Tudományos időutazás

Szerényebben ugyan, de minőségét megőrizve, amolyan családias hangulatú rendezvény volt szombaton Mikházán a 6R nevű régészeti nap. A korábbiaktól eltérően, amikor a zilahi és a gyulafehérvári római hagyományőrző alakulatok valóságos forrongó hangulatot teremtettek a Csűrszínház mögött felállított szimbolikus arénában, a 2000 évvel ezelőtti kor és a reneszánsz időszak légkörének bemutatása az idén visszafogottabbra sikerült. 

 

Ma is érvényes jelmondat 

Kétségtelenül ma is érvényes a római uralkodó osztály jelmondata, amely így hangzott: „Panem et circenses”, azaz kenyeret és cirkuszt a népnek, amellyel hosszú időn át sikeresen szerezte meg alattvalói széles tömegeinek szimpátiáját és támogatását. Ma sincs ez másként, elég csak körülnéznünk a nagyvilágban. Az ókoriak azonban egy egész „iparágat” fejlesztettek ki mindezek köré. Ma is látható nyomai az arénák, amelyek közül a legismertebb a római Colosseum, de az óriási birodalom majdnem minden jelentősebb településén találhatók ilyen építmények (sz.m.: még a Dáciában, Sarmisegetuza Regiában is volt ehhez hasonló), amelyeket az előadás látványosságát növelő zseniális szerkezetekkel láttak el. Erről tartott előadást Bajusz István régészprofesszor. Hallgatva és látva az építmények sorát, talán egy kis időárkádot húzva elmondhatjuk, hogy a mai labdarúgó-stadionok is a több mint 2000 éves mintára épülnek. Az is beigazolódott az idén Mikházán, hogy a gladiátorharcok hiánya 

miatt igencsak megcsappant az érdeklődés – a tavaly mintegy 2000 látogatót vonzó – rendezvény iránt. Bár azok, akik mégis kijöttek, láthatták, tapasztalhatták, hogy a Csűrszínház mögötti – múzeumpedagógiai céllal is – felállított standoknál ugyanúgy be lehetett tekinteni az egykori foglalatosságokba, mint tavaly. S ezeket leginkább a gyerekek látogatták, akik így kipróbálhatták kézügyességüket, leleményességüket, s arra is rájöhettek, hogy a római korban több olyan találmányt, megoldást is felfedeztek eszközök gyártásában, építkezésben, amelyeket ma is megtalálhatunk modern világunkban, vagy legalábbis több műszaki megoldás alapját képezik. Ilyen a mozaikozás, az ékszerek készítése, az agyagozás és sok más foglalkozás, amelyben ott a helyszínen is el lehetett mélyedni. Az idén sem hiányzott a gasztronómiai kínálat, a legnagyobb érdekesség a kenyérsütés volt. A korábban megépített kemencében folyamatosan égett a tűz, és az itt készített kenyér íze, zamata nem maradt el a ma is megvásárolható hasonló termékekétől. A lencse, a rizs és a most is használt fűszerekkel ízesített ételek pedig – az egyik látogató megjegyzése szerint – igazi fogyókúra alapját képezhetik. Tegyük hozzá, ehhez hozzájárult az a kemény fizikai életmód, amelyben az egykori rómaiaknak része volt, hiszen a birodalom lakóinak többsége rabszolga és harcos volt, akik nem íróasztal mögött töltötték el rövid életüket. 

Hogy miként kapcsolódott be a nagy birodalmi élet forgásába Mikháza és az itteni segédcsapatok, azt Rezi Botond, Nicoleta Man és az ásatásokat vezető Pánczél Szilamér régészek mutatták be előadásaikban. S bár az érdeklődők nagy többsége arra volt kíváncsi, hogy kerültek-e elő igazi kincsek a castrum és a lakótelep (vicus) földjéből, a régészek véleménye, hogy minden apró tárgy, cseréptöredék számukra igazi kincs, mert a tudomány segédletével általuk megfejthetik, milyen is volt az élet Mikházán mintegy 2000 évvel ezelőtt. Néhány tárgyat (nyílhegyek, agyagperselyek, Mercurius-szobor, gyűrűk, pénzérmék stb.) színpadon is láthattak az érdeklődők a „doboznyi” régészeti tárolóban. Mindez kiegészült a kultúrházban levő régészeti laboratóriummal, ahol a tárgyak feldolgozásának rejtélyeit, módszereit mutatták be az erre kíváncsiaknak. 

Az idén is volt harcászati bemutató, még ha látványban szerényebben is. Jó az, hogy immár Marosvásárhelyen is alakult egy római hagyományőrző csoport. A Miles Marisenses Cohors Prima Alpinorui – Cohors Prima Augusta Iturorum – elnevezésű alakulat néhány katonája vonult az arénába. Megtudhattuk, hogy ez a végekre kihelyezett segédcsapatok egyike – mai szóhasználattal hegyivadász alakulat – volt, hiszen fegyvernemüknek megfelelően könnyebb felszereléssel vonultak csatába, de minden olyan harci taktikát ismertek és igen jól használtak, mint a más „cohors”-ban harcoló társaik. A hagyományőrző alakulatok délelőtt és délután ismertették ruházatukat, harcászati eszközeiket és néhány hadműveletet – a gyerekek örömére,  akiknek az idén is alkalmuk volt küzdeni a római légiós katonákkal. 

 

Gondolatébresztő kilátó 

S hogy milyen „varázseszközöket” használnak a régészek a múlt megfejtésére, azt láthatták azok, akik ez idő alatt kilátogattak az ásatások helyszínére, ahol a kutatásokban részt vevő diákok alaposabban ismertették azokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel nyilvántartásba veszik, rögzítik a feltárások eredményeit. Hogy aztán ezeket összefüggésben látva kiegészüljön ismerettárunk a római korról. Ezért is sikerült az előző években két „idődobozt” is kialakítani a helyszínen, ahol már valós képet kaphattunk arról, hogy a jelenleg csak az épületek alapjait mutató helyeken mi is volt tulajdonképpen. Jövőre még egy ilyen építmény készül. Annak a programnak köszönhetően, amelyet a Maros Megyei Múzeum a berlini, a budapesti és a kolozsvári egyetemekkel közösen immár több éve megvalósít, láthattuk azt is, hogy miként ötvöződik az építészet, a műépítészet és a régészet. Az iskolában kiállított makettek és pannók azokat az elképzeléseket ábrázolták, amelyekkel látványosabban is kiemelhető, értékesíthető mindaz, ami előbukkan a földből. Az ebből az anyagból készült öt füzetet is bemutatták. Az innen merített ötletek kivitelezésének első lépéseként épülhettek meg az idődobozok. Az idén pedig egy érdekes „alkotást” is avathattak a jövendőbeli régészeti park fölötti domboldalon. Alkotóik, Lőcsei Vera és Ruga Máté a budapesti Műegyetem építészmérnök hallgatóiként kapcsolódtak be a projektbe és elkészítették a távolról cölöperdőre hasonlító „kilátó” modelljét, amelyet az idén kiviteleztek. A helyszínen Lőcsei Vera elmondta, hogy tudományos diákköri pályázatra készült a terv, amelyet országosan díjaztak. Ennek célja elsősorban figyelemfelkeltő, hiszen a távolról úgy tűnik, mintha több felkiáltójel is tarkítaná a domboldalt, közben közelebb érve, egy kijelölt pontról (egy kis betontér), a cölöpök tetején fehér csíkkal jelzett területtel határolható be a régészeti park és ezen belül a castrum is. Az elgondolás az volt, hogy a tájhoz illően, természetes anyagokból úgy jelenítsék meg a múltat, hogy az a jövőbe is mutasson. Érdemes tehát a rendezvény után is ide kisétálni. A faluból alig 10 percnyi gyaloglással egy szekérúton juthatunk fel a helyszínre. 

 

A kolostori élet 

Az idén is a ferences kolostor hűvös udvara kínált menedéket azoknak, akik a középkori foglalatosságokba szerettek volna bepillantani. A Teleki Téka és a múzeum munkatársai mutatták be azt, hogy miként készülhettek egykor a kódexek díszített betűi (iniciáléi). Lehetett gyertyát, merített papírt is készíteni és sok más olyan érdekes dolgot, amik talán a valós életben az egykori szerzetesek fő foglalatosságai közé tartoztak. Sajnos csak pannókon hozták vissza a könyvtár dolgozói azokat a könyveket, amelyek egykor a kolostorban álltak. Szerencsére közülük több ritkaság is megmenekült és a Téka tulajdonába került. Bányai Réka részletesen értekezett ezekről, és mesélt a kolostor történetéről. Időszakos – román és magyar nyelvű – idegenvezetéssel sok érdekességet lehetett megtudni a kolostorról és az alatta levő kriptáról, ahol a szerzetesek mellett egykori elöljárók díszes, címeres sírköveit is meg lehetett tekinteni. A reneszánsz hangulatot az idén a Trio Vivo kamaraegyüttes varázsolta vissza az ódon falak közé. 

 

Kevés pénz, kicsi fesztivál 

Pánczél Szilamér régész, a fesztivál főszervezője elmondta: az öt alkalommal megszervezett római fesztivált váltó régészet napjának a célja a régészek csodálatos világáról mesélni minden érdeklődőnek. Egy régész teendője elsősorban a feltárásokhoz kötődő munkafolyamatok irányítása, a leletek és leletösszefüggések dokumentálása, az adatok értelmezése, de mindez nem kivitelezhető a lelőhelyek megfelelő védelme nélkül. Ezért tartották fontosnak azt, hogy az idei esemény látogatói megtapasztalják, hogy milyen egy régészeti feltáráson részt venni, megtekinthettek több kiállítást, és nem maradhatott el sem a római katonai bemutató, sem az igen népszerű múzeumpedagógiai foglalkozás. A hangsúlyt viszont a tudománynépszerűsítő előadásokra és a nap folyamán több alkalommal – román és magyar nyelven történő – helyszíni idegenvezetésre helyezték. És igyekeztek, hogy az előző években látványosabb felvonulás helyett az idén is sor kerüljön egy eseményre, nevezetesen a kilátó avatására is. Kétségtelenül a szándék az, hogy folytatódjanak a feltárások, és minél több látványos eredmény szülessen, kialakuljon egy olyan régészeti park, amely talán egyedi lenne Romániában, hiszen ötvözve a műépítészek által elkészített terveket, látványos, vonzó turisztikai célpont lehet majd Mikháza. A nemzetközi programnak köszönhetően mindeddig sikerült megvalósítani és immár hatodik éve fenntartani a rendezvényt, amely a szűkösebb anyagi támogatás miatt az idén valóban szerényebbnek bizonyult. A múzeum munkatársai megtettek mindent, hogy a színvonal ne csökkenjen, és ez sikerült is, jövőben azonban külön stáb kell gondoskodjon a szervezésről, hiszen a régészeti tanásatások megszervezése, levezetése is nehéz feladat. Talán azért is igyekeztek bevezetni a laikusokat ebbe, hogy lássák, milyen munka áll egy-egy – látszólag – „csak kövekkel” és „törött cserepekkel” teli régészeti lelőhely mögött. Lesz jövőre is fesztivál, aminek továbbra is partnere a helyi önkormányzat és a Csűrszínházi Egyesület. 

A szervezők remélik, hogy ezt a turisztikailag is értékesíthető lehetőséget magáncégek, közintézmények is jobban felkarolják, hiszen valóban sikerült előtérbe helyezni egy olyan kor hagyatékát, amelynek öröksége ma is él modern társadalmunkban.