2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem kevesebb mint 14 gólt rámolt be Magyaró hálójába a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 4. liga hétvégi fordulójában, amivel egyre jobban megerősíti a meggyőződést, hogy idén a feljutásra gyúr a nagy nevet viselő klub, amelynek nyilván azonban sok köze nincs az elődökhöz. Az ASA ezzel az egyetlen hibátlan csapat a mezőnyben, mindkét csoportot tekintve. A tavalyi győztes Radnót győzelemmel pótolta be a Dános elleni elnapolt találkozóját, egyben elhalasztotta a hétvégi meccsét, de ha azt megnyeri, akkor is az Academica Transilvania és Marosludas mögött marad az 1. csoportban, noha utóbbi botlott Dánoson.

Valóságos thrillerbe illő történet szemtanúi lehettek ugyanakkor a szovátai rangadó nézői: a vendég Nyárádszereda már 4-0-ra vezetett a fürdővárosi pályán, azonban a szünet után a közönség által űzött-hajtott hazai együttes gólt gól után szerezve megfordította az állást, és a végén megnyerte a meccset.

A marosvásárhelyi Vulturii megszerezte első pontjait és egyben sikerét a 4. ligában, s mindjárt öt góllal, noha korábban csupán kettőt szerzett. Négy forduló után így három együttes maradt, amelyek még nem szereztek egy pontot sem, az első csoportban a Dicsőszentmártoni Chimica, a másodikban Magyaró és Nyárádszereda veszített el eddig minden mérkőzést. 

Eredményjelző

4. liga, 1. csoport, 4. forduló: Dánosi Gaz Metan – Marosludasi Mureșul 1-1, Búzásbesenyői Înfrățirea – Marosvásárhelyi Vulturii 2-5, Marosvásárhelyi Academica Transilvania – Dicsőszentmártoni Chimica 5-0. A CS Radnót – Dicsőszentmártoni A&A Group találkozót szerdán rendezik. Elmaradt mérkőzésen: Dánosi Gaz Metan – Radnóti CS 1-3.

4. liga, 2. csoport, 4. forduló: Marosvásárhelyi ASA – Magyarói Viitorul 14-0, ACS Szováta – ACS Nyárádszereda 6-4, CSO Erdőszentgyörgy – ACS Marosszentkirály-Náznánfalva 1-2, Mezőrücsi Câmpia – Marosoroszfalui Mureșul 0-1.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató