2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új közösségi oldalon dolgozik a Meta – hivatalosan is beismerték

A Meta leghíresebb közösségi médiás oldala a Facebook, amelynek több mint 2 milliárd regisztrált felhasználója van. Emellett hozzá tartozik a szélesebb körben ismert Instagram és Whatsapp is. Most viszont egy újabb felület fejlesztése zajlik, amellyel Mark Zuckerberg és csapata egyfajta alternatívát akar kínálni az Elon Musk-féle Twitterre. Egyelőre kevés a konkrét információ, azonban néhány részlet már nyilvánosságra került.

Elon Musk tavalyi hatalomátvétele óta jelentősen megnőtt a Twitter-alternatívát kínáló platformok száma és népszerűsége. Ennek az lehet a fő oka, hogy az elmúlt időszakban a Twitter többször is részben vagy teljesen leállt, ez pedig egyáltalán nem tett jót a megítélésének. Szakértők szerint a problémák hátterében az áll, hogy Musk folyamatosan küldi el az alkalmazottakat a cégtől, így nincsenek elegen, akik gondoskodnának a felület zavartalan működéséről.

A múlt héten több forrásból arról érkeztek információk, hogy a Meta is meglovagolná a Twitter hanyatlását, és létrehozna egy szöveges bejegyzések posztolására kihegyezett platformot. 

A fejlesztés tényét immár a techóriás is megerősítette. Az információk szerint a P92 kódnéven futó applikáció egyelőre a korai fejlesztési stádiumban van. Valamilyen formában az Instagrammal kapcsolódva futna, és a felhasználók a képmegosztós felület adataival is tudnának regisztrálni, majd a későbbiekben belépni. 

A MoneyControl újság szerint ennek ellenére az Instagram és a P92 közötti adatmegosztás minimális lenne a kezdeti regisztrációs fázist követően, de az sem kizárt, hogy a két felület egymástól teljesen független módon működne. Erre utal az is, hogy a P92 teljesen decentralizált lenne. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók saját szervereket állíthatnak be, ahol saját tartalommoderációs szabályokat hozhatnak létre. Szintén a MoneyControl információja, hogy lehetséges lesz mások szervereire is eljuttatni a bejegyzéseket, bár egyelőre nem világos, hogy az egyes felhasználók egymást képesek lesznek-e majd bekövetni.

Az Engadget techportál arról számolt be, hogy bár még vannak kérdőjelek, borítékolható, hogy a Meta sok olyan funkciót szeretne bevinni a szolgáltatásba, amelyek más felületeken is elérhetők. A portálon megjelent anyagban arra is kitérnek, hogy valószínűleg ezek a funkciók nem lesznek indulásból elérhetőek a P92-n, csak egy idő után fognak ott is megjelenni.

A koncepció és az ötlet érdekesnek tűnik, kíváncsian várjuk a felületet, ahogyan azt is, hogy sikerül-e vele meghódítani az európai piacot. A tapasztalat azt mutatja – függetlenül attól, hogy ki a Twitter tulajdonosa –, hogy a Földnek ezen a felén élő embereket nem mozgatják meg az ilyen felületek. Vannak felhasználói ugyan a Twitternek, de csak elenyésző számban. Viszont a Facebook mindig is tarolt az öreg kontinensen, így nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy a P92 sikeres lesz, vagy legalábbis sikeresebb, mint a Twitter. Az Egyesült Államok már más kérdés. Bár leáldozóban van a Twitter csillaga, az évek során rengeteg felhasználót gyűjtött össze, akik nem biztos, hogy könnyen elpártolnak. Különösen nem egy Meta által fejlesztett felületre, hiszen Amerikában a Facebookot éppen az adatszivárgási botrányok miatt nem kedvelik.

De ha már a Metánál tartunk, akkor van itt más érdekesség is. Közel tíz év után ugyanis visszaépítik az üzenetküldési funkciót a fő Facebook-alkalmazásba. Ezt 2014-ben vették ki, azóta pedig csak a Messengerben volt elérhető. A Metának erre a lépésre nagyon jó oka van, mert a felhasználók elkezdték csak a Messengert használni, ami azzal jár, hogy a felület látogatottsága csökkent, ez pedig nem tett jót a reklámoknak. 

Minden bizonnyal ezzel a döntéssel vissza akarja csábítani a felhasználókat a fő alkalmazásba. Továbbá az sem kizárt, hogy ennek a lépésnek lesz jelentősége a Metaverzum elindulásában is.

Elon Musk alatt hanyatlásnak indult a Twitter, illusztráció

 Forrás: Reuters


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató