Ugye, kinövi?
Ugye, kinövi? – gyakran elhangzó kérdés szülők részéről, ha gyermeküknél olyan betegség vagy rendellenesség mutatkozik, ami azonnal nem gyógyítható, nem korrigálható. Jön is rá a válasz: ugyan, majd kinövi… Kérdés és állítás.
Ugye, kinövi? – gyakran elhangzó kérdés szülők részéről, ha gyermeküknél olyan betegség vagy rendellenesség mutatkozik, ami azonnal nem gyógyítható, nem korrigálható. Jön is rá a válasz: ugyan, majd kinövi… Kérdés és állítás. A kérdésben aggodalom és remény, az állításban inkább valami laza felületesség rejlik. Éppen ezért adódik a kérdés, vajon jogos és ésszerű-e ma, az orvostudomány, a gyermekgyógyászati diagnosztika és terápia fejlettsége mellett akár az egyik, akár a másik?
– A téma sokkal bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, és annál is, hogy egy mondatban felelni lehessen a kérdésre – mondja Szabó András, a budapesti II. Számú Gyermekklinika professzor igazgatója. – A köznyelv valóban ismeri és előszeretettel alkalmazza a „majd kinövi” vagy „ugye, kinövi?” kifejezéseket, és mivel csecsemő és gyermekkorú páciensekről van szó, valóban szó szerint a növekedéssel, tehát a „méretváltozással” hozzák összefüggésbe a különféle kórok kinövési esélyeit. Csakhogy egyrészt nagy hiba az általánosítás, mert bár az orvostudomány, a szakirodalom ismer több „kinőhető” betegséget, a magyar nyelv árnyaltan, feltételesen fogalmazza meg, mikor csak lehetőségként, esélyként és semmiképpen nem biztos állításként, garanciaként „ígéri”, hogy valóban ki is növi a gyerek a jelzett kórt. Vagyis mindenképpen kétesélyes dologról van szó: vagy kinövi, vagy nem.
Görcsös kapaszkodás
A professzor szerint ezeknek a betegségeknek a valóságban nem sok közük van a növekedéshez, sokkal inkább az idő az, ami ezekben az esetekben meghozza a gyógyulást. Ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos krónikus betegségek esetében hosszabb időre van szükség a gyógyuláshoz.
A szülők görcsös kapaszkodása a kinőhetőségbe érthető, hiszen ha az orvos nyíltan megmondja, hogy azonnali segítséget nem tud nyújtani, akkor marad a türelem, a várakozás és a remény. Sok szülő azonban olyan betegségeket, egészségi rendellenességeket is hajlamos elhanyagolni, önkényesen ebbe a kategóriába sorolni, amelyek semmiképpen nem tartoznak a „kinőhetők” közé.
Magam hallottam például, hogy egy édesanya csak legyintett, amikor figyelmeztették, hogy kancsal kislányát szemészhez kellene vinni. „Ugyan, majd kinövi” – mondta, de ha nem, az sem baj, hiszen jól áll neki. Az ilyen vélekedés később sok problémát okozhat a felnövő gyermeknek. Az időben kért orvosi segítség vagy az irányított korrekció a legtöbb esetben sikeres, és nem teszi ki a szülő gyermekét oktalan gúnyolódásnak, későbbi, helyre nem hozható problémáknak.
Az idő jelentős faktor, de nem mindenható
– Vannak kinőhető betegségek, ezek sora nem is kevés – húzza alá Szabó András. – De minden esetben egyéni vizsgálat, elbírálás dönthet, hogy kell-e, érdemes-e várni, versenyt futni az idővel, vagy adódik más lehetőség is.
A kinőhető betegségek közül az egyik tipikus eset a csecsemőkori orrmanduláé, amelynek nagysága idővel megváltozik, jó esetben teljesen eltűnik, elsorvad. Tehát a nehéz légzéssel, szuszogással kísért kezdeti tünetek beavatkozás nélkül elmúlnak. Általában a különféle allergiák, táplálékérzékenység, ekcéma, bőrkiütések bizonyos fajtái kerülnek „kinőhető” listára. A csecsemőkori asztma, a korai szívzörejek bizonyos fajtái, a vírus okozta krupp, bizonyos epilepsziafajták, a gyerekkori elhízás megszűnhet idővel, de ez nem azt jelenti, hogy nem is kell vele törődni. A kinőhető betegségek esetében is fontos olykor a gyógyszeres kezelés, az orvosi kontroll.
Az idő jelentős faktor, de nem mindenható. Amikor az orvos azt mondja, hogy bizonyos immunbetegségek is „lecsendesedhetnek”, elmúlhatnak idővel, akkor ő maga is reménykedik, mert abban a pillanatban nem tud hathatós segítséget nyújtani.
A professzor szerint sok szülő tévesen ítéli meg a kinőhetőség reményt nyújtó esélyét. Ilyenkor az orvosnak fehéren-feketén meg kellene mondania, hogy a kinőhető betegségek körébe semmiképpen nem tartoznak a mentális kórok, a mozgásszervi degenerációk, a daganatos betegségek és sok egyéb olyan kór, amelyről a szülők azt szeretnék hinni.
A remény mindig fontos a gyógyításban, a gyógyulásban, de az oktalan, vak hit ártalmas, mert hasznos évek mennek el, miközben a korai felismerés és megfelelő terápia esetleg sokat javíthatna a beteg állapotán. Mint minden betegség, a várhatóan valóban kinőhető is megköveteli a szülő, gyermek, orvos szoros együttműködését az idő, az évek múlása, a türelmes várakozás mellett.
Leopold Györgyi
