Tükörreflex
2025-01-17 12:00:00
- Sebestyén Mihály
Zimre Fedor egész életében azt szerette volna, ha tükröt tarthat saját korának és társadalmának. Főleg az utóbbit kívánta tükrözni. Rengeteg tükröt vásárolt, és csak az alkalomra várt. Egyik tükör fényesebb volt, mint a másik, nemesebb és precízebb a sokévi csiszolattól, biztosították róla Zimre Fedort a tükrösboltban hajbókoló szakdolgozó Hamlettek és Fortinbrászok.
Az alkalom késett. Barátai javasolták, inkább szerezzen be térdkalapácsot. A térdreflex könnyen mérhető. Ő azonban ragaszkodott az eredeti fellobbanáshoz. Kitartó volt és eltökélt, mint egy régi mezőőr.
A társadalom azonban vonakodott Zimre Fedor tükre elé állni. Esze ágában sem volt magát mutogatni. Idegenkedett az efféle kívánságok teljesítésétől. Úgy is mondhatnók: meg volt elégedve önmagával. És különben is, ahelyett, hogy a Z. F. tükrébe nézett volna, avagy tartatott volna orcájának egyet, sokkal inkább forrt és pezsgett, önmagában morfondírozott, voltak a társalomnak kiváló morfondistái és morfológusai, sőt morfopatológusai is.
A társadalom csak legyintett Zimre Fedor erőfeszítéseire, megvoltak neki a saját tükrei, hogy másról ne tegyünk említést, csak a médiáról, amelyben benne foglaltatnak a nyomtatott és a képileg hiteles, valamint hangos önképzetei, melyek csak látszólag szakadoztak pártokra, érdekcsoportokra, klubokra és trösztökre, asztaltársaságokra és fejedelmi vadászkompániákra, szétforgácsolódtak ösztönélet-jelenségekre – mindezek azonban a társadalom felszínén működtek, a mélyben egészen más erők vártak kitörésre, műtétre, útlevélre, villamosra.
A társadalom el volt foglalva vásári komédiákkal, disznóöléssel, sarkutazással és kaszinótojás-készítéssel, matadorok csutakoltak dühös bikákat, és cselédlányok sikáltak régi újságokkal volt főtéri ablakszemeket, alkuszok alkudoztak, felkuszok felhőkarcolókra kúsztak fel, az esküvőrendezők esküdöztek, mimózák panaszolták érzékeny lelkületük rezdüléseit, kínai kardcsiszárok végighúzták tenyerüket a fegyver élén, és nem véreztek, és barlangi medvék csodálták meg egykori barlangrajzainkat. Szerződéseket kötöttek, és szövetségeket bontottak fel. Senki sem törődött Zimre Fedorral, aki ebből kifolyólag ismeretlen maradt a társadalom egésze és a korszelet számára. Jóformán.
És ekkor váratlanul történt valami: Bozsena Lidova, aki mélyen be volt fonódva a társadalom szövetébe a morvaországi Malenberkben, a vásárcsarnok előtt árult rendszerint, ezen a januári reggelen is, ám úgy tizenegy óra tájban – mint utóbb a szemtanúk elmesélték – elkezdte szétosztani áruját az arra járók között, mindezért semmiféle cseh koronát vagy egyéb indoeurópai fizetőnemet nem fogadott el, majd midőn árukészletét teljesen kimerítette, meztelenre vetkőzött, annak dacára, hogy a hőmérő higanyszála mélyen lent járt a mínuszok tartományában, és kilépett saját komfortzónájából. Angyali mosoly játszadozott az ajkán, és arcára kiültek a megnyugvás rózsái. Elindult a társadalom mélyrétegei felé. Nem volt pontos útiterve, útját nem előzték meg aprólékos előkészületek. Mobiltelefonját kikapcsolta, és a pulton hagyta. Már senkire sem lesz szüksége. Mondják, elegendő erőt érzett magában ahhoz, hogy elhagyva a vásárteret, a pezsgést, a fortyogó pletykákat, az autó- és idegpályák zűrzavarát, alámerüljön a keresett mélyrétegekbe, melyek mélyebben voltak, mint a bolognai pályaudvar nyolcadik föld alatti vágánya, alább voltak, mint Kaszpi-tenger medre.
Nem volt kimutatható semmiféle társadalmi színezetű kapcsolódás, viszonyrendszer Bozsena Lidova és Zimre Fedor között.
Zimre Fedor ekkor a tükreihez fordult, de azokban, bárhogyan állítgatta, fordította, törölgette őket kabátujjával, csak saját arcmását látta megtöbbszörözve. A társadalom sehol sem volt. A csoportok önmagukban csoportoztak, a pártok saját magukat pártolták, a klubok és testületek önnön dicsőségük fényesítésével voltak elfoglalva. Gallia pedig a rómaiak által.
Zimre Fedor halk kuncogásra figyelt fel a háta mögött. Nem, mégis inkább a tükrök mögül jött a hang. A társadalom kárörvendezett.
