2021. február 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasárnap, május elsején startol a 20. Szent György Napok Sepsiszentgyörgyön.

Vasárnap, május elsején startol a 20. Szent György Napok Sepsiszentgyörgyön. A városnapok szervezői ennek apropóján beszámoltak minden olyan helyszínről és programról, amelyről eddig nem esett szó. A program már végleges, teljes terjedelmében a www.sepsi.ro honlapon érhető el.
Több mint 30 önkéntes jelentkezett a médiában és a közösségi portálokon közzétett felhívásra, akik nemcsak a városnapokon látják el majd a feladatokat, hanem hosszú távra ajánlották fel a segítségüket – jelentette be Grubisics Levente fesztiváligazgató. Természetesen ezek az önkéntesek részt vesznek majd a május 3-i kerekasztal-beszélgetésen is, amelynek házigazdái Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök lesznek. A beszélgetés kiemelt meghívottja Miklósa Erika, aki mellett részt vesz hat személy a magyar kormány részéről, valamint egy személy a magyarországi elnöki hivatal részéről.
Bár a hivatalos vásárnyitó péntek délelőtt lesz, az előző évekkel ellentétben idén lesz egy bemelegítő este is, egy-egy koncerttel a Szent György téri illetve a Szabadság téri színpa-dokon. „Az LGT Emlékzenekar koncertje lesz az egyik fő attrakciója ennek az estének, erre az alkalomra készültünk egy meglepetéssel is, amelyről csak annyit árulhatok el, hogy azoknak, akik kimennek a koncertre, biztosan kellemes meglepetés lesz” – mondta Grubisics Levente.
Fazakas Éva, a Kulturális Szervezőiroda munkatársa elmondta, hihetetlen, hogy már a legelső naptól milyen nagy volt az érdeklődés az előadások iránt. „Jelenleg Földes László, Hobo előadása az első a képzeletbeli listánkon, hiszen a Hármas zsoltár című zenés estjét meg kellett dupláznunk, mert az elsőre már eladtuk a jegyeket. Ez péntek délután 6 órától tekinthető meg, erre még lehet jegyet kapni. Őt követi Fábry Sándor önálló műsora, majd Miklósa Erika koncertje és a nyitóhangverseny”. Ajánlják a közönség figyelmébe a temesvári Csiki Gergely Színház feldolgozásában vagy a Pannon Várszínház Omega-musicaljét. Jegyeket a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában lehet váltani hétköznapokon délután 4-ig, és a helyszínen az előadás előtt egy órával.
Egy másik egészen egyedülálló eseménnyel készülnek a Szent György Napok szervezői, ezúttal Diószegi László nemzetközi díjnyertes pék javaslatára, aki személyesen kereste fel a szervezőket ötletével. Szombaton a Park Vendéglő előtt elkészülhet a legnagyobb székely pityókás házikenyér, amelyet kézzel, fateknőben, helyben dagasztanak, így mindenki a csodájára járhat. Hála a szervezőknek, az igazi téglás kemence is elkészül, amelyben a kenyeret megsütik majd, valamint az alkalomra készített lapát is, amivel kiemelik a kenyeret a kemencéből. Bár az eredeti cél egy 55 kg-os kenyér sütése volt, inkább a minőségre helyezték a hangsúlyt, és egy 20-30 kg-os kenyérben egyeztek ki. Ezzel egy időben rekordkísérlet is indul, mert Diószegi László bevallása szerint 10 kg-osnál nagyobb krumplis házikenyeret még nem sütöttek. De ami még, lehet, ennél is nagyobb attrakció lesz, az az 550 kg-os torta az 550 éves város és lakói tiszteletére, amelyből természetesen mindenki kaphat, sőt, még a cukorbetegekre is gondoltak, lesz nekik is egy külön rész, ahonnan falatozhatnak. A hatalmas gyümölcstortából körülbelül 6000 embernek jut, a torta szeletéért szimbolikus összeget kérnek a készítők, amit jótékony célra ajánlanak fel. A vizuálisabb típusúak kedvéért azt is elárulták, hogy háromemeletes lesz a torta, hosszúsága 5,60 m, szélessége 1,10 m. De ha már ilyen nagy fába vágják a fejszéjüket, az sem mindegy, hogy a tortát ki vágja majd meg: erre a nemes feladatra Antal Árpád polgármester és a Smokie együttes tagjai vállalkoztak. „Már csak azon vagyunk fennakadva, hogy a 6000 szelet tortát hogyan osztjuk szét” – vallották be a szervezők.
Grubisics Levente fesztiváligazgató elmondta, a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb hírközlés érdekében a www.sepsi.ro honlap hírportálként működik majd, ezen hat újságíró és hat fotós dolgozik, valamint három filmes csoport forgat egy héten át, egész nap.
Dancs Zsolt programigazgató ezúttal a még nem említett helyszíneket és programokat emelte ki: a budapesti fogyatékkal élők alapítványa, a Parafónia klasszikus zenei estet tart hétfő délután a Krisztus király katolikus templomban. Szintén itt lesz a II. Sepsiszentgyörgyi Diákkórus fesztivál. A Tamási Áron Színház nagytermében mindennap lesznek előadások, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pinokkió musical, a Nottara színház előadóestje mind itt lesz megtekinthető. Ezenkívül a Szakszervezetek Művelődési Házában, a Tamási színház Kamaratermében és három nagyszínpadon zajlanak a programok. Dancs Zsolt kiemelte a Kultúrkertet, amely új helyszíne lesz a Szent György Napoknak, és amely kizárólag helyi értékeket közvetít majd. „Itt kap helyet az úgynevezett Borudvar is, amelyre jelenleg nyolc borvidékről fogadták el meghívásunkat. A borok mellett gasztronómiai ínyencségek is várják az odalátogatókat: sajtkülönlegességek, szarvasgombás falatok és pogácsák” – bővítette ki Dancs Zsolt. A negyedik, Art Live nevű színpad a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött lesz megtalálható. A fiatalokat tömörítő egyesület egész napos programokat biztosít, képzőművészeti és fotókiállításokat, este pedig koncerteket.
Ezenkívül idén sem marad el az ifjúsági sátor, ők a Park Vendéglő parkolójába költöznek, ahol a magyar és román ifjúsági szervezetek saját programokat szerveznek.
Csütörtökön a Szakszervezetek Művelődési Háza diszkóterme a Saint George Rock Stage minirockfesztiválnak is helyet ad, ahol a magyarországi Replika együttes a sztármeghívott, szombaton pedig ugyanott a ToneTroopers Egyesület szervez egész napos, majd egész estés szórakozást, ahol a fiatalok számára nagy névnek számító Aquasky nevű lemezlovas biztosítja majd a jó hangulatot.
A sportcsarnok mellett idén is megtalálható lesz a Szila Egyesület, amely lovas íjászatot és huszárbemutatót is tart szombaton és vasárnap, ezenkívül még két lovasegyesület biztosít lovaglási lehetőséget az érdeklődőknek.
Ne felejtsük el még a dzsesszklubot és blues-kocsmát, a Bod Péter Megyei Könyvtár író-olvasó találkozóit, előadásait, könyvbemutatóit, valamint a különböző szórakozóhelyek kínálatait, amelyeket kizárólag erre az alkalomra állítottak össze.