2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb humoristák a pályán

A 8. Erdélyi Humorfesztivál gálája.


Zsúfolásig telt nézőtér, vastaps és szinte percenként felcsendülő nevetés – pár szóban így lehetne jellemezni a vasárnap este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében tartott 8. Erdélyi Humorfesztivál gálájának hangulatát, amit Kolozsvár mellett idén először szerveztek meg Marosvásárhelyen is. Az újonnan felfedezett tehetségek mellett befutott, hazai és magyarországi humoristák, valamint Koszorús Krisztina (Koszika) gyönyörű hangjával szórakoztatta a közönséget több mint két órán át.
           A nagy sikerű Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint az RMDSZ szervezte, az erdélyi ifjak körében is igen népszerű humorfesztivál célja lehetőséget biztosítani a tehetséges fiataloknak, hogy bemutassák, mire képesek.
           A legjobb humorista címre idén 40-en pályáztak – tudtuk meg Bálint Ferenctől (Béfé), az egyik „szomszédnénitől”. A válogatás után két marosvásárhelyi fiatal, Bartus Levente és Bitai Enikő jutott be a hetek versenyébe, ám a vasárnapi gálán csak a három dobogós helyet elnyerő leendő humorista lépett fel.

A legfiatalabb lett a legjobb
          A legpoénosabbnak idén az alig 16 éves György Botond produkcióját tartotta a szakmai zsűri, így a gyergyóalfalui fiú vitte el a verseny fődíját, az RMDSZ által biztosított ezer lejt, amelyhez az ígéretekhez híven a borítékot a Szomszédnéni Produkciós Iroda biztosította. Botond már színpadra lépéskor kijelentette, azért jelentkezett a versenyre, mert tanárai szerint a beszédből nem fog megélni. Ám, poénjaiból ítélve, valószínűleg megcáfolja majd az állítást.
           Apa lettem, jól bevettem címmel rádiós beszélgetőműsort adott elő egymagában a második legjobbnak ítélt Kun Zsolt, aki Nagyváradról érkezett. A közönséget pillanatonként megnevettető produkcióban a fiatal tehetség hol egy roma férfi, hol egy riporter hangján adta elő a történetet, melyből kiderült, hogyan fogadja a roma apa, hogy hófehér kisbabája született. A harmadik helyezés birtokosa, a szatmárnémeti Mihály Gergő az édesanyjáról mesélt, aki véleménye szerint a sorozatgyilkosok helyett a függönyrongálóknak adna életfogytiglant.
          A gála jó hangulatát a fiatal tehetségek műsora mellett olyan befutott humoristák fokozták, mint a Szomszédnéni Produkciós Iroda duó, valamint a Sziget fesztivál arcaként ismert Janklovics Péter és a Showder Klub népszerű sztárja, Kőhalmi Zoltán.

Miért kell a lányokkal sétálni?
          – tette fel az őt rég foglalkoztató kérdést Tóth Szabolcs (Téesz), az egyik szomszédnéni, majd méltatlankodva azt fejtegette, hogy mi az, amit sosem szabad mondani, miközben az ember lánnyal sétál. Fokozódott a nevetés, amikor társával, a székely bácsika szerepébe bújt Bálint Ferenccel (Béfé) eljátszották, hogyan lehet a Székelyföldön füvet (könnyű drogot) vásárolni, majd hogy egy multinacionális cég csapatépítő tréningre érkező alkalmazottainak mit kínál a székelyföldi tanya.

Holtrészegen a Ferihegyen


          – Jó, hogy fedél van a fejünk fölött – mondta fellélegezve Janklovics Péter, amint színpadra lépett.
           – A nyáron 10 szabadtéri fellépésből 9 falunap volt. Figyelmeztettek, hogy ha falunapon lépek fel, meglátom a magyarok istenét. Így is volt – folytatta a befutott magyarországi humorista, aki azt is elmesélte, hogyan indult a Ferihegyről Párizsba repülővel. Mármint hogyan indult volna, ha időközben nem gyújtja fel a reptér mosdóját, és nem issza holtrészegre magát, hogy leküzdje a repüléstől való félelmét. Őt követte a színpadon Kőhalmi Zoltán, aki közölte, ő a humorista, aki nem beszél csúnyán, majd fergeteges stand-up comedy előadással ragadta magával a közönséget.

Elsőre telt ház


          Mivel a gálára első alkalommal került sor Marosvásárhelyen, a szervezők nem számítottak telt házra, ezért örömmel nyugtázták a zsúfolásig telt nézőteret – számolt be utólag lapunknak Béfé, aki újabb jó hírrel szolgált. A sikerre való tekintettel jövőben is elhozzák Vásárhelyre a fesztivál gáláját.

A humorista általában férfi


          – válaszolta kérdésünkre Béfé, aki nem tudja megmagyarázni, miért „férfiműfaj” ez, ám a hazai és külföldi tapasztalat egyaránt ezt mutatja. Idén jelentkezett ugyan néhány lány, de a hét legjobb között csupán Bitai Enikő képviselte a szebbik nemet. Érdeklődésünkre, hogy miként alakult az elmúlt évek nyerteseinek a sorsa, Bálint Ferenc elmondta, az Erdélyi Humorfesztivál felfedezettjei, Felméri Péter és Zsók Levente már szerepelnek magyarországi műsorokban, a tavalyi győztes, a jobbágytelki Balla Levente pedig Csíkszeredában, ahol egyetemista, rendszeresen fellép és tervezi, hogy stand-up comedy klubot indít a székelyföldi városban.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató