Amikor egy színházi társulat lezár egy évadot, a számvetés rendszerint a bemutatók, a nézőszámok, a szakmai elismerések és a következő évadra vonatkozó tervek köré épül. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának múlt szombaton hivatalosan is lezárult 81. évada azonban ennél többről szól: egy olyan esztendő lenyomata, amelyben a művészi teljesítmény mellett a közösségépítés, a kulturális identitás megőrzése és a társadalmi párbeszéd is meghatározó szerepet kapott.
A mai, gyorsan változó világban, amikor a kulturális intézményeknek egyre komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük – a figyelemért folytatott versenytől kezdve a finanszírozási nehézségeken át a közönségfogyasztási szokások átalakulásáig –, jólesik megtapasztalni, hogy léteznek olyan műhelyek, amelyek nem csupán túlélni, hanem fejlődni is képesek. A Tompa Miklós Társulat az elmúlt évad során ismét bizonyította, hogy a minőségi színház iránti igény nem csökken, ha az alkotók képesek valódi kérdéseket felvetni és hiteles válaszokat keresni. A társulat öt új bemutatóval gazdagította a kortárs színházi világot a nemrég véget ért évad folyamán: a József Attila életművét megidéző produkciótól kezdve Gorkij klasszikusán, a Liliomfi újraértelmezésén és az Emberek és istenek kortárs ősbemutatóján át egészen A mi osztályunk történelmi és erkölcsi kérdéseket feszegető előadásáig olyan repertoár született, amely egyszerre reflektál a múltra és a jelenre. Olyan produkciók ezek, amelyek gondolkodásra késztetnek, vitákat generálnak és közösségi élményt teremtenek – ahogyan azt a színháznak tennie kell.
Különös aktualitást ad az évadnak az első alkalommal megszervezett INTACT Színházi Fesztivál, amelynek létrejötte jelzi, hogy a marosvásárhelyi teátrum nemcsak befogadója, hanem alakítója is kíván lenni a magyar és a regionális színházi életnek. A szakmai találkozók, kiállítások, beszélgetések és a folyamatos telt ház azt bizonyította, hogy a közönség igényli azokat a fórumokat, ahol a művészet és a társadalom találkozhat. A fesztivál sikere egyúttal azt is üzeni, hogy a kulturális intézményeknek nem pusztán előadásokat kell létrehozniuk, hanem közösségi tereket is kell képezniük.
Az évad szakmai visszaigazolásai szintén figyelemre méltóak: a Ház a blokkok között című előadás köré szerveződő díjak és jelölések jelzik, hogy a marosvásárhelyi társulat munkája nem csupán helyi vagy regionális jelentőségű, hanem a magyar és román színházi szakma országos szintjén is kiemelkedőnek számít. A Színikritikusok Díja, az UNITER-jelölések és díj, valamint a Rinocerul szaklap elismerései is jelzik, hogy az erdélyi magyar színház továbbra is meghatározó alkotóereje a közép-európai kulturális térségnek. A társulat belső díjai pedig arra emlékeztetnek, hogy a színház sikerét nem csupán a reflektorfényben álló művészek munkája biztosítja: egy előadás mögött világosítók, kellékesek, műszaki szakemberek, szervezők és számtalan háttérmunkás áll, akik nélkül nem jöhetne létre a színházi varázslat.
A jövőbe tekintve, biztató, hogy a társulat már most ambiciózus tervekkel készül a 82. évadra: a Bodó Viktor, Sebestyén Aba, Keresztes Attila és Bélai Marcel nevével fémjelzett bemutatók azt sugallják, hogy a megújulás és a kísérletezés továbbra is fontos része marad a művészeti stratégiának.
A most lezárult évad nem csupán egy újabb fejezet végét jelenti a Tompa Miklós Társulat történetében, hanem annak a bizonyítéka, hogy a színház ma is képes közösséget teremteni, identitást erősíteni és párbeszédet kezdeményezni. Egy olyan korban, amikor a társadalmi kapcsolatok gyakran a virtuális térbe szorulnak, különösen nagy érték az a találkozás, amelyet a színház kínál – és a marosvásárhelyi társulat 81. évada e tekintetben (is) nem csupán sikeres művészeti jelenlét volt, hanem fontos kulturális és közösségi teljesítmény is.
