2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adórendszert módosító tervezetet fogadott el a napokban a kormány. Egyes illetékek már augusztustól emelkednek, de a módosítások java része csak a jövő évtől lép életbe. Sanyarú világ jön a kisvállalkozásokra, mert az új adórendszerrel ezeknek egy részét fojtják meg, miközben az állam a már érvényben levő adók jelentős hányadát képtelen behajtani. Ha az volt a szándék, hogy az se maradjon talpon, aki még adót tud fizetni, ha már úgysem szedik be, akkor ez a tervezet eredményes lesz.

Kisvállalkozói érdekképviseletek szerint a most eldöntött módosítások remélhető hasznánál jóval többet hozhatott volna az államkasszának egy nagyvállalatokra kivetett szolidaritási adó. Volt is ilyen ötlet, de a multik morogtak, így aztán a nagyokhoz képest elenyésző lobbierővel bíró kicsiket ütik. Elsősorban a mikrovállalkozásokat. Amelyeknek egy nagyon nagy része nem azért létezik egyáltalán, mert ennyi vállalkozói vénával rendelkező ember van, hanem nagyon sokaknak így volt módja talpon maradni vagy egy szemernyivel jobban megélni. Egy szabványos alkalmazott után a bér közel felét teszi ki az államnak fizetett járulékok összege, ezt próbálták sokan mikrovállalkozóként létezve megkerülni. Biztosan nem mindenki játszik korrektül, de ennek a rétegnek a jelentős része kényszervállalkozó, nem jó dolgában bonyolította az életét a pluszpapírmunkával. Ha kihúzzák alóluk a szőnyeget, abból nem több állami bevétel lesz, hanem több külföldre távozott aktív munkavállaló. Már vannak legalább ötmillióan szerte a világban, de nincs ész legalább az egytizedüket hazacsábítani adókedvezményekkel, hogy itthon vállalkozzanak, dolgozzanak, adózzanak. Az több hasznot termelne, mint a még talpon maradtak fojtogatása.

A változások kapcsán megszólalt politikusok nem felejtették el hangsúlyozni, hogy a módosítások egy része, a mikrovállalkozásokat, de az egyéb adókedvezményeket is illetőek, az újjáépítési program feltételeként volt megszabva. Nyilván, mert nyugatabbra megértik, hogy egy kisebb ország lélekszámát kitevő aktív munkaerő óriási hasznot jelent a befogadó államoknak, és ezt igyekeznek is növelni. Még azt is tudják, hogy nem fog sokba kerülni, mert annak a szekérnyi milliárdnak a felét sem bírjuk lehívni. Az itteni bólogató kormányok jó partnerek ebben a játékban, bár azért távlatilag a speciális nyugdíjaikkal majd lehet gond, ha a regáti gyarmat kivéreztetése ugyanebben az iramban megy tovább. Azt is vállalni kellett az újjáépítős milliárdokért, hogy növelni fogják az adóbehajtás hatékonyságát. Ezzel kellett volna kezdeni az államháztartás egyensúlyának helyrebillentését, kifele vállalás nélkül, csak ehhez olyan országirányítók kellenének, akikben több a gazdaszellem, mint az enyv a kezükön.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató