2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizennyolc pontos előny sem volt elég

A mezőny egyik hagyományosan erős csapata, a Kolozsvári U (nem összetévesztendő a bajnok U-BT-vel) otthonába látogatott a CSU Medicina a kosárlabda 1. liga 4. fordulójában. Az első félidőben úgy tűnt, nyerhet a favorit otthonában, a harmadik negyedben azonban egészen más irányt vett a mérkőzés.

Sok ponttal kezdődött a mérkőzés. Mikor egyik, mikor másik fél volt előnyben, a negyed vége felé azonban a Medicina volt eredményesebb, így ötpontos előnyre tett szert. Még jobban ment George Trif legényeinek a második negyedben, különösen a 15. perc után, amikor egy 14-0-s sorozatot elkapva 15 pontra növelték az előnyt a félidőig.

Mi több, a második félidőt egy Trif-tripla nyitotta, így már 18 pont volt a marosvásárhelyiek előnye. Sajnos ez sem volt elég. Valóságos rémálommá változott a harmadik negyed a vendégcsapat számára, miután szinte öt percen át nem tudott egy pontot sem szerezni, az U pedig minden támadását pontokkal zárt, így most nekik jött össze egy 16-0, amivel nem csak egyenlítettek, de a vezetést is átvették. 

Az utolsó negyedben sok próbálkozás kimaradt, a CSU Medicinának ötször is sikerült egyenlíteni, utoljára 71:71-nél, kevesebb mint öt perccel a vége előtt, a végjátékban azonban a házigazdák dobásai voltak a pontosabbak.

Ezzel a vereséggel a marosvásárhelyi csapat 1/3-as mérleggel a csoport utolsó előtti helyén áll, noha abból, amit eddig láttunk, a legjobb három között van. Rettenetesen visszahúzza azonban a hazai pályán az orvos hiánya miatt elveszített meccs (mínusz egy pont) egy olyan csapat ellen, amelynél 50 ponttal jobb.

Az 5. fordulóban a CSU Medicina a Pongrácz Antal csarnokban a Nagyváradi CSU farmacsapatát fogadja. Időpont még nincs, elvileg vasárnap, azonban a választások miatt ez változhat.

Jegyzőkönyv

Kosárlabda 1. liga, B csoport, 4. forduló: Kolozsvári U – Marosvásárhelyi CSU Medicina 84:78 (24-29, 13-23, 29-12, 18-14).

Kolozsvár, LPS-csarnok, 60 néző. Vezette: Tudor Crișan (Kolozsvár), Flavius Cotrigășanu (Nagyszeben), Mircea Calută (Nagyvárad). Ellenőr: Alexandru Columban (Kolozsvár).

Kolozsvári U: Brie 28 pont (1), Mihășan 21, Rácz 11 (3), Coste 10, Apostol 6, Zaharie 4, Ciumbrudean 4, Jude, Both. Cserepadon: Toader, Șichet, Stan.

CSU Medicina: Pap 22 pont (3), Trif 14 (2), Szilveszter 14 (1), Bot 12 (1), Székely 10, Hadăr 4, Smeu 2,  Nagy, Toth, Togănel, Ghiță. Cserepadon: Pop.

Ereményjelző

Kosárlabda 1. liga, B csoport, 4. forduló: Gyergyószentmiklósi VSK Antares – Nagyváradi CSM II 91:66, Prahova Ploiești – Nagyszebeni CSU II 67:94, Kolozsvári U – Marosvásárhelyi CSU Medicina 84:78, Zsilvásárhelyi CSM – CSU Craiova 113:46. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató