2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Clinton kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek továbbra is együtt kell működniük Pakisztánnal a terrorellenes küzdelemben.


A terrorizmus elleni küzdelem nem ért véget Oszama bin Laden halálával – jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön Rómában egy, az olasz kollégájával, Franco Frattinival közösen tartott sajtótájékoztatón.

Clinton a Líbia ügyében megalakított összekötőcsoport ülésére érkezett az olasz fővárosba. Mint elmondta, a találkozón a csoport azt vitatja meg, miként növelhetnék hatékonyabban a politikai, gazdasági és diplomáciai nyomást a líbiai rezsimen annak érdekében, hogy véget vessenek az erőszaknak az észak-afrikai országban.

Az amerikai diplomácia vezetője a találkozó előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fog részletekbe bocsátkozni a bin Laden megöléséhez vezető akcióról, de hangsúlyozta, hogy „az al-Kaida és szövetségesei elleni harc nem ért véget egy ember halálával”. Clinton kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek továbbra is együtt kell működniük Pakisztánnal a terrorellenes küzdelemben. A külügyminiszter úgy véli, bin Laden gyűlöletideológiáját az arab világban és Észak-Afrikában is elutasítják. A líbiai konfliktussal kapcsolatban Clinton elmondta, hogy a líbiai vezető, Moammer Kadhafi lemondása lenne a líbiai polgárok megvédésének legjobb módja. „Erre az eredményre törekszünk” – tette hozzá.

A márciusban létrehozott líbiai összekötőcsoport második ülésének munkájában 22 fél – köztük több nyugati nagyhatalom és egyes arab országok, illetve hat nemzetközi szervezet, például az ENSZ, a NATO és Arab Liga – képviselői vesznek részt. A megbeszélés egyik fő témája, hogy miként segítsék anyagilag a líbiai lázadókat. Az előzetes elképzelések szerint Kadhafinak és családtagjainak az ENSZ és az EU által befagyasztott számláin található összegekből folyósítanának hitelt a felkelők politikai szervezetének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak.

Az összekötőcsoport ülése előtt Clinton az olasz külügyminiszterrel a Szíria elleni esetleges szankciókról egyeztetett, majd közösen arra szólították fel a szíriai vezetést, hogy „vessen véget az erőszaknak és tegye sajátjává a párbeszéd hangnemét”. A közel-keleti ország elleni szankciók között szerepelhet például a magas rangú tisztségviselők utazási tilalma is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató