2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új szabadalom a Huaweitől

A Huawei márkanév hallatán a legtöbb embernek a Donald Trump amerikai elnök idején bevezetett embargó jut eszébe, amelynek következtében a kínai márkát megfosztották a Google-szolgáltatásoktól. Ezt azóta is számos egykori vagy még jelenlegi felhasználó szomorúan könyveli el, hiszen egy erős márkáról van szó, ami színesebbé tette az okostelefon-piacot, kimondottan jó specifikációkkal rendelkeznek ezek az eszközök, nagyon jó minőségű képeket készítenek, valamint sem az anyaghasználatukra, sem az üzemidejükre nem lehet panasz. Ezek a tulajdonságok most is megvannak, éppen csak a Google-integráció hiányzik. Olyannyira, hogy ennek következtében számos felhasználó döntött úgy, hogy nem marad a márkánál, annak ellenére sem, hogy elégedett volt vele. A Google szolgáltatásai már rég összefonódtak a mindennapokkal, hiszen ki nem használná a Google Maps térképszolgáltatást, a Google felhőalapú tárhelyét, a Google Drive-ot, vagy ki ne hallgatna zenét, esetleg nézne meg videókat a YouTube-on? És akkor még a keresőmotor-funkcióról nem is beszéltünk. Persze a Huawei is próbálkozott, megjelent az AppGallery, ami a Google Play Áruháznak a vetélytársa akar lenni. Viszont ezelőtt egypár évvel maga a gyártó is beismerte, hogy ahhoz, hogy elérjék azt a szintet, körülbelül 300 évre van szükségük, beleszámítva ebbe azt is, hogy mind a Google Play Áruház, mind az Apple App Store folyamatosan fejlődik és bővül.

Tehát szoftveresen véreztették ki a Huaweit, legalábbis a nyugati országokban. A Távol-Keleten ma is nagy népszerűségnek örvend, viszont hiába beszélünk nagy felvevőpiacról, ez korántsem elég, hogy a márka visszaszerezze vagy legalább megközelítse a globális első helyet. Pedig nem a cégnél adták fel, komolyan dolgoznak most is. Bizonyíték erre, hogy a legjobb kamerás tulajdonságokkal rendelkező okostelefon jelenleg a Huawei P60 Pro, de nekik is van hajlítható okostelefonjuk, ráadásul igen strapabíró. Továbbá processzor, üzemidő és képernyő tekintetében is az élmezőnyben vannak. Most pedig egy újabb érdekességgel is előálltak.
A hajlítható okostelefonok megjelenése óta nem is lehetett hallani nagy újításról a design tekintetében. Maga a piac is azt hitte, hogy már minden lehetőséget átrágtak, kimerítettek, és akkor jött a Huawei, és megcáfolta ezt az állítást. A kínai Weibón árultak el információkat egy egyedi összehajtható telefonról, amelynek a különlegessége, hogy aszimmetrikus, a bal oldala nagyobb, mint a jobb. Ez az eltérés a kamera elhelyezésből adódik, ugyanis a modul a telefon bal oldalán kapott helyet. Amennyiben a felhasználók a készüléket kinyitva használják a kamerát, akkor az feléjük fog nézni, azaz szelfi vagy előlapi – kinek hogy tetszik jobban – kamera lesz belőle. Ha viszont a telefon össze van csukva, akkor normál hátlapi kameraként fog funkcionálni. A készülék nyilvánosságra került előnézeti képei alapján a kameramodul tulajdonképpen a telefon fölé van emelve, a Huawei tehát okosan használta ki a helyet annak érdekében, hogy a készüléknek összecsukott állapotban is nagyobb legyen a kijelzője.
Ezen kialakításnak a nagy előnye, hogy egyetlen kamerarendszert lehet használni, így a felhasználók jobb minőségű szelfiket készíthetnek, mint egy hétköznapi telefonnal, amelyeknek egyértelműen gyengébb az előlapi kamerája. Nem kizárt, hogy a Huawei éppen ezzel akarja megfogni a potenciális vásárlókat. Sok információt nem tudunk egyelőre a készülékről, viszont a szabadalmaztatott designból az látszik, hogy a tripla kamera egyik egysége egy Time-of-Flight objektív, ami azt is jelenti, hogy a kameramodul arcfelismerése is használható lesz.
Napjainkban, amikor megszámlálhatatlan kép és szelfi készül az okostelefonokkal, azt gondolhatnánk, hogy ez jó lépés a Huawei részéről. Azonban nem ez a cég találta fel a spanyolviaszt. Évekkel ezelőtt a Samsung is piacra dobott egy olyan telefont, amelynek átfordítható volt a kamerája. Az alapgondolat ugyanaz volt: hogy ezzel megfogják azokat a felhasználókat, akik előszeretettel fényképezik magukat. A Samsung telefonjában motorikusan fordult át a kamera, és a meg-
fordítását biztosító mechanizmus is jól bírta a használatot. A megjelenést követően nem voltak és most sem nagyon találni olyan információkat, amelyek arra engednének következtetni, hogy a megfordítást végző motor meghibásodott volna. Ezzel együtt maga az eszköz nem terjedt el, és a Samsung is felhagyott a próbálkozással, hogy ilyen eszközöket gyártson. 
Természetesen a Huawei megoldása teljesen más, itt a rendszer egy kimondottan korszerűnek, divatosnak számító hajlítható telefonba van beleépítve, amely már a technológiai újdonsága miatt vonzó lehet a vásárlók számára. Persze, ez még csak egy terv, egyáltalán nem biztos, hogy valóban el is készül a típus, ha pedig elkészül, akkor továbbra is probléma, hogy nincs Google-támogatás, ami miatt számos potenciális vásárló fogja meggondolni magát, legalábbis a nyugati országokban. Kérdéses, hogy a modell mennyire lesz kelendő Ázsiában. Abban mindenki biztos lehet, hogy egy ilyen készülék nem fog az olcsók közé tartozni, már csak azért sem, mert a Huawei korábbi hajlítható okostelefonja, az XS köröket vert árban az akkor aktuális Samsung Galaxy Foldra is, amely szintén nem az olcsóságáról híres.

Illatok által válhat még valóságosabbá a virtuális tér

A digitális világban egyre nagyobb szerepet kap a virtuális tér, amely mind élethűbbé válik, egyre inkább úgy érezhetjük, hogy valóban belecsöppentünk egy teljesen más környezetbe, egy olyanba, amilyent megálmod-
tunk magunknak. A nem is olyan távoli jövőben pedig még otthonosabb lehet ez a tér, hiszen a fejlesztések most arra irányulnak, hogy miként lehet szagokat becsempészni ebbe a virtuális valóságba.
A kínai és hongkongi kutatók már fejlesztettek is egy olyan eszközt, amely lehetővé teszi, hogy a virtuális világban a felhasználók ne csak a látásukat és hallásukat használják, hanem a szaglásukat is. Egy olyan eszközt kell elképzelni, amely vezeték nélküli és az arcra illeszthető, közel az orrhoz. Ez képes előállítani különféle ismerős illatokat, szagokat. Természetesen mindezt nem pusztán a levegőből teszi, hanem paraffinviaszból készült illatgenerátorokat használ, hordozható hőforráshoz csatlakoztatva, és ahogy a hőforrás elkezd felmelegedni, megolvasztja a viaszt, amiből illatok szabadulnak fel, számolt be a ZME Science.
A távol-keleti kutatók olyan eseteket szimuláltak, amikor az emberek átsétáltak egy virágmezőn vagy egy erdőben túráztak. Amikor a virtuális valóságban közelebb kerültek az illatforráshoz, a készülék elkezdte erősebben melegíteni a viaszt, így még intenzívebben érezték az illatokat. Jelenleg 30 különféle illat érhető el, amelyek sorában fellelhető az almáé, a karamellé és a mojitóé is. Ezek jelenleg két változatban léteznek, az egyik egy kis tapasz, amelyet a felhasználó a felső ajkára kell ragasszon, viszont ez csak két illatgenerátort tartalmaz. A másik lehetőség egy nagyobb maszk, amely az orron megy át, és kilenc illatgenerátor van benne. Utóbbi a kutatók szerint megnyitja a kaput az igazán magával ragadó virtuális valóság élménye előtt, legyen szó akár filmekről, akár videójátékokról.
A technológia egyik érdekessége, hogy oktatási és orvosi céllal is használható. A szakemberek elmondása szerint alkalmazható például amnéziában és demenciában szenvedő páciensek esetében, hogy azok fel tudják idézni az emlékeiket. Ugyanis az illatok megkerülik a talamust, az agy információs központját, és közvetlenül a szaglóközpontba kerülnek be. Ezzel magyarázható, hogy az illatok kiváltanak egyes érzelmeket és emléke-
ket.
Egyébként nem ez az első próbálkozás arra, hogy illatok is kerüljenek a virtuális valóságba, azonban a régebbi találmányokhoz olyan porlasztókat alkalmaztak, amelyek folyékony illatforrásokra támaszkodtak, ez pedig nagyban nehezítette volna a mindennapi használatukat. Viszont a viaszparaffin lehetővé teszi a technológia egyetlen eszközbe való integrálását.
Érdekesnek és egyszerre félelmetesnek hangzik az a jövő, ami előtt a globális társadalom áll. Hiszen már eddig is nagyon be tudták szippantani a felhasználót a virtuális valóság eszközei, egy ilyen fejlesztéssel pedig nem kizárt, hogy még közelebb kerülünk ahhoz, hogy a teljes életünk átkerüljön a fizikai valóságból a virtuálisba.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató