Tizenharmadik nyelvlecke

• 2015-07-01 13:00:55

• Ötvös József

Egyszerre kellemes meglepetés és megfejthetetlen titok, jóleső érzés és vonzó rejtély a kirakat felső részében látható felirat: EGYIPTOM.

Egyszerre kellemes meglepetés és megfejthetetlen titok, jóleső érzés és vonzó rejtély a kirakat felső részében látható felirat: EGYIPTOM. Így, gy-vel vagy gé-ipszilonnal. Leírom fonetikusan is, mert ez a betűkapcsolat két kultúrát sejtet maga mögött: a „gyé” betű a mi romantikus múltunk európai egyedisége, a „gé-üpszilon” pedig az egységesítő európaiság vagy internacionalizmus hódító divatja. Mindenki úgy olvassa, amint kedve és kultúrája engedi.

E magyarul és „nemzetközileg” leírt szó, országnév, elnevezés igen-igen elgondolkoztatja az ide érkezőt és az itt élőt egyaránt: mi köze van Marosvásárhelynek Egyiptomhoz és a Nílus menti forrongó arab világhoz? Vagy mit keres egy erdélyi város közepén évezredekkel ezelőtti fáraók világa?

Egyiptomban járt ismerősöm mutatta meg azt az öklömnyi kődarabot, mint az egyik piramis apró darabját, amit ott vásárolt emlékként. Csodálkozásomat és megbotránkozásomat látva mesélte el: a ma ott élő egyiptomiakat érzelmileg semmi sem köti a fáraók egykori sírvilágához, hiszen azóta teljesen kicserélődött a Nílus két partján a lakosság, és a ma ott lakók számára csupán turistacsalogató meg pénzszerzési lehetőség a fáraók egykori kultúrája. Azt mondják, ha valami csoda folytán össze lehetne rakni azt a milliónyi kődarabot, amit turistáknak eladtak a mai egyiptomiak, legalább ötször annyi piramis épülhetne fel belőlük, mint ahány valójában volt.

Egyiptomban még sosem jártam, ezért kíváncsian ereszkedtem le a lépcsőkön az alagsorban működő üzletbe, ahol számtalan vízipipa és más emléktárgy között két jellegzetes darabot kerestem: egyiptomit, mert az üzlet neve erről szól, és marosvásárhelyit, mert a Maros-parti városba érkezők közül nem egy vinne magával emléktárgyat. Mi még nem adjuk el apró téglákként a várat, mert nekünk érzelmi és lelki kötődésünk van hozzá. Még azok is élünk ebben a városban, akik a várat és a benne levő Vártemplomot építettük századokkal ezelőtt.

Június utolsó napján nem olyan sok Marosvásárhelyen a turista, hogy ne férnének el az Egyiptomban, ezért csak egyetlen románul beszélő férfi látogatót találok az üzletben. Úgy látszik, eddig csak Moldvából és Havasalföldről érkeztek városnéző látogatók. A férfi éppen a vízipipák között válogat, az elárusító hölgy szakszerűen magyaráz, s így van időm jól számba venni a kelendő, turistacsalogató árukészletet: van itt több változatban előforduló kulcstartó, rajtuk a felirat: Jeep, Honda stb. Annyit azért én is tudok
„kocsitanból”, hogy ezek egyike sem egyiptomi. Szívesen ajánlanék a Kárpátokon túlról érkezett vízipipásnak egy két- vagy többnyelvű színes, képes várostörténeti kalauzt, de utoljára Fodor Imre polgármestersége idején adták ki, s annyira nagy volt iránta az érdeklődés, hogy még saját példányomat is odaajándékoztam egy német út alkalmával. Azóta sem tudom újból megszerezni. Belenyugszom, városunk jellegzetes emléktárgyát nem találják meg az idelátogatók, de legalább van egy sajátosan egyiptomi emléktárgy: a Hungária füstszűrös cigarettahüvely és a Marlboro cigaretta mellett felfedezem az egyiptominak tűnő árut. Ez azonban csak a piramisok előtt álló teve miatt van, a cigaretta ugyanis török és virginiai dohányból készült amerikai márka.