Zsuzsi első osztályos. Anyát várja haza a munkából. Anya jön, kinyitja az ajtót. Zsuzsi szinte köszönés nélkül, megfeszített testtel, kihívóan szegezi neki a kérdést.
Zsuzsi első osztályos. Anyát várja haza a munkából.
Anya jön, kinyitja az ajtót. Zsuzsi szinte köszönés nélkül, megfeszített testtel, kihívóan szegezi neki a kérdést:
– Mondd, Anya, mikor a fogacskáim kihullottak, és éjszakára a párnám alá rejtettem őket, reggelre te tetted az ajándékot a helyükre, vagy a fogtündér?
Anya lélegzete egy pillanatra eláll. Érzi, hogy a helyzet drámai. Időt kell nyerni. Szelíden jön a puhatoló kérdés:
– Miért kérdezed ezt, Zsuzsi?
– Mert az iskolában Kati megtudta, hogy neki az anyukája tette oda. Tehát te tetted? Mondjad!
Anya érzi, válaszolni kell. De a tét nagy, nem mindegy, hogyan. Egy tiszta, ártatlan kisgyerek, akit a sors rábízott, nyitott lélekkel áll előtte, riadtan, bizonytalanul ebben a furcsa világban, amit felnőttek irányítanak. Szemében félelem villan, érzi, hogy a pillanat sorsdöntő. Eddig tündérek, angyalok óvták őt, belőle is az lesz…
De ami még fontosabb: Anya szavában nem szabad csalódni, mert Anya a Mindenség. Kiben higgyen, ha benne nem lehet? Talán nincs is mesevilág. De Anya van.
– Mondd, Anya, te tetted?
– Igen, én… Mert olyan szép volt… a tündér…
Zsuzsi megnyugodva, de könnyes szemmel simul Anyához. Hosszasan öleli, nem tudja őt elengedni. És a Mindenség rásimul. Valami új kezdődik…
– De figyelj, Anya: ha legközelebb kihull egy fogam, és én megint beteszem a párnám alá, te hagyd ott, ne tegyél semmit a helyére. Hátha mégis van tündér… Ha még sincs, akkor a következő éjjel tedd oda az ajándékot nekem! Jó?
– Persze, Kicsim!
A levegő kitisztult. Az ölelés még tart, de a testek elernyednek.
– Anya, ha te sem leszel, mert meghalsz, a mennyországban mi ketten együtt leszünk…?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
