2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az éjszakai tévézés és az erőszakos tartalmú műsorok összefüggésben vannak a kisgyerekek alvászavaraival, ezért a szülőknek érdemes lenne fokozottan figyelniük a fiatalok tévézési szokásaira.


Az éjszakai tévézés és az erőszakos tartalmú műsorok összefüggésben vannak a kisgyerekek alvászavaraival, ezért a szülőknek érdemes lenne fokozottan figyelniük a fiatalok tévézési szokásaira – figyelmeztet egy új tanulmány.

A Pediatrics című folyóirat internetes oldalán megjelent tanulmány szerint az alvászavarok – köztük a gyakori éjszakai felébredés, a nehéz elalvás, a rémálmok és a napközbeni fáradtság – jóval gyakoribbak azoknál a 3–5 éves gyerekeknél, akik este hét óra után is tévéznek, és jobbára erőszakos tartalmú műsorokat néznek. Az eredmények nem mutattak azonban összefüggést a napközben nézett erőszakmentes műsorok és az alvászavarok között.

Az állami támogatással készült vizsgálatba bevont 617 kisgyerek közül 112-en küzdöttek hetente egyszer vagy többször is alvászavarral. Különösen azokat sújtotta a probléma, akik a legtöbb erőszakos műsort nézték az esti-éjszakai órákban.

A gyerekek átlagosan 73 percet töltöttek naponta a képernyő – legtöbbet a televízió – előtt, ebből 14 percet este hét óra után.

A tanulmány készítői a médiahasználat és a gyerekek alvászavarai közötti kapcsolatot elemző korábbi tanulmányokra támaszkodtak, és kikérdezték a résztvevők szüleit gyermekeik alvászavarairól és tévézési szokásairól is. A kutatás azonban nem volt elég mélyreható annak kiderítésére, hogy a televíziónézés okozza-e az alvászavarokat, vagy az eleve rossz alvók hajlamosabbak-e a tévénézésre, vagy esetleg a nem megfelelő szülői odafigyelés felelős a problémáért.

„A kisgyerekeknél a megnyugtató esti rituálék, köztük a meseolvasás és a szülői ölelés segíti legjobban az elalvást – mondta Marc Weissbluth, a chicagói Gyermek Emlékkórház alvászavarokkal foglalkozó specialistája. – A televízió épp ellenkezőleg tud hatni, mivel felébreszti a gyerekeket, és ha a szülőkkel töltött idő helyébe lép, akkor még egészségtelen is lehet.”

Sok kisgyerek szokott napközben szundikálni, de ilyen korban a délutáni vagy kora esti fáradtság azt jelzi, hogy a gyereknek korábban kellene esténként ágyba bújnia – magyarázta. Szerinte a kevés alvás „ugyanolyan veszélyes, mint a vashiány”, és viselkedési, tanulási nehézségekhez, emlékezési problémákhoz is vezethet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató