2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jelszavakat és bankkártyaadatokat szerezhet meg az Apple gépekre specializálódott vírus

Az Apple sokáig arról volt híres, hogy semmilyen vírus nem férkőzhet be a rendszerbe, mivel az annyira zárt. Ez az állítás azonban már jó ideje nem állja meg a helyét. Bár abszolút számokat tekintve még mindig sokkal kevesebb a kártékony program, mint például Windowsra, mára már szép számban vannak ezek is, és egyre súlyosabb dolgokat tudnak művelni. Az egyik új vírus pedig a személyes adatainkat, a jelszavainkat, sőt akár a bankkártyaadatainkat is el tudja lopni, mindezt pusztán úgy, hogy csak a böngészőnket fertőzi meg.

A MacStealer névre keresztelt kártevő ellen egyelőre nem létezik hibajavítás, ezért is kell odafigyelni, hogy ne legyünk az áldozatai. Öröm az ürömben, hogy elég egyszerűen, kis odafigyeléssel meg lehet úszni a csapdát, amelyet az Uptycs biztonságkutatói azonosítottak.

A vírus a macOS Catalina és az annál újabb operációs rendszereken terjed, függetlenül attól, hogy az adott számítógépben Intel- vagy saját fejlesztésű Apple-processzor foglal helyet. Maga a MacStealer rendkívül veszélyes, képes ugyanis jelszavakat, sütiket és kártyaadatokat lopni a Firefox, a Chrome és a Brave böngészőkből. Ezen túlmenően különböző fájltípusokat is (mint például képek vagy zip tömörítések) meg tud szerezni. Az Uptycs közleményében arra is rávilágít, hogy a vírus fejlesztői azon dolgoznak, hogy az Apple saját, beépített böngészőjéből, a Safariból is meg tudják szerezni az adatokat. A Safari tárolja a többi között a Kulcskarika névre keresztelt szoftver adatait, ami lényegében az összes jelszót és minden felületre szükséges beléptetési adatot tartalmaz. Ha ehhez képesek lesznek hozzáférni, az beláthatatlan következményekkel jár.

Bankkártya-adatlopás, illusztráció

Forrás: 24.hu

Jó hír viszont, hogy a program nem észrevétlenül terjed. Szükséges hozzá ugyanis egy DMG fájl – azaz egy program – telepítése. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a nem megbízható forrásokból letöltött szoftverekkel települhet. Ha ilyeneket nem használunk, akkor lényegében biztonságban vagyunk. A telepítést követően az alkalmazás elindul, ám azelőtt még engedélyt kér a hozzáférésre a rendszerbeállításokban felugró ablakban, ilyenkor pedig a számítógép jelszavát is elkéri. A gyanútlan felhasználó arra gondolhat, hogy az általa telepíteni kívánt program kér hozzáférést bizonyos beállításokhoz, azonban ez már a kártékony vírus. Ha megadjuk neki az általa kért engedélyeket, akkor a MacStealer működésbe lendül, összegyűjti az adatokat, tömöríti őket egy zip fájlba, amit elküld a fejlesztőjének. Ezt követően „köszönés nélkül” távozik a számítógépről, elérve azt, hogy jóformán semmilyen nyomot nem hagy maga után.

A terjesztés módja egyelőre ismeretlen, azonban a szakértők úgy gondolják, hogy elképzelhető, hogy a MacStealer egy népszerű programnak adja ki magát, amit a felhasználó szívesen telepít a gépére. Bár az Apple a múlt héten több frissítést is kiadott a macOS különböző változataihoz, egyelőre úgy fest, hogy a MacStealerrel kapcsolatos javításokat ezek nem tartalmazzák. Éppen ezért fontos az odafigyelés, de szerencsére könnyen megelőzhető a baj. Amennyiben csak megbízható forrásokból töltünk le programokat a Mac számítógépünkre, ezzel minimalizálhatjuk az esélyét annak, hogy egy ilyen vírus komoly károkat okozzon.

Az utóbbi időben egyre több ehhez hasonló kártékony programról lehet hallani mindegyik operációs rendszer esetében, talán ezek fogják arra sarkallni a felhasználókat, hogy ne használjanak kalózprogramokat, hanem vásárolják meg vagy fizessenek elő a hivatalos licencre. 

 Az Apple számítógépeken új vírus terjed, illusztráció, MacBook

Forrás: Apple


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató