2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A fájdalomérzet megjóslására is alkalmas az Apple Watch

Az úgynevezett sarlósejtes betegség (SCD) során a vörösvérsejt sarló alakúvá válik, ezáltal pedig elzárhatja a kisereket. Az így kialakult vazookkluzív (VOC) krízisek kimondottan fájdalmasak, és kórházi ápolást is igényelnek. Ezekben az esetekben fájdalomcsillapítókkal és sóoldattal kezelik a betegeket.

Ezen egészségi probléma kapcsán voltak kíváncsiak a Duke Egyetem kutatói arra, hogy az Apple Watch okosóra képes-e előre jelezni a betegek fájdalomszintjét, továbbá az okosóra adatgyűjtési képességeit felhasználva gépi tanulási algoritmusokat akartak létrehozni, amelyek a VOC-k fájdalompontszámának előrejelzésére szolgálnak. A napokban pedig nyilvánosságra került annak a vizsgálatnak az eredménye, amelybe 18 évnél idősebb, sarlósejtes betegségben szenvedőket vontak be. Az érintett személyek 2021 júliusa és szeptembere között a Duke Egyetem kórházának voltak a páciensei, kaptak egy-egy harmadik generációs Apple Watchot, amelyet naponta átlagosan két óránál hosszabb ideig viseltek. A teljes vizsgálat alatt összesen mintegy 15683 adatot gyűjtöttek be a kutatók. Az Apple Watch használatából származó adatok között szerepel a pulzusszám, ennek változékonysága és a kalóriák. A további adatokat, mint például a fájdalompontszámokat és az életjeleket az elektronikus kórlapból gyűjtötték össze.

Az így megszerzett adathalmazon különböző gépi tanulási modelleket használtak annak értékelésére, hogy megállapítsák: előre jelezhető-e a VOC-k miatt fájdalom. Lehetne arra gondolni, hogy ez egyfajta kuruzslás, avagy lutri, amiből semmi konkrétat nem lehet kikövetkeztetni. Azonban minden mérőszámban igazolni tudták a megvalósíthatóságot és az Apple Watchból gyűjtött adatok felhasználásának képességét a VOC során fellépő fájdalompontszámok előrejelzésére.

A Duke Egyetem kutatói azon az állásponton vannak, hogy ez egy újszerű és megvalósítható megközelítés, amely egy olyan alacsony költségű módszert mutat be, amely előnyös lehet az orvosok és a sarlósejtes betegek számára a VOC kezelésében. Ezt az álláspontot azt is alátámasztja, hogy több orvos is úgy véli, hogy a fájdalomszint-növekedés megelőzésének legjobb módja, ha még időben beadják a fájdalomcsillapítót, ennek pontos időzítésében pedig hatalmas segítséget tud nyújtani egy olyan eszköz és szoftver kombinációja, amely meg tudja jósolni, hogy mikorra várható az inger.

Amennyiben további tesztelések is igazolják azt, hogy az Apple Watch képes előrevetíteni a VOC-ban szenvedő betegek fájdalomszintjét, akkor az orvosok akár a mindennapokban is használhatják ezt a megoldást, ezáltal segítve a pácienseknek és önmaguknak is.

Sarlósejt

Fotó: Pixnio/Janice Haney Carr

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató