Túlélhető a kamaszkor!

Amennyire aggasztó, annyira normális

A serdülőkor viharos időszaka általában alaposan megviseli a családok életét. A kamasz mintha teljesen kifordulna magából, a legváratlanabb pillanatokban borul ki, visszaszól, bezárkózik a szobájába, anya és apa bármit mond vagy tesz, az kizárt, hogy jó legyen, a szülő pedig tehetetlenül áll a történtek előtt, nem érti, hová lett az ő szófogadó, tisztelettudó, kedves gyereke. Labancz Dániel magyarországi klinikai szakpszichológus, író, a Magocska Waldorf Egyesület által Marosvásárhelyen szervezett, Túlélhető a kamaszkor című előadásában azonban igyekezett megnyugtatni a szülőket, mondván, hogy mindez egy teljesen normális (és szerencsére átmeneti) állapot, így ebben az időszakban nem tehetnek mást, hogy elviselik a gyerekük viselkedését, illetve jelen vannak és támogatják őt akkor, amikor szüksége van rájuk.

Labancz Dániel klinikai szakpszichológus, író tizenkét évig dolgozott a budapesti Vadaskert Gyermekpszichiátrián, elsősorban kamaszcsoportokkal; jelenleg pszichoterápiás magánpraxisban kamaszokkal, fiatal felnőttekkel és családokkal dolgozik. Egyik szakterülete a serdülőkor, illetve az ehhez kapcsolódó nehézségek. Orosz Ildikó újságíróval együtt könyvet is írt ebben a témában, a Nyugi! – Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című kiadvány segít eligazodni ebben a bonyolult időszakban. A szakember életszerű példákkal vázolja fel azokat a problémákat, amelyekkel ebben az időszakban találkozhat a szülő meg a kamasz, és gyakorlati tanácsokkal próbál segíteni a szülőknek, hogy könnyebben megérthessék tinédzser gyermekük világát, és átvészeljék ezt az időszakot.

Az aranyos, tisztelettudó gyerek gonoszkodó, feleselő kamasz lesz

A kamaszkor az az életszakasz, amikor a legnehezebb feladat vár ránk a fejlődésünk során, mégpedig az, hogy a saját identitásunkat kialakítsuk, és ahhoz, hogy ez sikerüljön, a szülőktől, az ő értékrendjüktől némileg el kell távolodni, próbálgatni kell a határokat, ami számos konfliktust szül.

– Egy barátom mesélte, hogy úgy emlékszik a gyereke kamaszkorára, hogy egyik nap lefektette este aludni a kedves, jóillatú, tisztelettudó gyerekét, és másnap reggel felébredt egy gonoszkodó, szúrós, mindenbe belekötő kamasz. És ez tényleg így van, ebben az időszakban minden szélsebesen, egyik pillanatról a másikra történik. Olyan testi, hormonális, érzelmi folyamatok mennek végbe a kamaszban, amelyek egyik napról a másikra mindent megváltoztatnak, olyan kérdések kezdik foglalkoztatni, amelyek addig eszébe sem jutottak. A szülő egyszerű kérdésére, hogy milyen napod volt, valósággal felrobban, kiabálni kezd, és becsapja maga után a szobaajtót. Elkezdi érdekelni a társaság, a barátok, fontosabbakká válnak a kortársak, a családi program helyett inkább velük lenne, a szülőknek pedig nagyon nehéz ezzel szembesülni – mutatott rá Labancz Dániel, és megjegyezte, örülne, ha annyi találata lenne a lottón, mint ahányszor hallja a kamasz csemetéjükre panaszkodó szülőktől, hogy „ez mintha nem is az én gyerekem lenne, tőlünk ilyet soha nem látott”. Tehát igen találó Vekerdy Tamás állítása, miszerint a kamaszokra ki kellene írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva – jegyezte meg a poén kedvéért Labancz Dániel.

Tudni kell azonban, hogy valójában a kamasznak sem könnyű, hiszen ő is össze van zavarodva, ő sem tudja, mi történik vele, próbálgatja a határait, egyik pillanatban kedvesen viselkedik, a másikban meg zokog vagy kiabál. Változik az önértékelése, fontossá válik, hogy mit szólnak a kinézetéhez, öltözködéséhez mások.

A klinikai szakpszichológus szerint a kamasznak valójában három feladatnak kell eleget tennie: egyrészt ott vannak a belső késztetések, másrészt a társadalmi elvárások, például, hogy udvariasnak kell lenni, tanulni kell, meg kell látogatni a nagymamát, emellett pedig az ezekkel gyakran teljesen ellentétes elvárások a kortársak részéről. Ennek a háromnak mind megfelelni rettenetesen nehéz – hívta fel a figyelmet a szakember.

A határok kellenek… hogy legyen mit átlépni

A határok kapcsán Labancz Dániel hangsúlyozta: a gyereknek már egészen kis korban szüksége van határokra, mert az biztonságot ad számára, például megtanulja, hogy nem nyúlhat a konnektorba, mert az veszélyes. Megtanulja, hogy nem tehet meg mindent, amit szeretne, és ez nagyon fontos, hiszen ellenkező esetben, ha azt tapasztalja meg, hogy nincs a világon olyan, ami az ő erejével, akaratával ellenkezne, akkor nem fogja magát biztonságban érezni, és ez szorongást szül.

A kamaszok esetében pedig szintén nagyon fontos kereteket és határokat szabni, de nem azért, hogy azokat a kamasz ne lépje át, hanem hogy legyen mit átlépnie. Erre az életkorra ugyanis jellemző, hogy próbálgatni kezdi a saját hatását, látni akarja, mit szól a felnőtt ahhoz, ha a megszabott határokat átlépi. Ha nincsenek határok, akkor egy ponton túl előfordulhat, hogy addig megy el, amíg bele nem ütközik valamiféle korlátba, ami legrosszabb esetben a törvény lesz.

A határok lényege, hogy próbálgathassa saját magát, mert ezáltal egy csomó mindent tanul saját magáról. Kellenek a határfeszegetések, hogy kialakítsa a saját identitását ahhoz, hogy el tudja dönteni, magáévá tudja tenni-e az értékrendet, amelyet a családja képvisel, kell-e neki esetleg az a szakma, az a jövőkép, amit a szülők neki szántak, szükség van arra, hogy egy kicsit eltávolodjon azoktól. Ha nem távolodik el, és szinte gondolkodás nélkül magáévá tesz egy olyan identitást, amit úgymond nem „vizsgált meg” előzőleg, például, hogy továbbviszi-e a családi vállalkozást, követi-e a szülei által választott szakmát, ez később krízishelyzetet szülhet, amikor majd rádöbben, hogy az valójában nem az ő élete. Szülőként nem várhatjuk el, hogy a gyerek kritika nélkül elfogadja a saját értékrendünk, és ne szűrje át magán. Később majd bizonyos dolgokhoz vissza fog térni, magáévá teszi, másokhoz meg nem tér vissza.

Szakadt nadrág és piros haj

– A sok kamaszkori turbulencia, az ellenállás valójában az identitás kiépülésének a szolgálatában áll, minden arról szól, hogy én ki vagyok, és milyen akarok lenni – tette szóvá a pszichológus.

A kamaszkori identitáskeresés során gyakran kész identitáselemeket aggat magára a serdülő, amelyeket identitásprotézis néven emlegetnek. Idetartozik, ha öltözködésében elkezd valamelyik szubkultúrához tartozni, vagy ha magáévá tesz valamilyen ideológiát. Labancz Dániel szerint a kamaszoknál teljesen normális a hullámzó hangulat, a szélsőségek, az, ha például a pár hónapja még nőiesen öltözködő tinilány tiszta feketében és szakadt nadrágban kezd el járni, vagy néhány hét múlva pirosra festi a haját. Szülői szemmel ez kifejezetten ijesztő lehet, ellenben ezeknek az a szerepük, hogy belebújjon ezekbe, mint egy ruhába, és kipróbálja benne magát.

Ugyanakkor fontos, hogy a határok felállítása terén legyen helye az egyezkedésnek. A kamaszkori szülő-gyerek egyezkedés arról szól, hogy bizonyos felelősségek fokozatosan átkerüljenek a szülőtől a gyerekhez, illetve kialakuljon a kamaszban a belső motiváció; nem várhatjuk el szülőként, hogy valamit csak azért tegyen, mert nekünk fontos.

Labancz Dániel a saját kamaszkori történetét elevenítette fel, amikor tizenévesen önszántából, jókedvvel elkezdett készülni egy témazáróra, lelkesen tanult a szobájában, ellenben az édesanyja, csupa jóindulatból ugyan, de benézett a szobájába, és nekiszegezte a kérdést: ugye tanulsz? Abban a pillanatban teljesen elment a kedve az egésztől. Ebben a korban annyira sérülékeny a motiváció, hogy apróságok is megtörik. Természetes persze, ha szülőként vannak elvárásaink, hiszen ezáltal a gyereknek lesz, amit magáévá tegyen, viszont a döntés felelőssége végső soron úgyis az övé lesz.

Nem kamaszkorban kell elkezdeni a bizalmi kapcsolat kiépítését

A szakember azonban megnyugtatásképpen hangsúlyozta: bár látszólag annyi minden megváltozik a kamasz lelkében és viselkedésében, valójában mindaz az odafigyelés, a felállított határok, az értékrend, amit addig, az évek során szülőként „beletettünk” a nevelésbe, ott van bent, még ha nem is látjuk ebben az időszakban. Fontos, hogy merjünk bízni a gyerekünkben, tudjuk, hogy amit az évek során átadtunk neki, az ott van benne. Sokszor segítene, ha a szülő visszagondolna a saját kamaszkorára, azokra a botlásokra, butaságokra, amelyeket annak idején ő is elkövetett. Akkor sokkal kevésbé félne attól, hogy a gyereke butaságot csinál.

Labancz Dániel szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyerek életében minél tovább az elsődleges információforrás a szülő tudjon maradni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a gyerek és a szülő viszonya a kamaszkor előtt, hiszen ezen múlik, hogy miként tudják majd a problémás helyzeteket megbeszélni, mer-e a gyerek a szülőhöz fordulni, ha kérdése, gondja van. Ha van egy ilyen alap, amire építeni tudunk, akkor nagy valószínűséggel nem a Google-keresőbe fogja beírni a kérdéseit, hanem bizalommal fel tudja majd tenni a szülőnek, még akkor is, ha tabutémáról van szó. Fontos, hogy a szülő elérhető legyen, ha baj van, ha csalódás éri a kamaszt, legyen akihez fordulni, akihez odabújni, még akkor is, ha a serdülő azt érzékelteti, hogy utálja, szégyelli a szüleit, ugyanakkor az is, hogy ne kamaszkorban akarjuk elkezdeni azt, hogy tabutémákról is lehessen beszélni a szülővel, mert akkor már túl késő – hangsúlyozta a szakember. Mint mondta, ha a serdülő kényes témáról szeretne beszélgetni, lehet azt mondani, hogy ez nehéz kérdés, át kell gondolnom, vissza lehet kérdezni, hogy miért merült fel benne az adott téma, de érezze, hogy anyával, apával lehet erről beszélni. Például, ha egy kényes témát felhozva a szülő felháborodik, elborzad, biztos, hogy soha többé nem fog hozzá fordulni a gyerek. Labancz Dániel elismerte, ma is emlékszik arra, amikor 17 éves korában egy buli után az édesapja be kellett menjen utána az elvonóosztályra, ellenben egy szót sem szólt, szemrehányást sem tett, pontosan tudta, hogy mennyire rosszul érzi magát anélkül is a kamasz fia, és hogy azzal is tisztában van, mekkora bajba keveredett.

Nem a mai kamaszok másak, hanem az őket körülvevő világ

A serdülőkkel évek óta dolgozó klinikai szakpszichológus úgy véli, bár gyakran hallani, hogy a mai kamaszok másak, mint mi annak idején, ez nem így van. Ugyanarra van szükségük, ugyanazok az érzelmi szükségleteik, vágyaik, igényeik, a kortársakkal való kapcsolat iránti igényük, csupán egy nagyon más közegben kell megélniük mindezt. A mai társadalom, a digitális világ egyértelműen egészen más kihívások elé állítja a fiatalokat, mint az a világ, amelyben egykor a szüleik éltek.

Az online világ csapdáiról szólva a klinikai szakpszichológus elmondta: manapság például a TikTokon egy tizenéves lánynak, aki különféle tartalmakat oszt meg önmagáról, több ezer követője is lehet, akiknek a legnagyobb részét nem is ismeri. Az idegen követők – sok esetben internetes trollok – pedig bántó megjegyzéseket is tehetnek a kinézetére. Ebben az életkorban pedig minden ilyen kritika mély sebet ejt a kamasz önértékelésén, hiszen az most van kialakulóban.

A másik nagy problémának a szakember a pornográf tartalmakhoz való könnyed hozzáférést tartja, mint mondta, sajnos a tapasztalat az, hogy esetenként már az elemi osztályos gyerekek számára sem idegenek ezek, ezért a szülőknek mindenképp ajánlott olyan szűrőprogramokat beállítani a gyerek által használt digitális eszközön, amelyek korlátozzák az ilyen tartalmakhoz való hozzáférést. Mint mondta, a pornográf tartalmakhoz való túl korai hozzáférés negatívan befolyásolhatja a kamaszok szexuális fejlődését és a szexualitásról szerzett ismereteiket, hiszen ezek hatására már az első valódi szexuális élmény megélése előtt olyan irányt és értéket állít be bennük a szexualitásról, ami távol áll a valóságtól.