2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bemutatták a Samsung új csúcskészülékeit

Egypár éve vita indult arról, hogy akkor az éppen legújabb hajlítható Fold vagy a legújabb Galaxy S széria jelenti-e a Samsung telefonoknál a csúcsminőséget. Erre a kérdésre teljesen egyértelmű választ nem fogunk tudni adni, hiszen míg a Fold a hajlíthatóság technológiája miatt tarthat igényt erre a titulusra, addig az S széria azért, mert ezek hozzák el az újdonságokat. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor mindkét típus megérdemli a csúcskategóriás besorolást mind a tudás, mind pedig az árcédula szempontjából. Most pedig megérkezett a Samsung Galaxy S24 modellcsalád, amelyet a dél-koreai gyártó január 17-én mutatott be az Egyesült Államokban, San Joséban.

Az új Samsung bemutatásával pedig ismételten felbukkant a kérdés, hogy akkor most az aktuálisan legújabb iPhone-széria, a 15-ös modellcsalád vagy az S24 széria a jobb? Tény, hogy vannak előnyei az iPhone-nak – mint például az ökoszisztéma, a saját fejlesztésű hardver és szoftver stb. –, de van egy olyan tényező, amivel a Samsung most vitathatatlanul rávert az Apple-re: hamarabb építették bele a telefonjukba a saját mesterséges intelligenciájukat. De mielőtt ebbe részletesebben belemennénk, nézzük meg, hogy miket is mutatott be a Samsung.

Múlt héten lehullt a lepel a Samsung Galaxy S24-ről, az S24+-ról és az S24 Ultráról. A három csúcskategóriás telefon közül a „sima” S24 a legkisebb, amely 6,2 hüvelykes képátlóval bír, míg a nagyobb testvére 6,7 hüvelykes kijelzővel büszkélkedhet. Mindkét méretnél egy 0,1 hüvelykes növekedést lehet megfigyelni a tavalyi S23 szériához képest. Az S24 Ultra viszont a méretével is kilóg egy kicsit a sorból, érzékeltetve azt, hogy a legnagyobb egyben a legjobb, legerősebb változat is, ennek a képátlója ugyanis 6,8 hüvelyk. Míg méretben van eltérés, addig a képfrissítési ráta mindhárom készülék esetében megegyezik; 1 és 120 Hz között képes ezt szabályozni a telefon, annak függvényében, hogy éppen mire van szüksége a felhasználónak. Továbbá szintén megegyezik mindhárom készülék esetében a csúcsfényerő (2600 nit), ami komoly ugrást jelent a tavalyi 1750 nithez képest. Alighanem ez már egy olyan növekedés, közel 50%-os, amelyet a felhasználók valóban fognak érzékelni.

Hardver szempontjából is vannak közös elemek a telefonokban, legalábbis az Egyesült Államokban, Kanadában és Kínában. E három országban mindhárom készülékbe a Qualcomm Snapdragon Gen 3 processzora fog kerülni. A Föld többi országában, így nálunk is, ez a processzor csak az Ultrában lesz elérhető, míg az S24 és az S24+ a Samsung saját Exynos 2400 chipjét fogja megkapni. Ami pedig a RAM-ot illeti, az alap S24 8 GB-nyi lesz, a két nagyobb testvérben pedig már 12 GB.

És akkor következzen a külső. A Samsung most sem hazudtolta meg magát, lemásolta az iPhone 15 Pronál és 15 Pro Maxnál szeptemberben bevezetett titánkeretet, ezt kapta meg az Ultra is, így most már arról is lekerül az „egyszerű” fém. Hogy ennek mi értelme van a gyakorlatban, azt nem tudni, de nyilván a Samsung ilyen tekintetben sem tehette meg azt, hogy lemarad a versenyben az Apple-től. Szintén a külsőnél maradva kapott viszont valami különlegesebbet is az S24 Ultra, mégpedig egy Gorilla Armor nevű üveget, amely kapcsán a Samsung a bemutatón azt állította, hogy négyszer annyira karcálló, mint az elődje, és 75%-kal kevésbé tükröződik. Ez jó hír lehet azoknak, akik szeretik tok nélkül használni a telefonjukat. Viszont az új csúcs-Samsungok sokkal szögletesebb sarkokat kaptak, ami miatt kényelmetlenebb lesz őket kézben fogni. Ezt az erőteljes szögletességet képes valamelyest ellensúlyozni a tok.

A Samsung telefonok esetében mindig nagy kérdés a kamera, nem is véletlenül, hiszen a dél-koreai gyártó évről évre képes előállni újdonsággal, amivel a bemutatón lenyűgözi a közönséget. Persze az már egy másik kérdés, hogy mennyire jó valójában az újítás, de ez mindig csak később derül ki, amikor elkészülnek a független tesztek, illetve a DxOMark megadja a saját pontszámát. Utóbbiról tudni kell, hogy minden telefont letesztel, és globálisan az általa kiadott pontszámok, valamint a ranglistán való helyezés jelenti a mérvadó össze-

hasonlítási alapot. Erre viszont még várni kell, azonban most sem telt el úgy az év, hogy a Samsung ne hozott volna valami újdonságot a kameráknál.

Ami az alap S24-et, illetve az S24+-t illeti, marad a tavalyihoz hasonlóan az 50 megapixeles főkamera, amely háromszoros optikai zoomra képes, emellé társul még egy 10 megapixel felbontású telefotó- és egy 12 megapixel felbontású ultraszéles látószögű lencse. Tehát ezen modellek esetében lényegében semmi előrelépés nem történt. A változások – ahogy minden évben – az Ultra háza táján keresendők, bár ennek a kamera-

rendszere is nagyban megegyezik a tavalyi felhozatallal. Röviden összefoglalva: 200 megapixeles főkamera, amely mellett dolgozik egy 50 és egy 12 megapixeles telefotólencse, továbbá még van egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű objektív is. Az Ultra ötszörös optikai zoomolásra képes, de a bemutatón elhangzott egy olyan ígéret, hogy tízszeres nagyításnál is olyan lesz a minőség, mintha az teljesen optikai – és nem digitális – zoom lenne. Ezt a kijelentést kezeljük fenntartásokkal, mint ahogyan azt  is, hogy a digitális zoommal készült képek százszoros nagyítás esetén is kristálytiszták lesznek. A puding próbája az evés, a független tesztek és főként a felhasználói beszámolók fogják majd eldönteni, hogy túlzott-e a Samsung vagy sem. Ha figyelembe vesszük az előző évek ígéreteit, illetve a bemutatón levetített rövid videókat, amelyek állítólag az éppen aktuális telefonokkal készültek, és semmilyen utómunkát nem tartalmaznak, akkor már most készülhetünk arra, hogy a dél-koreai gyártó ismételten túl nagyot ígért. Persze az érme másik oldalán az szerepel, hogy ne írjük le őket teljesen, lehet, éppen most sikerül valami tényleg nagyon kimagaslót alkotniuk. Hogy melyik forgatókönyv fog érvényesülni, az hamarosan kiderül.

De akkor mi is az újdonság az S24 Ultra kamerarendszerét illetően? A készülék megkapta, elsőként, a Samsung ősszel bejelentett két újdonságát. Az egyik a Zoom Anyplace, ami azt jelenti, hogy miután a telefon főkamerája azonosította a fotó legfőbb témáját, azt azután automatikusan fókuszban tartja, valamint úgy keretezi be a képet, hogy a főtéma legyen a középpontban még akkor is, ha a téma szabálytalanul mozog. Ez a technológia azok számára lehet hasznos, akik sportrendezvényeken, koncerteken vagy olyan eseményeken videóznak, ahol az alany mozog. A Zoom Anyplace technológia lehetővé teszi a közelítést/távolítást anélkül, hogy elvesztődne a fókusz, illetve ebben az esetben is középen tartja a főtémát. A másik újdonság az End-to-End Remosaic for Image Capture (E2E) nevet kapta. Ennek az a lényege, hogy felgyorsítja a képfeldolgozási időt, minimálisra csökkenti az adatvesztést, ami jobb színeket és gazdagabb részleteket eredményez, legalábbis a közlemény szerint. Összességében nézve a két új funkciónak és a 60%-kal nagyobb pixelekkel dolgozó szenzornak köszönhetően az S24 Ultra érezhetően jobb képeket fog majd készíteni, mint az előd, ezt pedig már nem a Samsung mondja, hanem a gyakorlati számok, amelyek ebben az esetben sem fognak hazudni.

És ha már a számoknál tartunk, az akkumulátor mérete közel változatlan a tavalyi modellekhez képest. Az S23 egy 3900, az S23+ egy 4700, míg az S23 Ultra egy 5000 mAh-s akkumulátorral érkezett. Idén csak a két kisebb modell akkumulátorkapacitása növekedett, de ott sem számottevő mértékben. Az S24 4000 mAh-s, míg az S24+ 4900 mAh-s akkumulátorból gazdálkodhat. Az Ultra esetében pedig maradt az 5000 mAh, tehát hosszabb üzemidőre nem igazán készülhetnek a vásárlók.

Az igazi újdonság a mesterséges intelligencia, amely többek között képes képeket generálni és szerkeszteni, képes sms-eket, chatüzeneteket, e-maileket és közösségi médiás szöveges bejegyezéseket írni, továbbá arra is, hogy egy hosszabb szöveges dokumentum lényegét összefoglalja, tartalmat készítsen, valamint – ami igazán különleges – képes a telefonhívások valós idejű fordítására, akár mint egy szinkrontolmács. Így lehetne címszavakban jellemezni az újdonságot. 

A következő heti Techuniverzumban arról is beszámolunk, hogy ezek a mesterséges intelligencia által nyújtott újdonságok hogyan is működnek a gyakorlatban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató