2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az eredeti tervek szerint már 2012-re készen álló észak-erdélyi autópályát valószínűleg az eredeti átadási határidő negyedszázados évfordulójára sem fogják befejezni. Minap derült ki, hogy az utolsó szakasz kivitelezési pályázatának végeredményét megóvták, így talán tavaszra tisztázódik, hogy kinek lesz joga megépíteni ezt a részt. Legalábbis megkezdeni a munkát, merthogy egy évvel később kifut a mögötte álló pénzforrás, tehát a befejezés sem lesz egy rövid műsor, pár választási kampányban még lehet majd vitézkedni a projekt kapcsán.

Ennek a pályázatnak a története sem kicsit érdekes. A versenytárgyalást tavaly februárban írták ki, aztán volt egy sor halasztás az elbírálásban, mert terjedelmesek voltak az iratcsomók. Nem véletlenül, elvégre egy egészen komoly munkáról van szó. 41 kilométer autópálya, benne egy 2,9 kilométeres alagúttal, 65 híddal, felüljáróval és viadukttal – amelyeknek az összhossza mintegy 13 kilométer – Zilah közelében.

A projekt költségét előzetesen 7,4–8,8 milliárd lej közötti összegre becsülte a sztrádatársaság. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert a licitet végül megnyerő török társaság 6,6 milliárd lejért vállalta el a munkát. És ezt a minimálisan becsült költségnél is jóval olcsóbb ajánlatot jóvá is hagyta a sztrádatársaság. Arról nincs hír, hogy talán a történelmi barátság jegyében egyeztek-e úgy a törökökkel, hogy azok majd hoznak otthonról szerény 800 milliót, csak hogy építhessenek még valamit emlékbe nekünk? Mert ismerősek ezek a törökök a környéken, az egykori gyarmatuk fővárosában metrót építenek például, de más közmunkálatokban is érintettek.

A konkurenseik közel sem voltak ennyire viccértők és barátságosak, megóvták a pályázat végeredményét. Az eddigi hírek szerint a legrövidebb módon is jövő tavaszra lehet döntésre számítani, úgyhogy kivitelező még hónapokig nem lesz. Amint megkerül, másfél év alatt kell elkészítenie a tervet, és további öt éve lesz magára az építkezésre. Tehát optimista számítás esetén már 2031 őszére a meszesi kanyarvadászat helyett alagútban és viaduktokon lehet teljesíteni ezt az útszakaszt. Elméletben, mert például részben ezt a munkát is a híres újjáépítési alapból akarták pénzelni, csakhogy az 2026-ban lejár, addig viszont, ha meg is kerül az építő, még a tervezéssel sem lesz kész, nemhogy nekifoghatna az építésnek. Arra a kérdésre pedig, hogy ha ez a pénzforrás elapad, akkor honnan lehet rá pénzt keríteni, hiteles választ egyelőre senki nem tud adni. Tehát az szinte garantálható, hogy a következő két választási kampány szlogenjeiben még hallani fogunk erről a sztrádaszakaszról, de ha a dolgok a nálunk megszokott módon zajlanak, a szalagátvágás még a következő négy választási ciklusban sem lesz megtartva.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató