott együtt vagy lépett fel, mint Szalman Lóránt, Szarvady Gyula, Székely Dénes, Birtalan József, Birtalan Judit, Domokos István, Tóth Erzsébet, Széllyes Sándor, Maria Precup, Kerestély László. Előadásainak száma több százra tehető. 

Balogh Dénes már 17 éve nincs közöttünk, de emléke ma is él a közönségben. Ahogy az Állami Székely Népi Együttes tagja lett, a közönség egyik kedvenc énekesévé vált, a magyar népdal és nóta kiváló tolmácsolója lett. 

Az azóta eltelt idő távlatából emlékezünk rá december 10-én, dalai mintha most is fülünkben csengenének. 

Fotó: Jakab Melinda


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató