2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bizonyított az új csúcs-iPhone kamerája

Már sokszor írtuk, hogy napjainkban egy telefon vásárlásánál szempont az is, hogy mennyire jó a kamerarendszerre, hiszen a felhasználók egyre többet fényképeznek, egyre több vizuális tartalom kerül ki a világhálóra. A szeptemberben bemutatott iPhone-okat pedig most vette górcső alá a DxOMark, azaz globális szinten az egyik legnagyobb független (telefon)kamera-tesztelő vállalat. Az eredmények láttán pedig nem kell szomorkodjanak az Apple-termékek kedvelői.
Az idei évben a legnagyobb eredményt iPhone-fronton mindenki a 15 Pro Maxtól várta, hiszen ennek még a Prónál is jobb kamerája van, mivel megkapta az ötszörös optikai zoomot. Ezzel szemben a sima Pro csak háromszoros optikai zoommal rendelkezik. Marketingszövegnek hangzik, de az iPhone 15 Pro Max az eddig készült legjobb kamerával rendelkező iPhone, és ezt nem mi mondjuk, hanem a DxOMark szakemberei. Nyilván ezt minden évben ki lehet jelenteni, ahogy megjelennek az új almás készülékek. Viszont ezzel a ténnyel együtt is impozáns eredmény, hogy az iPhone 15 Pro Max 154 pontot zsebelt be a teszten. Ezzel az eredménnyel pedig a képzeletbeli dobogó második fokára került. Ez azt is jelenti, hogy van egy olyan eszköz, ami még jobb képeket tud készíteni: a tavasszal bemutatott Huawei P60 Pro, ami 156 pontot szerzett a DxOMark tesztjén, két ponttal többet, mint a kicsivel több mint egy hónapos csúcs-iPhone. Lehetne azt mondani, hogy aki a legjobb kamerával ellátott okostelefont keresi, az vegye a Huawei „zászlóshajónak” szánt készülékét, azonban arra nem elérhetők a Google szolgáltatásai. Ebből kifolyólag hiába az a két pont előny a kameránál, ha le kell mondani számos hasznos funkcióról.
De nézzük meg részletesebben az új iPhone-t. Fotózás terén 153 pontot, zoomolás tekintetében 142 pontot, míg videózás tekintetében 158 pontot kapott, utóbbi eredmény új rekordnak számít a teljes okostelefon-mezőnyben. Azonban a tisztánlátás végett azt is meg kell említeni, hogy a Huawei csúcstelefonja, a már említett P60 Pro fotózás terén 159, zoomolás esetében 158 és videózás tekintetében 147 pontot kapott. Tehát az iPhone kimondottan a videók terén elért eredményének köszönheti a rangos helyezését. 
 A tesztelők szerint az Apple új készüléke etalonnak számít a fényképexponálás, színvisszaadás, textúra és bokeh effektus (elmosódottság) tekintetében. Videózás kategóriában pedig az expozícióját, a színvisszaadási képességeit, az autófókuszát, a zajszintjét és a képstabilizálását nevezték verhetetlennek.
A kiváló képminőségben az A17 Pro processzornak is hatalmas szerepe van, ugyanis a főkamera esetében 24 helyett 28 és 35 milliméteres fókusztávolság az alapértelmezett, illetve változtatható beállításra 1,2-szeres és 1,5-szörös cropolt képalkotás is lehetséges. Mindezt pedig nem külön lencsével – optikával – oldja meg a telefon, hanem a processzor képalkotási képességei által.
Már ez is egy hatalmas újítás, viszont az igazi változtatás a zoomban keresendő. Míg az elődmodell 14 Pro Max és az idei kisebbik Pro modell csak háromszoros optikai zoomra képes, addig a 15 Pro Max ötszörösre. Lehet, hogy ez nem tűnik olyan nagy különbségnek, viszont hozzátartozik az is, hogy ezáltal a digitális zoom mértéke 15-szörösről 25-szörösre növekedett. Így pedig már egyértelműen látványosabb a változás, és nemcsak a számok tekintetében, ez látszik a képeken is.
Akinek szintén fontosak a kamera képességei, és iPhone-ban gondolkodik, jó hír lehet, hogy az elődmodellek is előkelő helyezéssel rendelkeznek mind a mai napig. Az iPhone 14 Pro Max 146 pontot kapott egy évvel korábban, és ezzel a mai napig a kilencedik helyet tudja tartani, de a kétéves múltra visszatekintő 13 Pro Max is csak a tizenkettedik helyre csúszott vissza megjelenése óta, 141 ponttal. Az igazi meglepetés az, hogy a Samsung csúcstelefonja, a Galaxy S23 Ultra csak a tizenötödik a toplistán, 140 ponttal. Azaz az idén bemutatott dél-koreai okostelefon, amit a gyártó zászlóshajóként jelöl meg, még a két évvel régebbi iPhone szintjén sincs a kamera terén. Ezek szerint nem minden az a 200 megapixel és a tízszeres optikai zoom. Itt is bizonyságot nyert, hogy a számháború nem mindig hozza el a kívánt eredményt, jól hangzanak a magasabb számok, a marketinganyagban is kiemelkedőn mutatnak, viszont a gyakorlatban nincs olyan nagy hasznuk.
Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az immáron egyéves Google Pixel 7 Pro is ott van az élmezőnyben, egész pontosan a hetedik helyen, 147 ponttal. És hamarosan érkezik a Google Pixel 8 Pro, ami minden bizonnyal komoly kihívója lesz az iPhone 15 Pro Maxnak, olyannyira, hogy nagy eséllyel benne van az is a pakliban, hogy megelőzi azt.

