2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

USB-C-vel érkeznek az új AirPodsok

Az Apple vezeték nélküli fülhallgatója közel akkora sikernek örvend, mint az okosórája. Elég csak arra gondolni, hogy a különböző nevenincs kínai márkák leginkább ezeknek a termékeknek készítik el a másolatát. Ebből kifolyólag a használt piacról vásárolva különösen oda kell figyelni arra, hogy mit veszünk, ugyanis a hirdetők között vannak olyanok is, akik abból szeretnének profitálni, hogy az olcsó hamisítványokat eladják drágán, de ez egy másik történet.
Az viszont nem véletlen, hogy az almás vállalat vezeték nélküli fülhallgatói ennyire sikeresek lettek. Lényegében egy trendet indítottak el a piacon, amire aztán a többi neves gyártó is felült. Nem egynek immáron jobb wireless fülhallgatója van, viszont sok felhasználó még mindig a komolyabb gyökerekkel rendelkező AirPodsokat részesíti előnyben, amelyek az évek alatt bizonyították az időtállóságukat és a strapabíróságukat. A vezeték nélküli fülhallgatókból az évek során megjelent három generáció, illetve két generáció Pro jelzéssel ellátott termék, továbbá egy Max névre keresztelt fejhallható.
Az első „hagyományos” generáció nagy sikernek örvendett, viszont utána a Pro kivitelek átvették a vezetést. Az AirPods Pro első generációját 2019-ben dobta piacra az Apple, és tavaly ősszel megérkezett az új változat. A felső kategóriás fülhallgató második generációja vezeték nélkül is tölthető, hasonlóan az első generációs Próhoz, viszont az alján továbbra is helyet kap a már nagyon régimódinak nevezhető Lightning csatlakozó. Ezzel kapcsolatban jöhetnek rövidesen változtatások.
Az Apple-ügyekben mindig jól értesült Mark Gurman arról számolt be saját felületein, hogy a második generációs AirPods Pro az egyéves születésnapján kap egy kisebb ráncfelvarrást. Valóban kis dologról van szó, hiszen a hírek mindössze arról szólnak, hogy lecserélik a Lightning csatlakozót, aminek a helyére egy USB-C port fog kerülni. Az újítást várhatóan szeptemberben mutatják be az iPhone 15 modellcsaláddal együtt. Az sem kizárt, hogy az okostelefonok is megkapják az új csatlakozót a már 11 éves Lightning helyébe.
Azt lehetne mondani, hogy végre-valahára az Apple is beállt a sorba, megkönnyítve ezáltal a felhasználók életét. Csakhogy nem jószántából gondolkodik ezen a lépésen a techóriás, hanem külső nyomásra, ez a tényező pedig az Európai Unió. A szabályozások ugyanis az amerikai vállalatot is rákényszerítik arra, hogy váltson USB-C-re, már amennyiben forgalmazni szeretné a termékeit az EU országaiban. Lévén ez az Apple második legnagyobb piaca – az Egyesült Államok után –, nem is kérdés, hogy kénytelen váltani, annak ellenére, hogy ennek következtében minden bizonnyal el fog esni a kábelekből befolyt nyereség jelentős részétől.
Arról, hogy az AirPods Pro második generációját is felfrissítik, és megkapja az USB-C csatlakozót, az első pletykák tavasszal röppentek fel, akkoriban még nem lehetett tudni, hogy a vezeték nélküli fülhallgató kap-e valamilyen más, hardveres változtatást. Mostanra viszont Gurman kijelentette, hogy az egyetlen újdonság a csatlakozó cseréje lesz. A hír hallatán nem kell elszomorodnia senkinek, hiszen a fülhallgató amúgy is kiváló, a felhasználók tetemes része nem érzékeli a különbséget az első és a második generáció csatlakozási ideje között. Bár valóban gyorsabb a második generáció, ez csak a másodperc törtrészében mutatkozik meg, amit használatnál szinte lehetetlen észrevenni. Szintén a második generáció újdonsága, hogy hosszabb üzemidőt kínál, ami lehetséges, hogy melengeti a felhasználók szívét, viszont ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor semmi nem változott a generációváltással. Nem meglepő, hogy a „ráncfelvarrás” esetében sem történnek különösebb fejlesztések, legalábbis a hardveres részen.
Szoftveresen elméletileg lesznek újítások. A hírek szerint az IOS 17-tel együtt megérkezik a hallástesztfunkció, amely – ahogy a neve is mutatja – különböző hangok lejátszásával teszi majd próbára a hallásunkat. Jó hírnek számít, hogy ezt a funkciót elviekben megkapják az olcsóbb – azaz nem Pro – AirPodsok is.
Mark Gurman szerint a későbbiekben nagy esély van arra, hogy az AirPodsokra egészségügyi szenzorok kerüljenek. Persze, csak a modellváltást követően, amire nem tudni, hogy mikor kerül sor. Az egészségügyi funkciók között az elemző szerint olyanok is lehetnek, amelyek képesek lesznek mérni a felhasználók testhőmérsékletét. Ebben az állításban valóban lehet ráció, hiszen a fülben sokkal pontosabban meghatározható a testhőmérséklet, mint például a csuklón, ahol az okosórát hordjuk, és aminek kapcsán már régi téma, hogy vajon mikor érkezik meg a testhőmérséklet mérésére alkalmas funkció. Ha ezt az Apple valóban a vezeték nélküli fülhallgatójába tervezi tenni, akkor nagy valószínűséggel soha, hiszen ez egy olyan feature lehet, amivel számos embert tud arra ösztönözni, hogy vásárolja meg az olcsónak egyáltalán nem nevezhető fülhallgatót.

Megkétszereződhet az iPhone-ok memóriája

A jó hír viszont csak a Pro modelleket érinti, számolnak be különböző kínai források. A hírek szerint a Pro változatok alaptárhelye 256 GB-ról indul a szeptemberben érkező iPhone 15 modellcsaládnál. Az eddigi években, így 2022-ben, az iPhone 14 család bemutatásakor is az alaptárhely 128 GB volt, egységesen a Pro és nem Pro modellek esetében. Ezen a recepten változtatna az Apple.
Ahogy egyre közelebb kerülünk az iPhone 15 szeptemberi bemutatójához, egyre több hír jelenik meg ezekkel kapcsolatban, ilyen a most napvilágot látott nagyobb memória is a felső kategóriás, vagyis Pro modellek esetében. Az egyszerű kivitelek alaptárhelye továbbra is 128 GB marad, állítják a kínai források. Szintén az ő értesüléseik szerint a legnagyobb kapacitás továbbra is az 1 TB, azaz 1000 GB lesz.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért van szükség 256 GB-ra egy telefonban, hiszen az Apple termékpalettáját nézve a legtöbb laptopjuk is ekkora tárhelyet kap alapállásban. Tehát logikusan egy telefonnak nem kellene annyi kapacitás, mint egy számítógépnek. Persze lehet magyarázni a miérteket, többek között azzal is, hogy a felhasználók egyre több feladat elvégzéséhez használják az okostelefonjukat, egyre több fényképet és videót tárolnak rajtuk, aminek kell a tárhely. Továbbá az iPhone 14 Pro és Pro Max készülékek kameráinak felbontása az évek óta használt 12 megapixelről megugrott, és elérte a 48 megapixelt, illetve most már a jobban szerkesztő RAW formátumban is lehet képeket készíteni. Egy ilyen formátumú fénykép mérete ötször akkora is lehet, mint egy hagyományosé. Ezért is gondolhatta úgy az Apple, hogy szükség van a nagyobb tárhelyre. De mindez csak szemfényvesztés, az igazi oka nem más, mint a pénz.
Az almás vállalat ugyanis nagyon jól tudja, hogy az amúgy is drága készülékei közül a legtöbb felhasználó megpróbálja a legolcsóbbat választani, ami még mindig nagyon drága, de vannak, akik ezzel nyugtatják magukat. Ezért megveszik a 128 GB-os kivitelt, és ha nem férnek bele ebbe a kapacitásba, akkor vásárolnak tárhelyt a felhőben, azaz az iCloudban. Ez a pénz szintén az Apple zsebébe vándorol, de minden bizonnyal úgy gondolták, hogy a felhasználók tetemes része amúgy sem mondana le az iCloud-előfizetéséről, hiszen már megszokták, és kényelmes, illetve nem kerül havonta sokba, továbbá még az adatokat is le kellene menteni onnan. Viszont ha megnövelik az alaptárhelyt, akkor a felhasználóknak drágábban tudják eladni a készüléket, a legolcsóbb is drágább lesz, és ezt azzal magyarázhatják, hogy mindez azért van, mert a vásárló többet kap a pénzéért, abban az esetben is, ha mondjuk nincs szüksége erre a többletre. Tehát, bár lehet magyarázni, hogy esetlegesen miért fog megnőni az iPhone-ok alaptárhelye, az igazság az, hogy az Apple egyszerűen csak még több pénzt akar kivenni a vásárlói zsebéből. Ez a trend mindig is megvolt a vállalatnál, így korántsem lenne meglepő, ha a kínai források hírei ősszel bizonyságot nyernének.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató