2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Szenvedélyes pasziánszozó, vagy passzionátus játszó személy vagyok. Passzióból teszem, miközben a Máté-passiót vagy a Wohltemperiertes Klavier-t hallgatom. (Ah, de műveltnek látszom!)

Úgy gondolom, ez is egy módja annak, hogy az ember ne veszítse el a józan eszét. Parasztit nem mondanék, mert nem rendelkezem földmíves felmenőkkel, de azért bizonyára – a népiesek és narodnyikok, a tőrőlmetszettek és a körülmetszettek is – megbocsátanak nekem, elnézik óhatatlan vétkeimet, felmentenek, és rendes embernek fognak tartani maguk és a homo sapiensek között. Titokban még szurkolnak is nekem, hogy ne vesszek el megfontolt céljaim dzsungelében, ugyanis előrehaladott korom dacára a tervezéssel még nem hagytam fel, sőt állandóan újabbakat tűzök ki, miközben a tegnapiakat elkeverem, elhullatom. A tervek között előadások és könyvek szerepelnek, vásárlás, bevásárlás és séta hegymenetben, uszoda, utazás, gyűjtés és természetesen minél magasabbra hágni a pasziánszok kínálta létrafokokon. Amúgy szédülős vagyok, magas épületeken kiváltképpen.

Tisztában vagyok vele, hogy sokan el fogják ítélni eme időtöltésemet, mondván, csinálhatnék valami hasznosabbat is, például sakkozhatnék vagy járhatnék az elevenek társaságába, barátkozhatnék nálam jóval fiatalabbakkal, akiktől számos érdekes, vicces, elektronikus és digitális cselt, eljárást, menetet vehetnék át, ami még hasznos lehet személyiségem fejlődése szempontjából, ugyanis a fiatalság régen hátrasarkallta azt, amiben mi hittünk és cselekedtünk, amiért az életünket adtuk volna, vagy inkább, amit kölcsönadtunk volna valami nyugatos, tiltott vagány cuccért. Ma már ez utóbbi nem áll fönn, mert a nyugati cuccok, holmik, dolgok, vackerájok, miegymások, fűszerek, kábszerek, tápszerek, szerkók és rucik, cókmókok, pókok és pokrócok, motyók és limes lomok itt vannak, beléjük szaladunk folyton, nincs elég figyelmeztető tábla, az újságok és a média más szeletei és cikkelyei tele vannak balesetekkel, félresiklásokkal, szerencsétlenül megfogalmazott nyilatkozatokkal és nyáladzásokkal, torlódnak az élmények, élőlények, előnytelen szerződések, balszerencsés szerzők ülnek eladhatatlan könyveik tetején. Az állam rég kiszállt a könyvkiadásból, a hajóból, a buszból, vonatból, repülőből, balhéból. Háború van a szomszédságunkban. Béke aligha a lelkekben. Szóval a béka le van nyelve. Akkor is, ha nincs elegánsan mondva.

Vannak emellett kvízek, vetélkedők, ész- és agytörők, jobbak, mint a nyak- és lábtörők. De azért ne feledkezzünk meg a lábtörlőről sem, gondosan töröljünk lábat, mielőtt belépünk saját volt létünk tükörszobájába, ahol számos sikert és kudarcot megszemlélhetünk, anélkül, hogy valamit is tehetnénk ellenük így utólag, a megbánás olcsó megoldás; anélkül, hogy fokozhattuk volna egykor az élvet a cselekvés pillatában, másnap..., akkor annak idején „az anyagba leszállva” (József Attila). 

Kirakhatjuk a legkucifántosabb kucifánkot, a többismeretlenes becsapós pasziánszot, már senki nem fog megdicsérni érte, nincs a közelünkben apa és anya, tanítóink, az idősebb bölcsek, a vének tanácsa feloszlott anyagi támogatás hiányában. Csak saját tanácstalanságunkra támaszkodhatunk. Na igen, telefonon naponta újabb és újabb kérdéseket tesz fel egy-egy munka és hivatal nélkül maradt szigorú tanár néni, provokál irodalomból, törciből, földrajzból, általános műveltségből, utazásból, matekből, fizikából. Logikai feladványokkal akarja kitudni, mekkora IQ-val úsztuk meg a tegnapot, és érdemesek vagyunk-e tíz kérdés után a dicséretre, a fölényesen osztogatott vállveregetésre.

Bevallom, még tudok válaszolni. Ha tévében teszi fel a kérdést a kedélyes, szellemes kvízmester, az öt másodperces feladványok átugrásánál a léc sem rezdül meg (60-70%-ban), mert tetszik tudni, tanító bácsi, én azért annak idején figyeltem, olvastam a kötelezőket, csak ezekkel a fránya divatos bulvárkérdésekkel állok hadilábon. Ez már nem az én padom, asztalom, pultom, lázmérőm, házam és kertem.

Ámbátor a jóindulatú pasziánszprogramozó előre figyelmeztetett, a random játékok között vannak olyanok is, amelyeknek nincs megoldása. Igazán rendesek ezek a mai kártyabubik.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató