Török Sophie: Majthényi Flóra százéves

(Folytatás július 22-i lapszámunkból)

 A hivatalos közvélemény szerint azért váltak el, mert egyrészt Tóth Kálmán lírája a házasságban elapadt, de főként mert Flóra »zavartalanul akart áldozni utazási szenvedélyének«. Flóra ez időtől kezdve meghalt a világ számára, – ha ifjúkorában a híres Hölgyfutár kolumnákat szentelt is a tündéri költőnő dicsőítésére és színes cikkeket, ha »közkedveltségű költőnőnk itt és ott megjelent, általános figyelmet gerjesztve», – az elvált Flórának se barátja, se nyilvánossága nem volt többé. Későbbi életéről csak magánlevelek és naplók tájékoztatnak s még néhány élő tanú. Veres Szilárdka, az egykori barátnő életrajzában még többször emlegeti dicsekedve Tóth Kálmán látogatásait, de Flóráról ekkoriban már úgylátszik sikk volt mélységesen hallgatni.

Flóra bátyja, Fernand, ki holtig tartó szerencsétlen szerelmét hosszú naplóban kesergi el, mellékesen Flóra sorsáról is tájékoztat: »cselekvőleg szereplék húgom s férje közti viszályok kiegyenlítése körül, mi habár nem sikerült, de legalább azon térre vezettem ügyeiket, hogy a szenvedélyesség lecsillapodott. És ami leginkább feküdt szívemen, hogy húgom gyermekétől elszakítva ne legyen, de anyai jogai tiszteletben tartassanak. Mindez meglehetősen kimeríté türelmemet«. E napló később beszámol, hogy Flóra nemsokára svájci hegyek közé vihette boldogan ugrándozó fiacskáját, de ez csak ünnep volt, a kis Tóth Bélát közös megegyezéssel papi intézetben nevelték. Flóra öreg édesanyjával a császárfürdői örökölt kis lakásban élt, apjuk a vagyon roncsait is elvesztve, öngyilkos lett, s Fernand, Flóra utolsó védelmezője is hiába kísérletezve a szerencsével, a tengerbe ugrott egy genovai toronyból. Flóra ebben az időben már nem írt verseket, mint ünnepelt ifjúkorában, tárcákat s beszélyeket küldözget a lapoknak, s fennmaradt szemérmes leveleiben rövid, büszke és félénk célzásokkal sürgeti honoráriumát, az irodalom nyilván már nem a hírnév és siker boldogító fényűzése számára, hanem keserves kenyérkereset. A világ csak Flóra engesztelhetetlen haragjáról tud, s hogy a nagy költőt a társadalom megbotránkozására elhagyta – és amikor Tóth Kálmán jubileumán az egész ország ünnepelte, egyetlen száj, egyetlen toll sem emlékezett a feleségéről, még a hozzá írt verseket is Tóth Kálmán újabb szerelmének, Erzsikének ajándékozta a korabeli kritika. Tóth Kálmán ha-lálakor mint különös érdekességet említi egyik lap, hogy »a betegség hírére megjelent az eddig engesztelhetetlennek hitt Flóra és két éven át türelmesen ápolta a szélütéstől tehetetlen beteget«. De hogy milyen volt Flóra engesztelhetetlensége, megvilágítja egy levél, melyet Tóth Kálmán nem sokkal betegsége előtt írt: »nőm, ki 8 nyelven ír, s beszél, angolra fordította novelláimat…« – mert Flóra, míg a világ holtként bánt vele, a megélhetés gondjai közt még a gyűlölködés fényűzésének sem élhetett többé, s az irodalomból mindjobban kikopva a fordítók nehéz kenyerére szorult. Tóth Kálmán már dicsőségének ormain jár, dalaitól zeng az ország, s dagályos frázisaitól máig sem tisztult meg a népszerű irodalom, szerelmes nők vetélkednek érte, s a nemzeti babér mellett új szerelmek nyitnak számára. (…) Birtokomban van néhány levél, ugyanebből az évből, amit Flóráék öreg szolgája írt fel Budára, e naiv sorok kísérteties képet adnak a pusztulásról és tehetetlen kétségbeesésről, melyben Flóra élt. Minden mondat új csapásról ad hírt, hogy »a gazdák öt forintot sem adnak a földért, mert kidobolták, hogy minden le van foglalva és mi legyen a kutyákkal, mert eddig a magáébul kenyérrel tartottam, de az is fottán van és nem hoznak már se fát, se gallyat, mert az erdőrül is el vannak tiltva Nagyságtok, a veres macska megdöglött, idehaza nincsen semmi baj, a bérlő úr disznóólnak használja a kocsiszínt, a hintót a tyuka összecsúnyázta, legjobb egészséget kívánok, kezeket csókolom mindnyájuknak, különösen nagyságos Béla úrfinak«.

Mikor Tóth Kálmán meghal, Flóra már beteges anyját is eltemette, fia 24 éves s már híres újságíró, s most végre harc nélkül az övé! Mégsem maradnak együtt, Tóth Béla Törökországba megy, Flóra Spanyolországba, s a Szentföldre, az anyaság örömét se adta neki a sors! A fiú rajongva szerette a hírneves apát, s megdicsőültként emlegette, de anyjáról sohasem vagy csak kelletlenül beszélt. Flóra nem látta többé viszont fiát, legalább itthon nem. Mikor elszakadtak, még szép nő volt s előkelő megjelenés, – s mikor szörnyű bolyongásából harminc év múlva visszatért, piszkos rongyokban, zavaros 

rögeszmékkel, fia már három év óta sírban pihent. Flóra csak hónapok múlva értesül gyermeke haláláról, ekkor levelet ír Légrády Imrének, s a megboldogult hagyatéka felől rendelkezik. Áhítatosan emlegeti nagy férjét, kinek részletesen felsorolt emléktárgyait a múzeumra hagyja, végül a hagyatékból némi pénzt kér, mert súlyosan beteg, címe: poste restante Jeruzsálemben, mert már lakása sincs! Levelét így fejezi be: »fárad a képzelődésem, ezért zárom soraimat, őszinte üdvözlettel Majthényi Flóra«.

Három évig tartott, míg hazavergődött, valószínűleg kegytárgyak árusításából élt. Itthon öt évig szenvedett még, a harminc éven át takarítatlan császárfürdői lakásban, amit takarítani ezután sem engedett, s ahonnan hatóságilag kirendelt tisztiorvos szállíttatta el a Lipótmezőre; férges rongyait, teknősbékáját, féltékenyen őrzött ládáját elkobozták, a ládában Tóth Kálmán műveit rejtegette, régi írók dedikált arcképeit, s megszámlálhatatlan elhasznált színházi belépőjegyet... Mondják, a téboly szörnyű dolgokba vitte, de megmaradt utolsó levelei csodálatosképp korrekt, józan, tárgyilagos és méltósággal formatisztelő írások.

És most, amikor születésének századik évfordulóján elbúcsúzunk tőle, nem tudnék szebbet és méltóbbat, mint Kozma Andor 22 év előtti búcsúszavait idézni: »kegyeletesen adom tudtára mindazoknak akiknek van szívük a magyar irodalomnak egykoron kedvelt, utóbb feledésbe és boldogtalan sorsba merült művelőjéhez is, hogy Majthényi Flórát, a költőnőt, egy szomorú gyógyintézet halottasházából szép csöndesen eltemettük…«

 

Rádióelőadás a költőnő századik születésnapján. Megjelent a Nyugat 1937. 9. számában. (Olvasható az Elektronikus Periodika Adatbázisban)