Ismét gyártanak Nokiát Magyarországon

A Nokia márkanév sokak szemében egy meghatározó korszakot, egykori kedvenc telefonokat idéz fel. Lényegében a finn gyártónak is köszönheti a globális piac, hogy megjelentek az okostelefonok, azok, amelyek mára már szinte mindenki zsebében ott lapulnak. Viszont azt már kevesebben tudják a Nokiáról, hogy Magyarországon, sőt Kolozsváron is volt gyára. A márka hanyatlásával aztán ezek bezártak, a magyarországi 2014-ben, a kolozsvári pedig még hamarabb, 2011-ben.

Közel egy évtized után viszont ismét van Nokia-gyár Magyarországon, igaz, ez már nem az a Nokia. A márkanevet ugyanis a HMD Global licenceli, és ad ki napjainkban Nokia néven újabb telefonokat. Most pedig az egyik modelljét Európában, méghozzá Magyarországon fogják gyártani. 

A márka vezetői már egy fél évvel ezelőtt jelezték, hogy ismét hoznának gyártási kapacitást Európába, azonban egészen eddig nem lehetett tudni, hogy hol terveznek gyártani. Elmondásuk szerint biztonsági és fenntarthatósági megfontolásból nem árulták el hamarabb a kiválasztott helyszínt. Mostanra kiderült, hogy a Nokia XR21 5G-t Magyarországon gyártják, azonban arról nincs pontos információ, hogy hol, viszont sejthető, hogy nem az egykori Nokia-gyárban, Komáromban.

A szóban forgó eszköz egyébként ugyanaz a készülék, amit az év elején XR21 néven már piacra dobott a gyártó, mindössze annyi a különbség, hogy ezt már Európában szerelik össze, és a vállalati ügyfeleknek magasabb szintű biztonságot és személyre szabott funkciókat is kínál.

Noha ez nem az a Nokia, ami 10-15 évvel ezelőtt volt, ez is legalább annyira strapabíró, mint az egykori készülékek. Idővel annak is eljöhet az ideje, hogy nemcsak az üzleti felhasználóknak szánt készülékeket fogják gyártani Magyarországon, esetleg újra elindul a kolozsvári gyártás. Bár ez az állítás talán egy kicsit túl fényes jövőképet vetít előre, álmodozni azért minden esetben szabad!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató