A XVII. századi szótárakban a forradalom szó önmagába visszatérő mozgást jelentett, illetve az egyik halmazállapotból a másikba való átmenetet. Száz évvel később lett a mindent megváltoztató politikai fordulat elnevezése.
A XVII. századi szótárakban a forradalom szó önmagába visszatérő mozgást jelentett, illetve az egyik halmazállapotból a másikba való átmenetet. Száz évvel később lett a mindent megváltoztató politikai fordulat elnevezése. A XIX. században lázadások, felkelések, politikai összeomlások gyűjtőneveként használták, s a gyakoricsalódások ellenére európai írástudók ruházták fel optimista, lelkesítő erővel (Hahner Péter).
Hogy jelentésváltozatai közül melyik illik az 1989-es romániai fordulatra, amelyről ma sem tudjuk mennyire volt kívülről irányított manipuláció vagy a belső elégedetlenségből fakadó tömeges megmozdulás, nos, ha jól meggondoljuk, valószínű többen szavaznának a kezdeti értelmezésre. Sok mindenről ugyanis, ami 1989 után megoldódni látszott, 22 év után derül ki, hogy csak illúzió volt. Az intézményesített hazugság, a korrupció kibogozhatatlan szálakkal szövi át az életünket, a demokrácia szemfényvesztésnek tűnik, s a gazdasági és politikai elit kivételével a romániai lakosság jelentős hányada az elszegényedés, a tehetetlenség hínárjában próbál felszínen maradni, reményt, jövőt veszítenek a fiatalok. A politikai megfélemlítés helyét átvette a gazdasági kiszolgáltatottság, a munkahely elvesztésétől, a bérek megkurtításától, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megnehezítésétől való félelem. Tisztesség, emberi méltóság, igazság? Ki keresi ma már ezeket az „avítt” értékeket egy gyarmatosodó országban, amelynek vezetését dróton rángatják a civilizált világ korifeusai. S ha mindezek ellenére december 16-án szívesen gondolnánk temesvári összefogásra, amely az egész országnak szikrát adott, ma hat kormánypárti politikus azt is elvitatni készül. A liberális demokrata párti képviselők Iaşi-nak szeretnék átjátszani az elsőséget egy 1989. december 14-én meghiúsított tüntetés kapcsán. Bár az évek során sokszor emlegették, hogy ellopták a forradalmat, a temesvári történések emlékét őrző egyesület vezetője szerint jelenleg a csalást akarják törvénybe foglalni. Szekus mogulok pedig az eseményeket megelőzően adják ki visszaemlékezéseiket az álforradalmárokról, akiket állítólag Magyarországon képeztek ki a rendszerváltás kirobbantására.
Ilyen légkörben miért lehet még lelkesedni? Mennyit ér azoknak a fiataloknak az áldozata, akiknek az életébe került az 1989 decemberi fellángolás? Mi ér az álprotokoll, ha még ma sem történt meg a bűnösök felelősségre vonása? És mit ér nemzetiségi vonatkozásban a törvény, ha nem sikerül betartatni azt? Mit kezdhetünk az emberi, nemzetiségi jogokkal, ha félművelt, nacionalista elvakultságtól fűtött, magukat értelmiségieknek mondóhangadók ismétlik együgyű, de saját nemzetük számára lázító érveiket, amelyek 1990 fekete márciusához vezettek?
Akik átéltük a rendszerváltás hallatlanul izgalmas napjait, akik még reménykedtünk egy igazságosabb világban, egyre kellemetlenebbül érezzük, hogy a történelem nagy „élményfürdőjében” a sodrómedencébe kényszerítenek. Ahonnan bármennyire is szeretnénk szabadulni, politikusoknak álcázott szolgálatos gépészek gondoskodnak arról, hogy minduntalan ugyanoda vigyen vissza a víz.
