2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt héten kedden jelentette be a vállalat, hogy új fejlesztéseket vezet be a globális szinten legnépszerűbb keresőmotorba, hogy a felhasználók egyszerűbben és hatékonyabban megtalálják azokat a tartalmakat, amelyek érdeklik őket. Újításokat vezet be a szöveges és képkereső algoritmusok terén is. Tavaly tavasszal a Google bejelentette a multisearch nevű újdonságát, most pedig globális szinten elérhetővé teszi ezt. Mindezt azt követően mondták el, hogy a Microsoft bemutatta, milyen mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal tervezi teljesen felforgatni az internetezést, és ezzel együtt az interneten való keresési élményt. A Google multisearch lényege, hogy a szöveges keresőszavakat képekkel lehet kombinálni. Ez azok számára lehet hasznos, akik úgy vélik, nem tudják pontosan szavakba önteni, mit keresnek, viszont egy képpel – vagy többel – hatékonyabb és jobb eredményt tudnak elérni, azaz egyfajta segítséget nyújtanak a keresési algoritmusnak, amely ezt követően nagyobb valószínűséggel tárja eléjük azt az eredményt, amire kíváncsiak. Egy konkrét példával élve: ha rá akarunk keresni egy bizonyos kinézetű cipőre, amelynek nem tudjuk a márkáját vagy a típusát, de van róla egy képünk, azonban azon egy fehér cipő van, nekünk pedig fekete kellene, felkínáljuk a 

Google-nek a képet, és a szöveges részbe beírjuk, hogy ilyesmi kellene, csak más színben. Egy másik példa: találunk egy képet egy ínycsiklandó ételről, viszont fogalmunk sincs, hogy mi az. A képet feltölthetjük a Google keresőjébe, a szöveges részbe pedig beírhatjuk, hogy near me, azaz hozzám közel, így az algoritmus nemcsak azt fogja megmutatni, hogy mi az, amit megkívántunk, hanem opciókat kínál arra, hogy hol tudunk olyasmit enni vagy honnan rendelhetünk.

Ha már szóba került a mesterséges intelligencia, hozzátesszük, hogy a multisearch mögött is ez a technológia áll. A mesterséges intelligencia révén képes a Google algoritmusa arra, hogy különféle tartalmakat a keresésébe illesszen, illetve arra, hogy felfedezze a betáplált tartalmak közötti összefüggéseket.

Továbbmenve, a Google Lens képkereső megoldás újdonságai is sokak számára hasznosak lehetnek. A következő hónapokban válik elérhetővé a Lens androidos felhasználói számára az a funkció, amely segítségével a képernyőn látható tartalom bármely részére képes lesz az algoritmus rákeresni, azaz ha egy képen több információ van, ki lehet jelölni azt a részt, amely számunkra érdekes. Ugyanez videóból is elérhető. A Google-t tulajdonló Alphabet vállalat a bemutatón a következő példát hozta fel: kapunk egy videót az egyik ismerősünktől, amelyben látható egy épület, és kíváncsiak vagyunk rá, hogy minek a székhelye. Ahhoz, hogy a kérdésre választ kapjunk, elég lesz hosszan megérinteni a kép felületét, majd a Google Lens „keresés a képernyőn” (Search Screen) funkciójával gyorsan megkaphatjuk a választ. Bár komolynak hangzik a fejlesztés, nagyon úgy fest, hogy mégis kevés. A Google-nek valami igazán nagy dobással kell előállnia, hogy felvegye a versenyt az egyre szélesebb körben elterjedő és egyre hatékonyabb teljes mértékben mesterséges intelligencia alapú keresőkkel.

A múlt keddi eseményen például nem derült ki semmi újdonság a Google Bardról, vagyis arról a rendszerről, amelyet az Alphabet vezérigazgatója a ChatGPT riválisaként harangozott be. Pedig sokan arra számítottak, hogy ezzel kapcsolatban is elhangzik valamilyen információ, azonban erre egyelőre nem került sor. Mindössze annyit lehet tudni, hogy egy kísérleti, párbeszédre is képes mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásról van szó, amely a Google meglévő nyelvi modelljére épül, és több mint két éve fejlesztik. A Google szerint a következő hetekben elérhetővé teszik a ChatGPT riválisát, amely képes lesz a felhasználók szélesebb körét megmozgatni. Egy biztos: ha a Google meg akarja őrizni piacvezető szerepét, kénytelen lesz komolyan belehúzni a fejlesztésbe, mert a mesterséges intelligencia alapú rendszerek már most is sok esetben relevánsabb válaszokkal szolgálnak.

A Google újdonságai, illusztráció

Forrás: Google


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató