2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 „Egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát, ahol őt kigúnyolják, megbélyegzik, ahogyan tették azt önök az elmúlt három hétben” – jelentette ki Kelemen Hunor a minapi parlamenti vita során, amikor az alsóház megszavazta azt a törvénytervezetet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítja június 4-ét Romániában. 

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békeszerződés évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

Az RMDSZ elnöke kijelentette: ami száz évvel ezelőtt történt, az a román nemzetnek érthetően nagy örömet szerez, azonban a magyar nemzet és a romániai magyarok számára óriási veszteség, és ezt a tényt a román parlament elé terjesztetett törvényjavaslat sem tudja megváltoztatni. Leszögezte: a magyarok a magyar nemzet részei, függetlenül attól, hogy hol élnek, a nemzeti szolidaritás és a felelősség pedig nem irányul senki ellen.

A kezdeményező szociáldemokrata szenátorok szerint a trianoni szerződés az Erdéllyel kiegészült Románia határainak nemzetközi elismerését jelentette, ugyanakkor olyan polgári és politikai jogokat biztosított Erdély román többségének, amelyekkel soha korábban nem rendelkezett.

Ez a szavazás ékesen bizonyítja, hogy a történelem kereke igenis visszafordulhat. A mostanában történtek kísértetiesen hasonlítanak a ’90-es évek hangulatához. Az akkori lincshangulatot az úzvölgyi események idézték fel a legnagyobb „történelmi hűséggel”, de az is világos, hogy a már megszerzett jogokat is szívesen megnyirbálnák. Ennek a szándéknak a zászlóvivője pedig maga a szereptévesztésben levő államfő, aki államférfihoz méltatlan módon nyilatkozott a magyarok törekvéseiről a koronvírus-járvány kellős közepén. 

Az utóbbi hetek, napok történései csak ráerősítettek erre a tendenciára. Ilyen hangulatban készülnek a románok az úgynevezett Trianon-nap megünneplésére. Békében nyugodhat a sírjában Ceauşescu, Ceontea és Vadim Tudor, mert az általuk elvetett szélsőséges nacionalista mag termő talajra talált.

Hogy vinné el a fekete mentő! 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Rollernagyi 19 órával korábban

Közönségszolgálat 19 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 19 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

4keréken 19 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató