A természet kalendáriuma XXVII.

A virágos kőris kezdte. A felkelő nap első sugarainak csöndes rábeszélésére elengedte barnult leveleit. A szárnyaltan összetett levelek nyelüket vesztve fura pörgő táncba kezdtek.

A havasok nagyon lilák

A virágos kőris kezdte. A felkelő nap első sugarainak csöndes rábeszélésére elengedte barnult leveleit. A szárnyaltan összetett levelek nyelüket vesztve fura pörgő táncba kezdtek. Végtelen film: mintha az éppen most kikövezett templomfeljáró alatt is tovapörögnének. S mint varázsütésre, lassú táncra kél a tér sarkán ittfelejtett vackor égővörös lombja, a vadgesztenye levéltenyerei méregzöld szélű halovány barnát, a vadrózsa kárminpirosat, a kis tölgy fakó sárgát kever a reggel fagyott kékjéhez. Késő őszi varázslatok csokra. Áprily Lajos Ajánlásával érkezem:

„Ne haragudj. A rét deres volt,

a havasok nagyon lilák

s az erdő óriás vörös folt,

ne haragudj: nem volt virág.

De pusztakézzel mégse jöttem:

hol a halál nagyon zenél,

sziromtalan csokrot kötöttem,

piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsú váza,

mely őrzi még a nyár borát –

s a hervadás vörös varázsa

most ráborítja bíborát.”

Ma van november jeles napjainak legfontosabbika, a Mártoné.

Eredetét nyomozva a római Aesculapiushoz jutunk. A gyógyítás tudományának első áldozata ő. Mert beleavatkozott az istenek hatáskörébe, Jupiter villámmal sújtotta. Jelképe a botra tekeredő kígyó. Ógörög isten rokonától, Aszklépiosztól származtatta magát maga Hippokratész is. Kakast áldoztak neki és ez lényegült át évszázadok során libává.

A Márton-napi lúd bevonult a magyar népszokások közé is. A középkori céhmesterek nagy vacsorát adtak ilyenkor a legényeik tiszteletére, itt a főfogás a libapecsenye volt. Mivel a boltokban e tájt gyújtottak először világosságot, azaz gyertyát, az ínycsiklandó sültet gyertyapecsenyének nevezték. E pompás ételből illő volt küldeni a papnak is kóstolót, huncutul a liba legsoványabb darabját, az úgynevezett püspökfalatot.

Az újbort is ekkor töltötték először pohárba, minőségének így lett Márton a bírája.

Se szeri, se száma azoknak az időjósló szabályoknak, amelyek ehhez a naphoz fűződnek.

Márton olykor fehér lovon jár. A népi regula pompásan, szinte tudományos pontossággal állapítja meg az első havazás közepes napját, mely századokra visszamenően a Kárpát-medencében november 12-re esik.

Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál. Érdemes lenne megvizsgálni, nincsen-e itt valamilyen éghajlati periodicitás elrejtezve.

Lépegessünk tovább Áprily őszében. November 14-én, éppen 125 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a Természet csendes szavú vándora. Egy pohár borában írta:

„Forma van a versem

egyszerű sorában:

ötvös volt az ősöm

Brassó városában...

Boglárokba gyöngyöt,

türkizt, csudakéket,

kösöntyűket költött,

asszonyékességet.

Címert domborított

vén terem falára,

fejedelmi kannát

Bethlen asztalára…

Öreg századába

ha most visszamennék,

míves mesteremnek

inasa ha lennék.

Mégis csal az üllő,

mindig csalt a forma,

tiszteltem a strófát,

mintha érce volna.

Míves műhelyemben

kohótüzet raktam,

salaktól az ércét

tűzzel tisztogattam.

Piros parazsamból

üllőlapra tettem,

ötvös-kalapáccsal

kelyhet készítettem.

Szabad kék időkben

hegy-vándora voltam.

Erdélyi nagy erdőt

végigbarangoltam.

Tájak jószagával

tele lett a lelkem,

napos Maros-mentén

sokszor szüreteltem.

Mustját derítettem,

színborát kivártam,

nemesebbet szűrni

századokba jártam.

Elsodort a sorsom,

addig kalandoztam.

Poharat is, bort is,

magammal elhoztam.

Állok poharammal

fájó magyar földön,

s hegyeim borával

telistele töltöm.

Telistele töltöm.”

Kelt 2012-ben, Márton napján. Levelemnek is ő legyen a bírája.

Kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán