Teremtő kéz – Márton Árpád 80+1

Csíkszereda október 8-án a Mikó-várban ünnepelte meg művészeti életének egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb egyénisége, a festő Márton Árpád 81. születésnapját. A tavalyit, a kerek évfordulót a járvány miatt el kellett halasztani, de most sem lehetett felhőtlen az ünneplés. Mégis igazi nagy eseményként szerzett élményt minden résztvevőnek a Csíki Székely Múzeumban tartott rendezvény, amely az ünnepi köszöntőkön túl egy hat évtizedet átfogó egyéni tárlatot és egy könyvbemutatót is nyújtott a jelenlevőknek. A Csíkszereda Kiadóhivatal impozáns kötete a nemrég elhunyt kedves barát, Gaál András, valamint Banner Zoltán, Nagy Miklós Kund, Szücs György és Zakariás Ágota méltató írásai mellett a gondos könyvszerkesztő Sarány István készítette vallomásos beszélgetés révén mutatja fel a művész pályáját, munkásságának, életművének jellegzetességeit, hitvallását. Az elegáns és ötletes borítóterv és tipográfia Botár Lászlónak köszönhető, a nagyszerű portrék és reprodukciók Ádám Gyula munkái. A Teremtő kéz jelképes cím, az ünnepelt festészetében különleges jelentősége van. 

Márton Árpád az albumban így vall erről: „A kéz – túl annak fizikai valóságán – a cselekvés szimbóluma. Most utólag nagyon érdekes dologgal szembesültem: a munkáimban egyre jobban egyszemélyessé válnak az ábrázolások. Itt jön a képbe az ember. A cselekvő ember. S így ösztönösen jönnek elő a kezek mint jelkép. Holott az emberek általában szeretik eldugni a kezüket… Én azt tartom, hogy egyszerűen élj a mában, ne zárkózzál el, ne legyen elefántcsonttorony a művészetedből. Alkotásaidnak legyen üzenete, még ha az csak jelképes, szimbolikus… A munkáimnak üzenete van, üzenet egy korról, a hitről, a hozzáállásról.”

Erről gyakran meggyőződhetett a marosvásárhelyi közönség is a városunkban rendezett Márton Árpád-kiállításokon. Ehhez kapcsolódik Nagy Miklós Kund írása a kötetben. Mai mellékletünkben ebből közlünk részleteket. 

Marosvásárhely is a magáénak tartja

Ha élete meghatározó színhelyeiről faggatják, Márton Árpád sohasem felejti megemlíteni Marosvásárhelyt, amely szívbéli skáláján szorosan felzárkózik a képei alaphangját adó, szeretett szülőhely, Gyergyóalfalu és a művészi, emberi kiteljesedésében döntő szerepet játszó otthona, Csíkszereda mellé. Azért is, mert lánya és családja évek óta a Bolyaiak városában él, és őket gyakran látogatja, de talán még inkább azért, mert Vásárhelyhez kötik ifjúkori emlékei, s az idő teltével mintha mind sűrűbben szólítanák meg a diákkorát idéző nosztalgiák. Szívesen, színesen, élvezetesen mesél azokról az évekről, amikor a művészeti iskola tanulója volt. Nehéz korszak volt az minden korosztály számára, és jól emlékszik, mennyi mindennel meg kellett küzdenie faluról érkezett szegény gyerekként, de interjúiban, önvallomásaiban mindig elmondja, hogy a vásárhelyi művészeti iskolában és a kolozsvári egyetemen töltötte élete legszebb tíz évét 1954 és 1964 között. Marosvásárhelyen tudatosult benne a művészet igazi jelentősége, az iskola kiváló tanárai látták el alapos és bőséges szakmai ismeretekkel, mélyítették el hivatástudatát, fokozták szellemi frissességét, igényességét. Olyan mesterek nyújtottak példát nekik emberségből is, mint Barabás István, Incze István, Piskolti Gábor, Nagy Pál vagy Bordi András. Meg a szobrász igazgató, Izsák Márton, aki meg is örökítette alfalvi öltözékében egy kisplasztikán. És olyan tekintélyes műkritikus figyelt fel a művészetis diákok tehetségére, mint a költő, esszéíró Székely János, aki a későbbiekben is nyomon követte és méltatta Márton Árpád magasra ívelő pályáját. Ez a pályakép a marosvásárhelyi közönség körében is egyöntetű elismerésnek örvend, karakteres, egyedi alkotóművészete, kitartó értékteremtő és művészetszervező munkássága, sikeres művészpedagógusi ténykedése sok hívet szerzett itt is a festőnek, a legrangosabb alkotóink között tartják számon ebben a közösségben is. Friss diplomásként már tanulgathatták a nevét, Csíkszeredából nevezett be a Maros Magyar Autonóm Tartomány képzőművészeinek közös marosvásárhelyi kiállításaira. A megyésítés után ritkultak a megyehatárokon túli bemutatkozási lehetőségek, a hírneve viszont egyre nőtt, ezzel együtt mind nagyobb érdeklődés övezte munkáit az alkalmi, csoportos bemutatkozásokon. A Marosvásárhelyen rendezett egyéni kiállítások főleg az utóbbi másfél évtizedben tették mind népszerűbbé, elismertebbé a munkásságát, tárlatnyitói a festészet ünnepi eseményeinek számítanak, az itteni művészetkedvelők is a magukénak érzik ezt a rangos életművet. Szinte magától értetődő tehát, hogy a Bernády Ház az idén elsőként hívta meg jubileumi kiállításra a 80. évét töltő Márton Árpádot. Az ünnepelthez és lélekemelő műveihez méltó volt a fogadtatás. (…)

A festészete olyan erőteljes és annyira egyéni, hogy a méltatói majdnem mindig csak erre összpontosítottak. Pedig a grafikái, ceruza-, toll- és tusrajzai, az illusztrációi is értékesek, színvonalasak, és teljes összhangban vannak a piktúrájával. Ugyanaz a világ kel életre általuk, ugyanazok az erények mutatkoznak meg bennük, mint amelyeket a festményei tárnak elénk. Csak nyilván a grafika nyelvén szólítják meg a nézőket. Az olaj-, majd temperakompozíciói, az akvarelljei, pasztelljei révén Márton Árpád-ivá vált jellegzetes motívumok a grafikáit is azonnal felismerhetővé teszik, és a fekete-fehér különféle változatainak lényegre koncentráló, szűkszavú, szikár rajzaiban is az ő kézjegyeire, földközeli, helyhez kötött és mégis egyetemes univerzumára ismerünk. Most, amikor születésnapi szintézisek gazdagítják a köszöntő szövegeket, néhány gondolat erejéig a grafikai foglalatosságaira is illő kitérnünk. Annak ellenére, hogy nemegyszer hallottam szabadkozni, amikor a grafikai terméséről kérdezték. Az említett beszélgetőkönyvben például így vall: „A grafikával hadilábon álltam, s ha nem kellett, nem is bajlódtam vele fölöslegesen. Később lett szorosabb kapcsolatom a grafikával, és ez a mai napig nem szűnt meg. Amikor megalakult a csíkszeredai Hargita napilap, kezdetben nem volt grafikusa, s Albert Tóni bácsi egyre piszkálgatott, én pedig valósággal kínt szenvedtem, mert elég sok rajzra volt szüksége a lapnak. Éveken át nyomtam az ipart, portrékat is csináltam, nagy íróinkról, Tompáról, Tamásiról, három vagy négy évig ment ez így, amíg megérkezett a városba Kolozsvárról Mérey András, s akkor egyből levegőhöz jutottam, hiszen már volt szakmabeli, nem kellett tovább partizánkodnom… Másfelől jó is volt ez a muszájgyakorlat, mert beindította bennem a grafikai vénát és ambíciót…”

Kisgyermekként már kiderült, hogy buzog benne a grafikusi vér. A második világháború vége felé valakik egy egész könyvtárnyi könyvet dobtak ki teherautóról az otthonuk közelében, Gyergyóalfaluban. Felfedezte, hogy főleg a verskötetek széles margója vagy itt-ott néhány fehér oldal kiváló felület a rajzolásra. Egész jeleneteket varázsolhatott ceruzával a jó minőségű papírra. Ezek a gyerekfirkák már felmutatták tehetségét, amit később a marosvásárhelyi művészeti iskola felvételijén készített rajzai is bizonyítottak. Az iskola tanárai nagy súlyt helyeztek a rajzra, minden titkát, fortélyát igyekeztek elsajátíttatni tanítványaikkal. Az egyetemi felvételi vizsgákon évről évre egykettőre felfedezték, kik a vásárhelyi művészeti iskola végzősei. Márton Árpád mindig a színekhez, a festészethez vonzódott, annyira, hogy amikor áttették a grafika szakra, azon gondolkodott, otthagyja a művészeti iskolát. Szeretett mestere, Barabás István festőművész segítségével maradhatott az óhajtott szakon. Grafikázókedvét nem ébresztette fel legjobb barátja, Plugor Sándor, akivel nemcsak Vásárhelyen voltak osztálytársak és jóban-rosszban hangadók, de a kolozsvári főiskolán is mindvégig azonos lendülettel, lelkesedéssel készültek a pályára. (…) 

Több mint fél évszázada van szerencsém nyomon követni ezt a példásan kiteljesedő művészi pályát és életművet. Számos rádióinterjút készítettem vele, sokszor megfordultam csíkszeredai műtermében, alkotótáborokban is közelről figyelhettem, hogyan dolgozik, de többnyire a festészetéről beszélgettünk. Grafikusi ténykedése valahogy a háttérben maradt. Akkor döbbentem rá, hogy nagy hiba figyelmen kívül hagyni ezt, amikor 2008-ban a Kozma Mária írónőt köszöntő Születésnapi idővallató című kötetet szerkesztettem. Ahhoz Márton Árpád tíz nagyszerű, egész oldalas grafikai lapot készített, kiváló pályatársa, az őt indulásakor Csíkszeredába hívó Gaál András festőművész ugyanannyit. Mindketten markáns, önmagukhoz hű, kiváló illusztrátornak bizonyultak. Marci különben a Pallas-Akadémia Kiadó sorozatszerkesztőjeként, számos díszkiadású kötet grafikusaként is jelezte sokoldalúságát. Ady, Áprily, Babits, Dsida, Jékely, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Sík Sándor, Vári Attila, Bogdán László, Farkas Árpád verseire hangolódva hozta létre illusztrációit, borítóképeit, nagy empátiával azonosulva a lírai írások lelkületével, úgy, hogy grafikái egyben a saját lelki tükörképét is érzékletesen kirajzolták.

Bővebb, teljesebb keresztmetszetet adott öt évvel ezelőtt könyves grafikai terméséről az Illusztrálta Márton Árpád című album, amellyel a Pallas-Akadémia Kiadó a 75 éves művészt köszöntötte. 75 rajzát illesztette jeles költők Erdély-verseihez. Az ihletett illusztrációkat a Mikó-várban a Csíki Székely Múzeumban ki is állították a művész jubileumi gyűjteményes kiállításán. Az ünneplők népes csapata „élőben” győződhetett meg arról, hogy „Márton Árpád versillusztrációi szorosan kapcsolódnak a szöveg gondolatiságához, mégis ízig-vérig saját, teljes létük is van: nem csupán kiegészítői, szemléltetői a mondanivalónak, verstémának, hangulatnak, hanem párhuzamai annak.” Majd a könyves műhely akkori főszerkesztője, Kozma Mária így folytatta: „ezek önálló életet (is) élő alkotások, mint minden remekmívű illusztráció, s ha mégis beszélünk e tagadhatatlan kapcsolatról, akkor a »szavakat« ihlető forrásként emlegethetjük.” 

Persze születésnapok jönnek, születésnapok mennek, az életmű szempontjából meghatározóbbak a hétköznapok. De szükség van a kerek évfordulós idővallatókra is, hogy rádöbbenjünk ilyenkor, micsoda rendkívüli értékekkel, milyen elhivatott, alkotó szenvedéllyel megáldott egyéniségekkel rendelkezünk. Biztos, hogy Márton Árpád még sok lenyűgöző festménnyel és grafikával örvendezteti meg a művészetkedvelőket.