2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közvetlen szomszédságunkban már nagyon elhúzódó háború sem mindenkinek rossz. Nem hiába mondják, hogy Románia a minden lehetőségek országa, mert mindig vannak, akik minden nyomorúságból hasznot húznak. Háborúból vagy békéből, világjárványból, aszályból vagy árvízből, az energiaválságból, bármiből, ami az egyszerű embereket sújtja. Vagy inkább nevezzük őket egyszerű választópolgároknak? Hiszen nemsokára újabb választási kampány következik, amikor – hogy finoman fejezzem ki magam – megint lehet manipulálni őket. 

Egyre gyakrabban halljuk, hogy az ukrajnai háborúnak, bárhogyan is végződjék, nem lesznek győztesei. Győztesei lehet, hogy nem lesznek, de nyertesei igen. És most nem csak a fegyvergyártókra gondolok, hanem a sokkal földhözragadtabb pitiáner bűnözőkre, csalókra. Egészen pontosan a cigarettacsempészekre. Akik ez alatt a háború alatt is megszedték magukat.

Köztudott, hogy ez az„iparág” nem most „futott fel”. Ukrajnából mindig csempésztek zárjegy nélküli cigarettát Romániába, és Európa örömlányai között is „előkelő” helyet foglaltak el az ukrajnai széplányok. Elég, ha valaki nézi a Keresztanyu című magyar sorozatfilmet, amelyben a maffiavezér hálózatvezető a fegyvereken és embereken kívül bármit átcsempésztet a hálózatával a magyar–ukrán határon. 

A film természetesen paródia, de van némi valóságalapja is. Akár ötleteket is adhat az erre fogékonyaknak.

Ám, ahogy mondják, még sosem volt ennyire sikeres a csempészszakma, hiszen a háború borzalmai elől menekülők százezrei között „simán” át lehet vinni/hozni a határon a cigarettacsomagokat, ékszereket, valutát, sőt, vannak, akik jó pénzért az embercsempészettől sem riadnak vissza. Mert a haszon sem elenyésző, lett légyen szó bármilyen „áruról”. A románok leleményesek, ahogy annak idején maga Ion Iliescu mondta, „smekerek”, mindenben észreveszik a lehetőséget. Ezért történhetett meg, hogy egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás során a megkérdezetteknek csupán a fele válaszolta, hogy nehezebben él, mint egy évvel korábban. (Bizonyára az a fele, amelyik nap mint nap az utcákon tüntet, vagyis nem elég „smeker”.) Hiszen a felmérés szerint a másik fele jól él a mindenféle válságok közepette is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató