A természet kalendáriuma XXIII.

Kiülök magam is október kitárt ablakába. Idő koptatta üvegcserepeket teszek eléd, kedves Olvasóm.

„Szotyog a gesztenye

száraz ereszre jár az ősz;

…

Egy régi padra ereszkedve

…

fülelek a fenti neszekre:

melyik gesztenye menne le

a lombok között átsurranva

hova hull (?!)”

– kezdi Sétáját Palocsay Zsigmond a Kriterionnál 1974-ben megjelent A vigasz fájában.

Kiülök magam is október kitárt ablakába. Idő koptatta üvegcserepeket teszek eléd, kedves Olvasóm.

1479. október 13. Kenyérmezei csata – az addigi legjelentősebb győzelem volt a támadó portyázó törökök felett, hőse Kinizsi Pál: állítólag mindkét kezében kardot tartva vívott közelharcot az ellenséggel. Az ütközet helyszínén Báthory István erdélyi vajda kápolnát építtetett, maradványai egészen a XX. századig megmaradtak.

Október 12-ét írtak 1492-ben, amikor Kolumbusz partra szállt a Bahama-szigeteken. Negyvennyolc évvel később született William Gilbert angol orvos. Ő ismerte fel, hogy számos anyagon vonzás és taszítás jelenségei hozhatók létre dörzsölés útján. Mivel az ógörögök az első ilyen jelenséget a borostyánkővel – elektronnal – észlelték, nevezte el a jelenséget elektromosságnak.

1582. októberében 4-e után 15-ét írtak. Életbe lépett a XIII. Gergely pápa által elrendelt naptárreform. A gregoriánus naptár megszüntette a tíznapos időeltolódást, amely a Juliánus-naptár bevezetése óta a napév és a naptár eltéréséből adódott.

Október 16. Gál napján valamikor az iskolák kakasütéssel rekordáltak – kértek adományt a tanítók számára. Híres volt a brassói szász gimnázium Gál-napi kakas-ünnepe. Az előkelőbb tanulók hozták a kakasokat, és akié győzött, az lett a diákság királya. Ez a szász szokás is közrejátszott abban, hogy az erdővidéki Apácán a kakasütés – lényegesen megszelídített formában – mai napig élő hagyomány.

Október kitárt ablaka: röpke, időtlen pillanat.

„…a levelek, a levelek

őzszínűek a levelek

– – – – – – –

és vannak még sárga levelek

diétás koszton tengenek

pár hete átlátszóak

– hullásukról mégse tudnak –

délben az alvó szemek

lerúgják magukról a

levélnyelet”

Kopogó esőcseppeknek csendes szonettjére köd rejti el majd, vigyázva a messzeséget. De ma még a kopott acélszürke aszfalt szélén csendes derűvel készül a téli takaró, az avarpaplan. Az öreg császárkörte az udvaron szívbemarkoló színorgiával búcsúzik leveleitől. A muskátli is a végét járja, még egyszer kilobbantja pirosát az ősznek. Akárcsak ez a későn másodvirágzó vadgesztenye. Már lehányta idejekorán barnuló levelét. Meggyötörte erősen az aknázómoly a nyáron, most vesz elégtételt megcsúfolt lombjáért. Késő már: lecsendesült mozdulata rituálé.

Van annak már ötven éve is, hogy a Bolyai-pálya Fürdő utca felőli sarkából gyűjtöttük a vadgesztenyét az egykori Ebhát utcai Kemény-ház kertjéből. (1816-ban, amikor Bodor Péter zenélő kútja megszólal, látogatta meg itt Aranka Györgyék Nyelvmívelő Társaságát Kazinczy Ferenc.) Fázó októberi estéken raktuk az összegereblyézett felgyújtott avarhalmok alá a gesztenyéket, hogy a tűztől kifakadva azok hangos pukkanásaiban gyönyörködjünk.

Ma a terméséből készített tinktúrával borogatom a lábam: vénáimat szűkíti esculinja. Egyliternyi jó minőségű gyümölcspálinkába áztatjuk a gesztenyepépet, és meleg helyen érleljük két hétig.

„ki óvatlan őszbe ültetett

gesztenyét kóstolni engedett

mert minden tiltás

atyai számítás más,

s csak ás bennünk a

hasonlóság

ráz bogoz

készít minden szerzetet

halódó-élő levelet

– a többi vigasz? (a hullás?)”

Okíttatom magam Zsiga bá soraival.

Kelt 2012. október 13-án, Hulló levelek havában

Kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán